Jelenlegi hely

Civil szervezetekre vonatkozó jogosultsági rangsor

A Magyar Nemzeti Tanács támogatásainak eljárási rendjéről szóló határozat (elfogadva 2016. január 29-én a H/1/2016. iratszám alatt) 16. szakaszának 1. bekezdése és A Magyar Nemzeti Tanács bírálóbizottsága 2016. évi második nem kulturális tevékenységet folytató civil szervezetek támogatására vonatkozó pályázata jogosultsági rangsorának javaslatáról szóló záradék (meghozva 2016. december 7-én az MNT-001502/K/2016-C/373/1 iratszám alatt) a Magyar Nemzeti Tanács (a továbbiakban: Tanács) elnöke 2016. december 8-án meghozza a következő

ZÁRADÉKOT
A MAGYAR NEMZETI TANÁCS 2016. ÉVI MÁSODIK NEM KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA VONATKOZÓ PÁLYÁZATA JOGOSULTSÁGI rANGSORÁRÓL

1. szakasz

A Magyar Nemzeti Tanács támogatásainak eljárási rendjéről szóló határozat rendelkezései alapján 2016. november 7-én a Tanács Végrehajtó Bizottsága pályázati felhívást tett közzé 2016. évi második nem kulturális tevékenységet folytató civil szervezetek támogatására vonatkozó pályázatára.

A pályázati kiírás alapján kiosztásra kerülő támogatás: 1.200.000,00 (azaz egymillió‑kettőszázezer) dinár.

A pályázat 2016. november 7-től november 21-éig állt nyitva a pályázók részére.

A beérkezett formailag elégséges pályázatok rangsorának javaslatát a Tanács a határozat 14. szakaszának 2. bekezdése értelmében összehívott bizottsága mint bírálóbizottság állította össze. A Tanács a határozat 14. szakaszának 2. bekezdése értelmében összehívott bírálóbizottsága javaslatát A Magyar Nemzeti Tanács 2016. évi második nem kulturális tevékenységet folytató civil szervezetek támogatására vonatkozó pályázata jogosultsági rangsorának javaslatáról szóló záradékában eljuttatta a Tanács elnökéhez döntéshozatalra.

2. szakasz

Figyelembe véve a pályázati kiírásban meghatározott időszakban beérkezett formailag elégséges kérelmeket, A Magyar Nemzeti Tanács támogatásainak eljárási rendjéről szóló határozat rendelkezései alapján meghatározott elbírálási mércéket és a Tanács a határozat 14. szakaszának 2. bekezdése értelmében összehívott bírálóbizottsága által meghozott Záradékot a Magyar Nemzeti Tanács 2016. évi második nem kulturális tevékenységet folytató civil szervezetek támogatására vonatkozó pályázata jogosultsági rangsorának javaslatáról, a Tanács elnöke a támogatások odaítélésével kapcsolatban a következő döntést hozza:

 

 

PÁLYÁZÓ ELNEVEZÉSE

 

SZÉKHELY

 

KÉRELEM CÉLJA

 

ODAÍTÉLT ÖSSZEG (dinár)

 

 

1.

Arcus Környezetvédő Egyesület

Topolya

Az Arcus Környezetvédő Egyesület magyar nyelvű weboldalának fejlesztése és tárhelyének fenntartása

10,000.00

2.

ARACS-95 Polgárok Egyesülete

Törökbecse

Az Aracs-95 civil szervezet működésének költségére

30,000.00

3.

Bega Kajak Klub Sportegyesület

Nagybecskerek

Egészséges életmód, környezettudatos viselkedés kialakítása, a kajakozás népszerűsítése

0

4.

Bezdán Info Civil Szervezet

Bezdán

Mini-projektek Bezdánban és környékén

0

5.

Castle Archery Íjászegyesület

Temerin

Tagtoborzáshoz és ijászbemutatókhoz szükséges céltábák beszerzése

0

6.

Ci-Fi Civil Központ

Zenta

Mindenki karácsonya – ajándékgyűjtő akció

0

7.

Csernyeiek Klubja

Magyarcsernye

A Csernyei Újság nyomdaköltségeinek fedezése

0

8.

Dunatáj Egyesülés Nyugat-Bácska Régiófejlesztéséért

Doroszló

A Nyugat-bácskai 10. civil fórum, a Nyugat-bácskai civil szervezetek éves tanácskozása

30,000.00

9.

Egyesület az oktatásért és információs technológiák fejlesztéséért – Coder Club

Topolya

Programozható eszközök beszerzése vizuális élményalapú programozáshoz gyerekeknek

0

10.

e-Régió

Szabadka

A KockAsuli magyar nyelvű képzésének támogatása a szülőföldön való boldogulás reményében

30,000.00

11.

Életjel Könyvek

Szabadka

Az utolsó negyedévi rezsiköltség támogatása

22,400.00

12.

Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete

Szabadka

21. Kárpát-medencei Honismereti Verseny Széchenyi István és kora

0

13.

Fáklya Keresztény Ifjúsági Egyesület

Szabadka

Délvidéki magyar fiatalok adventi találkozója

0

14.

Fekete Sűrű Egyesület

Bezdán

Téli rekreációs lehetőségek bővítése

0

15.

Ferha Felnőttképzők Regionális Hálózata

Magyarkanizsa

Egy multifunkciós nyomtató beszerzése a Ferha civil szervezet számára

0

16.

Gazdakör

Topolya

Termelők edukációja és szakmai felkészítése a modern mezőgazdasági gazdálkodáshoz

30,000.00

17.

Gyermekbarátok egyesülete

Zenta

Karácsony ünnepe

30,000.00

18.

Háló-Közösségfejlesztő Keresztény Egyesület

Muzslya-Nagybecskerek

Délvidéki Háló-találkozó

10,000.00

19.

Homokháti Kistérségi Cserkészkörzet

Királyhalom

A 4. körzeti cserkészmikulás ünnepség megszervezése és levezetése

22,000.00

20.

Ingenium Alapítvány

Zenta

Működési költségek támogatása

0

21.

Innovációs Központ

Padé

Működési költségek finanszírozása

20,000.00

22.

Interkulturális Központ

Újvidék

Az Interkulturális Központ működésének támogatása

30,000.00

23.

Iringó Környezetvédő és Honismereti Civil Szervezet

Horgos

Karácsonyi és adventi programok szervezése az újrahasznosítás jegyében

15,000.00

24.

Jó Pásztor Keresztény Ifjúsági Szervezet

Magyarkanizsa

Tábornapok kézműves foglalkozásainak eszközbeszerzése

30,000.00

25.

Jogi Egyesület

Szabadka

A kétnyelvű képességfejlesztő műhelymunka „Ismerd meg Szabadkát” című újévi program támogatása

30,000.00

26.

Karolina Nagybecskereki Nők Egyesülete

Nagybecskerek

Hagyományos Luca-pogácsa fesztivál

20,000.00

27.

Keresztény Értelmiségi Kör

Szabadka

A Keresztény Értelmiségi Kör működési költségei

0

28.

Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezete

Zenta

Fellépőruha felújítása

24,000.00

29.

Kishegyes Község „Izida” Anya és Gyermekvédelmi Egyesület

Bácsfeketehegy

Működési költségeink részfinanszírozása

30,000.00

30.

Kolibri a Családokért Egyesület

Hajdújárás

5. Babamászó verseny és Mikulás-várás

0

31.

Kuckó Gyermeksarok

Doroszló

Kuckó gyermeksarok működésére szükséges beszerzés

0

32.

Ludas Közösségfejlesztő Egyesület

Ludas

A Ludason megszervezésre kerülő idei évi Lovas-nap elnevezésű rendezvény támogatása

30,000.00

33.

Ludaspuszta Térségi Társulás

Hajdújárás

A 4. Hagyományok Téli Fesztiváljának megrendezése Palicson, 2016. december 3-án

30,000.00

34.

Mária, Keresztények Segítsége Egyházmegyei Kegyhely

Doroszló

Mária, Keresztények Segítsége Egyházmegyei Kegyhely

0

35.

Maronka Károly Önkéntes Tűzoltó Testület

Kishegyes

Magyar hagyományőrző tűzoltó egyenruhák beszerzése és viselése

0

36.

Moravicai Értelmiségi Fórum

Bácskossuthalva

A Moravicai Értelmiségi Fórum működési költségeinek támogatása

30,000.00

37.

Motoros Klub

Szentmihály

Karácsony ünneplése Szentmihályon motoros módra

30,000.00

38.

Muzslya-net

Muzslya

Lakossági fórum

10,000.00

39.

Nők Egyesülete ORCHIDEA

Szenttamás

Karácsony megünneplése Szenttamáson

30,000.00

40.

Nők Kishegyesi Fóruma

Kishegyes

A Nők Kishegyesi Fóruma működéséhez szükséges kellékek rendszerezése és tárolása

24,000.00

41.

Ökobecse Polgári Egyesület

Óbecse

Kreatív csoportmunka, használati és dísztárgyak készítése újrahasznosított anyagokból

30,000.00

42.

Önkéntes Tűzoltó Egyesület

Orom

Előadássorozat (otthon védelme)

0

43.

Önkéntes Tűzoltő Testület

Szilágyi

Egy kályha beszerzése

0

44.

Oromhegyesi Faluház Alap

Oromhegyes

A falu karácsonyi műsorának megszervezése

0

45.

Palicsi Turisztikai Pool

Palics

A palicsi sportjátékok hozzájárulása  Palicsfürdő társadalmi életére

0

46.

Partizan Magyarkanizsa–Orom–Oromhegyes Judo Klub

Magyarkanizsa

Az idei Mikulás Cselgáncskupa érmeinek és ajándékcsomagainak beszerzése

12,900.00

47.

Pásztor Vera Bánsági Pedagógus Egyesület

Nagykikinda

14. Oratórium – napközis gyermektábor

20,000.00

48.

Pavafo Egyesület

Szabadka

Hagyományápoló kézműves foglalkozás a Mikulásfutás idején

12,000.00

49.

Petőfi Sándor Cserkészcsapat

Topolya

Magyar nyelvű cserkészvezető-képzés megszervezése a Ludasi-tó melleti természetben

28,200.00

50.

Piros tulipán – magyar hagyományápoló és környezetvédő egyesület

Tiszaszentmiklós

Közös adventi ünnepek Tiszaszentmiklóson

29,500.00

51.

Pro Communitas Ada Civil Szervezet

Ada

A moholi közösségi ház fenntartási költségei

30,000.00

52.

Pulzus Civil Szervezet

Bezdán

Cseh Tamás Emlékest

10,000.00

53.

Püspökségi Caritas Nagybecskerek

Nagybecskerek

A fogyatékkal élő magyar gyerekek foglalkoztatása

30,000.00

54.

Sakk Klub Felsőhegy

Felsőhegy

A szabadkai községközi liga őszi költségeinek fedezése

0

55.

Sportban az Egészség Civil Szervezet

Zenta

Step up padok vásárlása, egészséges életmód

20,000.00

56.

Sporthorgász Egyesület TORDA

Torda

Versenyeken való részvétel

0

57.

Szabadkai Nagycsaládos Egyesület – Smile

Szabadka

Hagyományőrző családi nap célja a családi értékek megerősítése és a hagyományápolás

0

58.

Szabó Dénes Egyesület

Tóthfalu

Emese álma – képzőművészeti pályázat kiírása

0

59.

Szent Imre Római Katolikus Plébánia

Doroszló

Zsidó Kántor Koncert  – Zombor

0

60.

Sziget Sándor Méhészegyesület

Temerin

11. Temerini Méznapok és képzőművészeti kiállítás

0

61.

Teleház

Törökbecse

Nagyoktól kicsiknek – közös karácsony előtti foglakozások

30,000.00

62.

Temerini Kertbarátkör

Temerin

20. Vince-napi Nemzetközi Borfesztivál és Borkóstoló

0

63.

Temerini Magyar Pedagógusok Egyesülete

Temerin

Működési költségek támogatása

30,000.00

64.

Тоpolyai Földművesek Egyesülete

Topolya

Mezőgazdasági termelők számítástechnikai képzése Topolyán

20,000.00

65.

Torda Jövőjéért Egyesület

Torda

Az 2016-os évi működési feltételeinek, költségeinek biztosítása

30,000.00

66.

Tornyosi Ifjúsági Szervezet

Tornyos

A falun élő emberek szabadidőeltöltésének és társadalmi életének biztosítása

30,000.00

67.

Törökkaizsáért Egyesület

Törökkanizsa

A Ricze-emlékház kerítésének támogatása

0

68.

Torontáltorda Településfejlesztési Alapítvány

Torda

Az Alapítvány 2016-os évi működési feltételeinek, költségeinek biztosítása

30,000.00

69.

Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége

Zenta

A falugazdász programunk (termelői adatbázis) továbbfejlesztése

0

70.

Vajdasági Ifjúsági Fórum – VIFÓ

Szabadka

20. VIFÓ Gólyabuli

10,000.00

71.

Vajdasági Ifjúsági Szervezet

Bácsföldvár

Luca-napi Ifjúsági Bál

30,000.00

72.

Vajdasági Magyar Civil Szövetség

Szabadka

A Vajdasági Magyar Civil Szövetség működési költségei

0

73.

Vajdasági Magyar Diákszövetség – VaMaDiSz

Újvidék

Csapatépítő interaktív tréning a Vajdasági Magyar Diákszövetség aktivistái számára

10,000.00

74.

Vajdasági magyar és multietnikus hagyományápoló és kézimunka kedvelők szövetsége

Óbecse

Karácsonyi kézműves tábor gyerekeknek

30,000.00

75.

Vajdasági Magyar Ifjúsági Központ

Újvidék

Működési költségek részfinanszírozása

30,000.00

76.

Vajdasági Módszertani Központ

Szabadka

A Vajdasági Módszertani Központ működése

30,000.00

77.

Vajdasági Pax Romana

Szabadka

Tillai Aurél Liszt-díjas zeneszerző adventi és karácsonyi műveinek bemutatója Vajdaságban

30,000.00

78.

Vajdasági Tehetségsegítő Tanács

Szabadka

Tehetséggondozás és képességfejlesztés

0

79.

Varázsfalatok Egyesület

Orom

Örömszerzés

10,000.00

80.

Vidékfejlesztési Egyesület

Szentmihály

Fejlesszük falunkat!

0

81.

Zentai Gazdakör

Zenta

A Zentai Gazdakör megalakulásának 135. évfordulójára kiadandó könyv költségeinek támogatása

30,000.00

82.

Zöld Dombok Környezet és Közösségfejlesztési Szervezet

Bácsfeketehegy

A Fecske bácsfeketehegyi havilap nyomtatási költségeinek fedezése

0

83.

Zöld Pitypang Egyesület

Újvidék

Szemétgyűjtési akciók szervezéséhez szükséges pénzügyi eszközök

0

 

 

 

Összesen:

1.200.000,00

 

3. szakasz

A döntés ellen fellebbezésnek nincs helye. A döntés ellen a pályázók nem emelhetnek kifogást.

A 2. bekezdésben meghatározott döntésről a pályázók hivatalos értesítést kapnak.

4. szakasz

Jelen záradék az elfogadásának napján lép hatályba.

Jelen záradék a Tanács hivatalos honlapján kerül közzétételre.

Csatolmány: