Siflis Zoltán
Siflis Zoltán, 1952-ben Szabadkán született, ahol a Tanárképző Főiskolán szerb-magyar környezetnyelv szakon végzett.
1979–1988 között általános iskolai tanárként dolgozott a tavankuti Matija Gubec, a szabadkai Matko Vuković és a Jovan JovanovićZmaj Általános Iskolákban. 1988–1995-ig a szabadkai Lifka Videó Stúdió vezetője, majd 1995 től – 2000-ig a Szabadkai Önkormányzat Végrehajtó Bizottságának, művelődésügyi tanácsosa. 2000-től 2009-ig szabadúszó filmalkotó. 2009-től az MNT Intéző Bizottságának kulturális ügyekkel megbízott tagja.
A VMDK, majd a VMSZ alapító és több évig elnökségi tagja. A Magyar Ideglenes Nemzeti Tanács, majd 2010 nyaráig az MNT Intéző Bizottságának kulturális kérdésekkel megbízott tagja. 1992–től önkormányzati képviselő a szabadkai önkormányzatban. 1992-től máig a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetségének elnökségi tagja.
A Szabadkai Gyermekszínház Igazgatóbizottságának tagja, majd elnöke 1994 és 2000 között. 2005 -ig a Szabadkai Népszínház Igazgató Bizottságának elnöke.
1975 – ben kezdett dokumentum, rövid és animációs filmeket készíteni. Alapítója és vezetője az első határon túli magyar Szociográfiai Filmműhelynek Topolyán (1985 – 1991). A kilencvenes évek elejétől 2008-ig az MTV és Duna Televízió vajdasági tudósító és műsorkészítő hálózatának munkatársa. Két mandátumban a Duna Televízió Társadalmi Kuratóriumának tagja.
A tartomány művelődésügyi titkárságának forgatókönyv pályázatokat bíráló bizottságának tagja, két mandátumon keresztül elnöke. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet Igazgató Bizottságának elnöke 2008-tól. A Palicsi Európa Filmfesztivál tanácsának alelnöke és a magyar filmek szelektora. A Vajdasági Magyar Filmnapok alapítója-szervezője.
Tagja az anyaországi /Magyar Dokumentumfilm-rendezők Egyesületének és a Magyar Rendezők Társaságának is. Eddig 24 szerzői dokumentumfilmet és több mint félszáz televíziós magazinműsort készített. Filmes munkásságáért többek között megkapta az MTV és a Duna Televízió Nívódíját, Kamera Hungária Televíziós Fesztivál legjobb határon túli alkotójának kijáró díját, a Szabadka Pro Urbe, a Bodrogvári, az Aracs valamint több hazai és nemzetközi fesztivál díját.
Jelentősebb alkotásai: Nehéz idők – filmszociográfia, Temetetlen holtjaink –történelmi dokumentumfilm, Ebben a puszta világban-filmszociográfia, Gádorlakók –filmszociográfia, Ez egy inkvizíció – filmszociográfia, Ahol nincs jövő, ott nincs haza –filmszociográfia, Tolja a szél a szekeret – dokumentumfilm, Akik bennünket néznek, azoknak a szeme tükör – müv.tört. dokumentumfilm, Hamis vádak árnyékában –dokumentumfilm, Az Édentől délre – portréfilm, Hangvarázsló –portréfilm, A szecessziós Szabadka –ismeretterjesztő dok.film, A bácsi vár – ismeretterjesztő dok. film, Herceg – portré-dokumentumfilm, Ilán Eldad – portré-dokumentumfilm stb.