A nemzeti közösségi nyelveken sugárzó médiákról tárgyaltak kedden Belgrádban | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

A nemzeti közösségi nyelveken sugárzó médiákról tárgyaltak kedden Belgrádban

A nemzeti közösségi nyelveken sugárzó médiák kérdéséről tárgyaltak a Nemzeti Kisebbségek Tanácsának ülésén Belgrádban.

Az Aleksandar Vučić által vezetett találkozón az államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter, az oktatási és tudományügyi tárcavezető valamint számos államtitkár is részt vett. A Magyar Nemzeti Tanácsot Hajnal Jenő elnök képviselte.

Az elmúlt két hónapban a tájékoztatási és az oktatási minisztériumok közötti tárgyalások eredményeként az önkormányzati alapítású médiák magánosítási határideje október 31-ére tolódott ki. A Nemzeti Kisebbségek Tanácsának ülésén a két tárca közvetlen párbeszéde és együttműködése tovább folytatódott.

Aleksandar Vučić, a tanács elnöke szerint Szerbia költségvetése a vártnál jobban alakult, így nagyobb esély mutatkozik a nemzeti közösségeket érintő területek fejlesztésére is. Az előző üléshez hasonlóan, a nemzeti közösségi nyelveken sugárzó médiák magánosításának kérdése került előtérbe. Hajnal Jenő, az MNT elnöke: „A kormányelnök személyesen bízta meg az illetékes államtitkárt, hogy a kisebbségi médiákkal kapcsolatban találjon megoldást arra, hogy a törvényes kereteket betartva, uniós elvásásokat teljesítve olyan megoldások szülessenek, amelyek nem sodorhatják veszélybe a kisebbségi médiát. Nem hallgathatnak el október végén. Ezt nagyon komolyan fogalmazta meg. Ez az elvárás a minisztériummal szemben is egy komoly szándékot tükröz.”

Forrás: Pannon RTV