Ricz András

1977. április 11.-én született Szabadkán. Jelenleg Palicson él. Az általános iskolát szülővárosában végezte el, a középiskolát pedig Szegeden.  Középiskolai végzettségét tekintve belföldi és nemzetközi szállítmányozói technikus.

A középiskola elvégzését követően rövid kitérő után vállalkozóvá válik, jelenleg Szegeden és Szabadkán is több vállalkozás tulajdonosa és vezetője.

2000 és 2004 között befejezi a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Főiskolai Karán a Gazdasági Agrármérnök főiskolai szakot, amelyet 2006-ban kiegészítő képzésben a gödöllői  Szent István Egyetemen egyetemi diplomával  egészí ki regionális politika szakirányon. Mindkét intézményben kutatási területe és diplomamunkájának témája a falusi turizmus fejlesztési lehetőségei, a határmenti régióban. 2007 óta a Pécsi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Karának Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskolájának hallgatója. 2010-ben sikeresen megvédte a PhD abszolutóriumát, melynek témája Magyarország és Szerbia határ menti együttműködése. A doktori fokozat megszerzése folyamatban van.

Tudományos munkássága a regionális tudományokon belül a vidékfejlesztésre és a határmenti területek probléma-körére terjed ki. Eddigi tevékenysége során számos önálló publikációja jelent meg, Szerbiában és Magyarországon, 2 kötet szerkesztője illetve egy sor cikk társszerzője.

2003-tól vesz részt aktívan a vajdasági civil életben, ekkor került megalapításra az Ostorka Polgárok Egyesülete, amelynek célja a falusi turizmus, a vidék és a vidéki életformák fejlesztése. Az egyesület elnöke megalakulása óta, és az eltelt 7 évben számos közmegelégedésre okot adó projektet vezetett le. 2005 végétől, megalapításától vezeti a Regionális Tudományi Társaságot, mely a Magyar Regionális Tudományi Társaság vajdasági tagozata. Az elmúlt öt évben a társaság egy kicsi, de annál lelkesebb csapattal számos olyan tudományos munkát és fejlesztési tervet tett le az asztalra, amely a vajdasági magyarság hosszú távú megmaradásában elengedhetetlen szerepet játszik. 2007-óta a szabadkai Szakegyesületek és Társulatok Szövetségének igazgató bizottsági elnöke. Ez az 1965-ben alakult szövetség 18 civil egyesületet fog össze ernyőszervezetként így a civil élet minden rezdülésével napi kapcsolatban van.  Mindezek mellett számos más civil szervezet alapítója és aktivistája.

2007 nyarától Palics Helyi Közösség tanácsának alelnöke, 2008-ban pedig megválasztották Szabadka Város Képviselő Testületének tanácsnokává.

A civil és a közfeladatok mellett vezeti a családi tulajdonú vállalkozásukat, melynek fő tevékenységi területe a turizmus és a gazdasági tanácsadás-projekt menedzsment. Széles körű szakmai tapasztalatot szerzett az elmúlt évek folyamán a projekt menedzsment területén a Csornai Richárd Ökológusok Egyesülete, az Észak Vajdasági Földművesek Egyesülete, és a Most-Híd Kft projektjeinek létrehozásával és menedzselésével.

Magyar, szerb és angol nyelven beszél és publikál.