Az MNT szerint elfogadhatatlan a médiafejlesztési stratégia-tervezet | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Az MNT szerint elfogadhatatlan a médiafejlesztési stratégia-tervezet

A szerbiai médiafejlesztési stratégia tervezetének szövegét vitatták meg ma Újvidéken a Városi Képviselő-testület épületében megtartott fórumon.
Jelen voltak az illetékes szervek mellett a médiaintézmények és a nemzeti tanácsok képviselői is. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a Pannon RTV-nek nyilatkozva elmondta, a nemzeti tanácsok koordinációs testülete elfogadhatatlannak tartja a stratégia szövegét, mivel szerintük általa sérülnek a kisebbségek szerzett jogai.


Hajnal Jenő, elnök, Magyar Nemzeti Tanács: „A most közvitán szereplő stratégia-tervezet a Magyar Nemzeti Tanács és a szerbiai nemzeti tanácsok koordinációja is úgy véli, hogy elfogadhatatlan, hiszen mind az Alkotmány által, mind a nemzeti tanácsokról szóló törvény által szavatolt jogok megkérdőjeleződnek, és szinte a nemzeti kisebbségek tájékoztatása is megkérdőjeleződik ezáltal. A nemzeti tanácsok szerepét szinte teljes egészében megpróbálják kizárni abból a feladatkörből, ami az illetékességébe tartozik. És szinte az egyedüli, amikor az Alkotmány elé került a nemzeti tanácsokról szóló törvény 2014-ben, akkor is ezt a jogot, ezt a lehetőséget meghagyta az Alkotmánybíróság is a nemzeti tanácsnak.”

Forrás: Pannon RTV