Fodor István
Fodor István 1950-ben Zentán született.
1975-ben az Újvidéki Egyetem Földrajztanszékén diplomás geográfusi oklevelet szerez.1979-ben földrajz tanári, 1984-ben levéltárosi szakvizsgát tesz. 1997-ben a belgrádi székhelyű Szerbia Levéltárának főlevéltárosa. 2007-ben a Debreceni Egyetem, Bölcsészettudományi Karának Pedagógiai Pszihológiai Tanszékén tanúsítványt szerez A tehetségfejlesztés pszichológiai kérdései nevű kurzus eredményes befejezéséről.
1973 és 1977 az oromi általános iskola, míg 1977 és 1979 között a zentai Általános Középiskola tanára. 1979 és 1982 között a zentai szakirányú (egyesített) középiskolák, igazgatója és pedagógiai vezetője. 1983-tól napjainkig a zentai Történelmi Levéltár igazgatója, 2002 és 2010 között a Bólyai Tehetséggondozó Gimnázium óraadó tanára földrajzból.
Számos haza és külföldi konferenica előadója és résztvevője.
Kutatóként részt vett a A Kárpát-medence levéltári forrásai elnevezésű, a Budapest Főváros Levéltára által vezetett programban (2006-2008), valamint jelenleg résztvevője az ICARUS EU-program, Bécs-Budapest, Közép-Európa kataszteri térképei című programnak.
3 önálló kötete, több szerkesztett munkája és több tíz tanulmánya jelent már meg.
40 földrajz tankönyvet fordított le szerbről magyarra az általános és a középiskolák számára, magyarról szerbre pedig Módszertani és oktatási füzeteket fordított a levéltárosok számára.
Több polgári egyesület, közöttük a Felsőhegyi Olvasókör alapítója és vezetője, a Vajdasági Levéltári Dolgozók Egyesületének elnöke (2005-2009).
1985-2009 A Dudás Gyula Múzeum és Levéltárbarátok Körének elnöke, titkára, szerkesztő bizottsági tagja.
Elismerések: Pro urbe, Zenta (2002), Pauler Gyula-díj (a legrangosabb magyarországi levéltáros elismerés (2006), A Vajdasági Levéltár Emlékplakettje, Újvidék (2006)
