László Bálint

László Bálint 1987-ben Szabadkán született. A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának Földrajz BSc szakán 2009-ben okleveles geográfusi képesítést szerzett. Jelenleg ugyanitt a Geográfus MSc szak hallgatója Terület- és településfejlesztő geográfus szakirányon.

2009. februárja óta, a Magyar Remény Mozgalom politikai párt alapító elnöke.

Két évig a Vajdasági Magyar Demokrata Párt Ifjúsági Tagozatának alapító elnöke. Főbb tevékenység: jótékonysági, irodalmi, művészeti rendezvények szervezése, a fiatalok felkészítése és bevonása a politikai életbe.

Másfél évig a Vajdasági Magyar Demokrata Párt Ifjúsági Tagozatának koordinátora. Főbb tevékenység: szakmai kapcsolatok és konzultációk, szemináriumokon való részvétel, közösségteremtő rendezvények szervezése, jótékonysági akciók stb.

Két évig a Délvidéki KITTI Háló civil szervezet alapítótagja és elnökségi tagja.

Fél évig a szabadkai Jelen Civil Szervezet tagja. A szervezet főbb tevékenységei:  Balassi-est szervezése, ifjúsági kerekasztal.

Három évig a budapesti Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány kuratóriumi tagja, egyben a délvidéki megbízott vezetője.

Másfél évig a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szabadkai tagozatának alelnöke.

Öt évig szerződtetett labdarúgóként a Palics Labdarúgó Klub játékosa.

Három iskolaszövetkezet tagjaként alkalmi diákmunkák végzése több területen (Szeged, Budapest).

Kéthónapos munkavégzés egy szabadkai székhelyű televízió szerkesztőségében (Info Canal-Snoma).

Szerbiai elnökválasztási megfigyelőként történő közreműködés az USA-ban. 

Több ifjúságpolitikával foglalkozó írás megjelentetése szerb és magyar internetes és nyomtatott sajtóban.

Egy évig a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. személyi bankára, a Komaja Kft. résztulajdonosaként.

Féléves szakmai gyakorlat Szabadka Város Gazdaságfejlesztési Irodájának keretein belül.

Részt vett a Dél-Tolna megye völgységi falvainak szociálgeográfiai terepi felmérése programban,  2010-ben, a  Szegedi Tudományegyetem keretein belül.

Eddig egy szakmai tanulmánya jelent meg Csantavér település szociálgeográfiai felmérése címmel.