th.mgr. Dolinszky Árpád
Dolinszky Árpád 1949-ben született Sajógömörön (Szlovákia).
A pozsonyi Hittudományi Egyetemen magisztrált, majd 1976-ban a kötelező káplánvizsga és lelkésszé szentelés után
gyülekezeti lelkészi szolgálatra kapott kinevezést. Egy év lelkészi szolgálat után a Délvidékre költözött, ahol a kúlai, a nagybecskereki és a kikindai gyülekezetben végzett lelkészi szolgálatot.
1981-ben az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház esperesévé, majd 1998-ban szuperintendensévé – püspökévé választotta az Egyház Zsinata. Jelenleg az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház Szerbiában-Vajdaságban püspöke, emellett a szabadkai evangélikus gyülekezet-püspökség lelkészi szolgálatait is ellátja.