Rendkívül jó házigazda volt Kupuszina! | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Rendkívül jó házigazda volt Kupuszina!

Zárult a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XX. Találkozója

Vasárnap este ünnepélyes keretek közt, díjkiosztóval zárult Kupuszinán a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XX. Találkozója. A Brestyánszky Boros Rozália dramaturg, Solténszky Tibor budapesti dramaturg és Táborosi Margaréta színművész, rendező összetételű művészeti bizottság véleményét, értékelését Solténszky Tibor, a bizottság elnöke ismertette a hallgatósággal. Kiemelte a Súgó című hírmondó jelentőségét, ugyanis a Találkozó ideje alatt e nyomtatott formában és interneten megjelenő kiadvány folyamatosan tájékoztatott az esemény történéseiről, ami más, hasonló rendezmények esetében is példaértékű.

A zsűrielnök elmondta, a bizottság mind a tizenkilenc produkciót végignézte, utána elbeszélgetett a föllépőkkel, majd a legutolsó estét követő éjszakán kellett meghozni a döntést arról, kiket kell díjjal jutalmazni, kik voltak a jók között a legjobbak, ami nyilvánvalóan nem könnyű föladat.

Solténszky Tibor elismerő méltatással szólt a rendezvénynek otthont nyújtó Kupuszináról, ahol több tízen a Találkozó ideje alatt fáradhatatlanul dolgoztak azért, hogy minden olyan jól sikerüljön, ahogy sikerült. Rendkívül jó házigazdái voltak a Találkozónak, ami azért nem újdonság, mert negyedszer álltak helyt derekasan e szerepkörben. A díjak átadását Toldi István helybeli népmesemondónak, a Népművészet Mesterének, a Magyar Kultúra Lovagjának mesemondása előzte meg.

Két rendhagyó díj átadásával vette kezdetét a díjátadó. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Közösség Kovácsa-díjban részesítette a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesületet az eddigi találkozók húsz százalékának megszervezéséért. Mint az az indoklásban elhangzott, az egyesület mennyiségileg és minőségileg is példaértékűen teljesített! Ugyanakkor a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület József Attila színtársulatát Öreg Komédiás-díjjal tüntették ki a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóján való húsz évnyi folyamatos részvételéért.

A legjobb hagyományos keretek közt megvalósított előadásáért Pataki László-díjat vett át a topolyai Mara Amatőr Színház Tasnádi István Finito, avagy a magyar zombi című előadásáért, amelyet Körmöci Petronella rendezett.

A Találkozó Bambach Róbert-díját a legjobb alternatív vagy új formákat kereső előadásért az újvidéki Tempera (MO)mentum Társulat kapta az Ad De Bont és Mira című előadásáért, amelyet Maletaški Krisztina rendezett.

Közösségteremtő tevékenységéért Garay Béla-díjban részeslüt a torontálvásárhelyi József Attila Művelődési Otthon Amatőr Színjátszó Társulata.

A zsűri a legjobb férfi főszereplőnek járó Szilágyi László-díjat Kovács István Coci torontálvásárhelyi műkedvelőnek ítélte oda Horváth Péter Kilencen, mint a gonoszok című előadásában Slomó szerepének megformálásáért.

A legjobb női főszereplőnek járó Ferenczi Ibolya-díjat Tóth Ramóna kapta a nagykikindai Egység Művelődéi Egyesület József Attila Színtársulatának Háy János A Gézagyerek című előadásában Rózsika néni szerepének megformálásáért.

A legjobb férfi mellékszereplőnek járó Nagy István-díjat a magyarcsernyei Ady Endre Művelődési Egyesület Rügyfakadás társulatából Zuberec Miroslav kapta Szántó Armand - Szécsén Mihály Paprikáscsirke című előadásának Guszti szerepében nyújtott alakításáért.

A legjobb női mellékszereplőnek járó Magyari Piri-díjat Antóci Dorottya vehette át a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Színházi Műhelyének Intercutting című előadásában nyújtott alakításáért.

A legszebb színpadi beszédért járó Szántó Róbert-díjat Burai Tibor magyarcsernyei műkedvelő vihette haza a Forgács szerepének megmintázáséért a Paprikáscsirke című darabban.

A zsűri különdíjjal jutalmazza Nyári Ákost, a Prométheus Lyght, a Szentivánéji álom és az Intercutting című előadásban nyújtott kielemkedő színészi teljesítményéért.

A közönségdíjat a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület színjátszó csoportja érte el a Tűvé-tevők című előadásért, melyet Törteli László rendezett.

Számos különdíj talált gazdára, köztük intézmények, egyesületek, könyv- és lapkiadók, valamint magánvállalkozók biztosította díjak.

A Találkozót záró Dudás Károly, a VMMSZ elnöke, a Magyar Nemzeti Tanács kulturális bizottságának tagja az elmúlt napok nyújtotta élményért szóló köszönet és elismerés, valamint a jövőre vonatkozó jókívánságok mellett kijelentette, jövőre Bánságban rendezik meg a Találkozót, hiszen kezdetektől az a szokás, hogy évente váltja egymást helyszínként Bácska és Bánát.

A díjkiosztó gálaműsort számos jeles közéleti személyiség tisztelte meg jelenlétével.

Az eredményhirdetést követően az Újvidéki Színház társulatának ajándékelőadását, a Neusatzer Cabaret-t láthatta a nagyérdemű.

A Magyar Nemzeti Tanács által kiemelt fontosságúnak minősített rendezvényt idén a Bethlen Gábor Alap, az illetékes tartományi titkárság, Szerbia Kormánya és Apatin Község önkormányzata támogatta.

F. Cirkl Zsuzsa

Forrás: http://www.vajma.info