Az internetre költözik a Pető-kurzus | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Az internetre költözik a Pető-kurzus

Augusztus elején tartják meg az újabb fejlesztőpedagógiai kurzust

A budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Kara a Magyar Nemzeti Tanáccsal karöltve augusztus elején tartja meg az újabb Pető-féle fejlesztőpedagógiai kurzust, amelyet a jelenlegi körülmények miatt interneten keresztül valósítanak meg – hangsúlyozta Perpauer Attila, a Magyar Nemzeti Tanács tagja tegnap, a Zentai Alkotóházban megtartott sajtótájékoztatón.

– Az emberek igénylik a kurzust, többen is jelezték az érintett gyermekek szülei és a rászoruló felnőttek közül is, hogy óriási szükség van rá, és nem szeretnénk, ha félbeszakadna a folyamat – nyilatkozta Perpauer Attila, aki elmondta, a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karával heti két alkalommal, kedden és csütörtökön délelőtt 8 órától délután 2 óráig várják majd az érintetteket az online kurzus keretébe. Hozzátette, természetesen a most kezdődő kurzust is egy felmérés előzte meg, amelynek során felkeresték a rászorulókat, ráadásul a technikai feltételeket is ellenőrizni kellett, hiszen a konduktorok a budapesti intézetben, kamerán és a világhálón keresztül foglalkoznak majd a résztvevőkkel, ugyanakkor tanácsadást is végeznek majd. A foglalkozásokon be kell tartani az előírásokat, így a zentai Thurzó Lajos Művelődési és Oktatási Központ helyiségeiben legfeljebb ketten végezhetik majd egy időben a gyakorlatokat.

– Ha az érintettek nem tudják a technikai felszerelést biztosítani, akkor azt a szervezők teszik meg annak érdekében, hogy a résztvevők teljesíteni tudják a foglalkozásokat – magyarázta az MNT tagja, aki szerint Nagybecskerekről, Óbecséről, Zentáról, Keviből és Topolyáról is lesznek majd résztvevői a kurzusnak. Konkrétan 8 gyermekről van szó, ám idővel a felnőtteket is bekapcsolják a foglalkozásokba.

A sajtótájékoztatóhoz interneten keresztül Csuka Pál, a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának határon túli projektumokért felelős koordinátora is csatlakozott, aki elmondta, a kurzusok megszervezését illetőleg egy különös időszakhoz értek el, ami a budapesti egyetem életében már egy kipróbált formának számít, ugyanis a felnőtt ambulanciájukon már két és fél, három hónapon keresztül alkalmazták a képzések internetes közvetítését, most pedig mindezt a Kárpát-medence egész területére megpróbálják átvinni, így az interneten keresztüli fejlesztőpedagógiai kurzust összesen 104 gyermekkel és felnőttel kezdik majd meg, úgy, hogy a pesti munkatársaik Skype, Viber vagy más internetes, kommunikációs alkalmazáson keresztül tartják a foglalkozásokat, illetve tanácsokat is adnak a szülőknek arra vonatkozóan, hogy miképpen foglalkozzanak a gyermekiekkel.

Forrás: Magyar Szó, 2020. július 30., 13.