75 éve gyászban és reményben - megemlékezés Csúrogon | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

75 éve gyászban és reményben - megemlékezés Csúrogon

75 éve gyászban és reményben címmel az 1944/45-ben ártatlanul kivégzett áldozatokra emlékeztek ma Csúrogon, a Megtépázott Krisztus elnevezésű szoborcsoport előtt.

A megemlékezés részvevőit Teleki Júlia, a csúrogiak kálváriájának egyik túlélője és Vesna Stjepanović, a Csúrogi Helyi Közösség tanácselnöke köszöntötte. A Megtépázott Krisztus szoborcsoport előtti megemlékezést idén is a Magyar Nemzeti Tanács szervezte a szerb-magyar megbékélés jegyében és a hozzátartozók nevében. Az ünnepi műsorban fellépett a zentai Mécsvirág zenekar. A megemlékezésen a hagyományos egyházak képviselői is részt vettek.

Teleki Júlia, a csúrogi események túlélője mindössze 10 hónapos volt, amikor el kellett hagyniuk otthonukat. „Január 23-án kihajtottak bennünket. Nem elég csak, hogy apámat megölték, hanem minket kiűztek az otthonunkból. Hontalanná tettek, koncentrációs táborba zártak, ezt nem lehet semmissé tenni, erre emlékezni kell, mindig emlékezni kell rá.”

A megemlékezésre érkezetteket Vesna Stjepanović, a Csúrogi Helyi Közösség tanácselnöke köszöntötte. „A Csúrogi Helyi Közösség, a múlt minden szomorú eseményére való tekintettel, úgy tartotta, hogy fel kell emelni ezt az emlékművet azért, hogy ilyesmi soha többé, sehol se történhessen meg.”

Csúrog ma már a megbékélés szimbóluma, ahol a szerbek és a magyarok közösen emlékeznek, hosszú és rögös út vezetett idáig - mondta Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke. „A megbékélés arról szól, ahogyan ma is, még az időjárás is hozzájárult ahhoz, hogy lassan a lelkek talán kezdenek megnyugodni, az utódoké és mindannyiunk, és az itt ártatlanul kivégzett embereké is, mert az idő a jövőről kell, hogy szóljon, a jövő pedig a fiatalokról, a fiataloknak pedig az maradt, hogy történelmi múltként őrizzék ennek az emlékét.”

Pintér Attila belgrádi magyar nagykövet megemlékezőkhöz intézett levelét Pálinkás Gábor, Magyarország Belgrádi Nagykövetségének első beosztottja olvasta fel. Hogy ma itt ünnepelhetünk, az a szerb-magyar történelmi megbékélésnek köszönhető - hangzott el. „A jövőre nézve nem lehet más célunk mint az, hogy a magyar-szerb kapcsolatokat az együttműködés, ne pedig a konfliktusok uralják. Ehhez azonban az kell, hogy minél jobban megismerjük egymást, és így tudjuk elkerülni, hogy a múlt megismétlődjön.”

Pásztor István alkalmi beszédében azt mondta, ha megkérdezik valakitől, mióta áll itt a Megtépázott Krisztus elnevezésű szoborcsoport, nem valószínű, hogy tudni fogja a pontos választ. Ez egyébként a magyar–szerb megbékélés történelmi dátuma is egyben - szögezte le a VMSZ elnöke. Hozzátette, ennek oka az lehet, hogy a vajdasági magyar emlékezetpolitika alakítói egyik ideológiai oldalon sem tekintették ügyüknek, hogy ezt a közgondolkodás részévé tegyék. „Szeretnék emlékeztetni arra, hogy 2013. június 26-án itt, ennél az emlékműnél az emlékezés egyházi gyászszertartással kezdődött. Vajdaság minden részéből érkező magyarok együtt imádkoztak az ártatlan áldozatokért, Pénzes János szabadkai és Német László nagybecskereki megyéspüspök vezetésével. Hatvankilenc év után történt meg a végtisztesség megadása egyházi szertartás szerint. Az 1944–45-ös, az itt élő magyarokat ért tömeggyilkosságról, atrocitásokról való emlékezés része a vajdasági magyar emlékezetnek. Kötelességünk, hogy őrizzük az áldozatok emlékét.”

2013-ban a szerb-magyar történelmi megbékélés jegyében Áder János magyar köztársasági elnök és Tomislav Nikolić akkori szerb államfő közös főhajtással adózott a csúrogi ártatlan áldozatok emléke előtt. A vasárnapi csúrogi megemlékezés hagyományosan koszorúzással és gyertyagyújtással zárult.

Forrás: Pannon RTV