Literatúra rendezvénysorozat Kishegyesen | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Literatúra rendezvénysorozat Kishegyesen

Az Aranyeső vers- és prózamondó versennyel elkezdődött a Literatúra napok rendezvénysorozat Kishegyesen. A helyi és Bácsfeketehegyről érkező gyerekek Mátyás király mondákat adtak elő.

A Csépe Imre, kishegyesi író, költő emlékét, szellemiségét továbbvivő rendezvénysorozat, vajdasági irodalmi találkozóhely, a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű kistérségi rendezvénye.

Mátyás mondák hangoztak el az Aranyeső vers- és prózamondó versenyen a kishegyesi helyi közösség padlástermében, melyeket szakmai zsűri értékelt. A telt házas rendezvényen huszonegy helyi és bácsfeketehegyi általános iskolás mérte össze tudását.
Pál Ilona, magyartanár, Bácsfeketehegy: „Mátyás mondákat tanultunk, mivel Mátyás évforduló van idén, Penavin Olga és Jung Károly gyűjtése, mert hogy kapcsolódni kell a helyi hagyományokhoz.”

A hegyesi Literatúra rendezvénysorozat a Csépe napok folytatása, melyet 1972-ben szerveztek meg először.
Linka B. Gabriella, szervező: „A folytonosság a célja és néhány évvel ezelőtt úgy gondoltuk, hogy már elavult az a Csépe nap emléknap és kicsit felújítottuk, újabb tendenciákkal, újabb irodalmi formákkal gazdagítottuk, de meghagytuk azokat az alapvető rendezvényeket, mint az Aranyeső vers és prózamondó verseny.”

A Csépe Imre, kishegyesi író, költő emlékét, szellemiségét továbbvivő rendezvénysorozat, vajdasági irodalmi találkozóhely, a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű kistérségi rendezvénye.
Hajnal Jenő, elnök, MNT: „Olyan sokszínűségét mutatja be az irodalomnak, kezdve az Aranyeső vers- és prózamondó vetélkedővel, a legkisebbekkel, kiállításmegnyitókkal, konferenciákkal, a jubilálók köszöntésével, a legújabb könyvek bemutatásával együtt azt az értéket mutatja fel, amely a vajdasági magyar irodalomból fontos és jelentős.”

A hegyesi Literatúra rendezvénysorozatot a magyar kormány, a Magyar Nemzeti Tanács és Kishegyes önkormányzata támogatja.

Forrás: Pannon RTV