Zenta: Ezerkétszáz új könyvvel gazdagodott a Városi Könyvtár | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Zenta: Ezerkétszáz új könyvvel gazdagodott a Városi Könyvtár

A magyar nyelvű gyermek- és felnőttirodalom legújabb és legnépszerűbb kiadványaihoz is hozzájuthatnak majd az olvasók a zentai Városi Könyvtárban, amelynek könyvállománya a közelmúltban összesen több mint ezerkétszáz új könyvvel gazdagodott.

Baráth Hajnal Anna, a zentai Városi Könyvtár vezetője elmondta, az intézmény a korábbi évekhez hasonlóan idén is bekapcsolódott a Márai-programba, valamint a Nemzeti Kulturális Alap könyvtár-támogatási programjába is, amelyeknek köszönhetően közel négyszáz új kötethez jutott hozzá az intézmény, majd hozzátette, a Magyar Nemzeti Tanács szintén jelentős összeggel, kilencszázezer dinárral támogatta a könyvtárat, amely összegből további közel nyolcszázötven új könyvet tudtak vásárolni. A könyvtárvezető hangsúlyozta, az újonnan beszerzett könyvek listáját igyekeztek az olvasók igényei alapján összeállítani, ugyanis az egész év folyamán figyelemmel kísérik, melyek azok a kiadványok, amelyek iránt a legnagyobb érdeklődés mutatkozik az olvasók részéről, és amikor lehetőségük nyílik arra, hogy új kötetekkel gazdagítsák az intézmény könyvállományát, akkor ezeket az igényeket is igyekeznek beépíteni annak érdekében, hogy még inkább meg tudjanak felelni az olvasóik elvárásainak. Hozzátette, mivel mind a gyermekek, mind a felnőttek körében rendkívül fontos célkitűzésüknek tartják az olvasás népszerűsítését, ezért abban bíznak, hogy az új könyveknek és a folyamatosan bővülő rendezvénykínálatuknak köszönhetően a jövőben még többen látogatják majd az intézményt, és veszik igénybe annak szolgáltatásait, mint amennyien eddig tették.

H. G.

Forrás: http://www.vajma.info