A jó mester kincset ér | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

A jó mester kincset ér

A Szakma Kiváló Tanulója címért versenyeznek a szakközépiskolások

A jó szakma felér egy diplomával – ez a mottója a Szakma Kiváló Tanulója Versenynek, amelyen immár második alkalommal határon túli tanulók is indulnak. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében meghirdetett vetélkedő vajdasági elődöntőjét pénteken rendezték meg Szabadkán és Adán a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) közreműködésével.

A jó szakmának presztízse van, az ezzel bíró szakemberek pedig hamar tekintélyt szerezhetnek – mondta Bognár Beáta, az MNT Oktatási Bizottságának tagja a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskolában, ahol a cukrászok, szakácsok, mechatronikai technikusok, fodrászok és magasépítő technikusok mérték össze tudásukat. A jól kitanult és elsajátított szakma munkát és megélhetőséget ad a fiatalok kezébe, a jó mester pedig kincset ér – tette hozzá a tanácstag.

A szabadkai elődöntővel egy időben kezdődött az adai Műszaki Iskolában megrendezett vetélkedő, amelyen a kereskedők, elektrotechnikusok, magasépítő technikusok, infokommunikációs hálózatépítők és üzemeltetők, gépi forgácsolók, hegesztők, fodrászok, valamint a vegyésztechnikus szakon tanuló diákok mérték össze szaktudásukat.

Vajdaság területéről 11 középiskolából 70 tanuló indult a vetélkedőn. A verseny eredményi két héten belül érkeznek meg Budapestről, ahol elbírálják a tanulók teljesítményét, ezt követően hozzák nyilvánosságra, hogy hány tanuló juthat el a magyarországi döntőbe. A XI. Szakma Sztár Fesztivál magyarországi döntőjén a tanulók gyakorlati feladatok megoldásával bizonyítják rátermettségüket és mérkőznek meg a mintegy kettőszáz Kárpát-medencei fiatallal.

Forrás: www.vajma.info