MNT-ülés: Vita a magyar osztályokról, valamint napirenden a Szabadkai Rádió | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

MNT-ülés: Vita a magyar osztályokról, valamint napirenden a Szabadkai Rádió

Nem fogadta el a Magyar Nemzeti Tanács a Szabadkai Magyar Rádió Alapítvány megalapítására vonatkozó kezdeményezést. A beadványt sürgősségi eljárásban tűzte napirendjére az MNT 7 képviselő javaslatára.

Német Ernő, a Szabadkai Rádió Magyar Szerkesztőségének megbízott főszerkesztője és az MNT Tájékoztatási Bizottságának elnöke ismertette a határozati javaslatot. „A tanács kezdeményezi a Szabadkai Magyar Rádió Alapítvány megalapítását, amely a jelenlegi Szabadkai Rádió Magyar Szerkesztősége műsorainak, azok közszolgálati szellemiségének és színvonalának továbbvitelét jelentené. A jelenlegi Szabadkai Rádió Magyar Szerkesztőségének a munkavállalóival, nem kereskedelmi műsorszolgálatot működtető, közösségi médiaalapítvány keretében. Röviden ez a lényeg.”

Dudás Károly véleménye szerint az alapítvány létrehozása nem menti meg a Szabadkai Rádiót. „Ne játsszunk a tűzzel, mert elmehetnek a mi elképzeléseink, alapítványosdiaink mentén elmehet a francba a Szabadkai Rádió velünk együtt. Én arra kérnék mindenkit, hogy még egyszer gondoljuk át alaposan, és nézzük meg és tájékozódjunk. Tájékozódjunk, hogy mit tett meg eddig a közösség vezetése a Szabadkai Rádió megmentése ügyében, és ezt én személy szerint sokkal erőteljesebbnek és biztatóbbnak látom a Szabadkai Rádió megmentése ügyében, mint egy alapítvány létrehozását.”

Az MNT Tájékoztatási Bizottsága javasolta az MNT-nek, hogy hatalmazza fel az alapítói körébe tartozó Pannónia Alapítvány felelős vezetőit, hogy tegyék meg a szükséges előkészületeket ahhoz, hogy a Szabadkai Rádió Magyar Szerkesztősége megújult formában továbbra is folytathassa műsorszolgáltatását. Bodzsoni István, igazgató, Pannónia Alapítvány: „A Pannon nem csinál semmi mást, próbálja megvalósítani azt, amit valaki kitalált 10-12 évvel ezelőtt. A Pannon nem csinál mást, felkínál munkalehetőséget. Valaki azt mondta, hogy utcára kerülnek az emberek. A Pannon felkínálta a munkalehetőséget ezeknek a gyerekeknek, szerkesztőknek, újságíróknak, hogy folytassák a munkát egy nap kiesés nélkül. Nem tudom, hogy ez miért bűn.”

Hajnal Jenő MNT-elnök kiemelte, hogy a Magyar Összefogás kampányában még a képviselők legtöbbje a Magyar Médiaház kialakításában látta a Szabadkai Rádió megmentésének lehetőségét, most pedig egyesek egy új alapítvány létrehozásában gondolkodnak. „Ez a médiaház nem a Szabadkai Rádióról, nem Szabadkáról, nem a Tisza-mentéről, hanem mindenkihez szólni akar, és mindenhova el kell jutnia a hírnek, és onnan is el kell ide jutnia. Mindannyian ezt támogatjuk. Emellett voltunk, emellett álltunk ki az utolsó pillanatig. Még hétfőn is, amikor együtt itt ültünk, és éppencsak megfeledkeztünk arról, hogy néhányan egészen másképp gondolják már.”

Az MNT elnöke kiemelte, hogy továbbra is a kidolgozott stratégia mentén kell megvalósítani a vajdasági média fejlesztését, amely az egész közösségről tudósítana.

Vita a 15 főnél kisebb létszámú magyar tannyelvű osztályokról

Nagy vita alakult ki a Magyar Nemzeti Tanács ülésén a 15 főnél kisebb létszámú magyar tannyelvű osztályok megnyitása kapcsán. Az oktatási miniszter nyári döntése miatt év közben is megszűnhetnek, illetve összevonhatóak lesznek a 15 főnél kisebb létszámú tagozatok. Az MNT jelenlegi vezetősége azt mondja, hogy ők mindent megtettek a határozat megvalósulása ellen. A nemzeti tanács korábbi tisztségviselői szerint erélyesebben kellett volna tiltakozni a hatásköri törvénysértések ellen.

Csökken a diákok létszáma Vajdaságban, így azonos korcsoportú osztályokat vonhatnak össze több iskolában is. Erre akkor kerül sor, ha a gyerekek létszáma egy tagozaton belül 15 fő alá csökken. Az oktatási miniszter július 17-én döntött erről, a közszférában meghirdetett ésszerűsítés jegyében. A Magyar Nemzeti Tanács korábbi oktatási bizottsági elnöke szerint a jelenlegi MNT-nek azonnal reagálnia kellett volna a törvénysértésre. Joó Horty Lívia, tag, MNT: „Három törvénnyel is összhangtalan a szabályzat. Az általános iskolai törvény, a középiskolai törvény, de a hatásköri törvénnyel is amely a tartomány hatásköreit szabályozza. Ez alapján pedig alkotmányellenes is. Azt gondolom, hogy egy ország ami ad magára nem olyan rendeleteket, amelyek nincsenek összhangban a hatályos törvényeivel. Ha ezt időben felfedezik és elkezdik kommunikálni, méghozzá nagyon hangosan, erőtellesen, felhívva erre a közvélemény figyelmét is, akkor az iskolák kezébe is nagyon jó muníciót adhattak volna.”

A Magyar Nemzeti Tanács jelenlegi vezetősége azt állítja, hogy ők mindent megtettek azért, hogy év közben ne lehessen tagozatokat összevonni és ennek következményeként munkaerő felesleggé nyilvánítani magyar pedagógusokat és tanügyi munkásokat. Jerasz Anikó, elnök, Végrehajtó Bizottság, MNT: „Mindegyik esetben a Magyar Nemzeti Tanács hivatala pozitívan reagált írásban, illetve személyes megkeresésekkel az intézményvezetők, vagy az önkormányzati vezetők felé. Biztosítottuk az intézményvezetőket illetve a képviselőket, hogy minden esetben ki fogunk állni az intézmények mellett. Legyen az a tagozatokra vonatkozó kérelem illetve a munkásokkal kapcsolatos dolgok terén. Két ízben az oktatási minisztérium felé is írásos kérelemmel éltünk ennek kapcsán, valamint jómagam is két alkalommal is részt vettem az oktatási minisztériumban azokon a megbeszéléseken, amelyeken ezekről volt szó. A kis létszámú tagozatokról és a illetve a pénzelési szabályzattal kapcsolatban is felvetettük azokat a nehézségeket, amelyeket ez a rendelet maga után von.”

A Magyar Nemzeti Tanács tisztségviselői nem kaptak pozitív választ a kérelmeikre.

Forrás: Pannon RTV