“Magyar fiatalok a Vajdaságban” – tanácskozás Szabadkán | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

“Magyar fiatalok a Vajdaságban” – tanácskozás Szabadkán

Magyar fiatalok a Vajdaságban címmel tartott ma tudományos tanácskozást a Magyar Nemzeti Tanács Szabadkán. Az eseményen az elmúlt néhány év Kárpát-medencei kutatási eredményeit mutatták be vajdasági és magyarországi előadók, kutatók.

Évtizedek óta jelen van a népességcsökkenés az egész Kárpát-medencében. A 2001-2011 közötti adatok alapján kevesebben születtek, mint amennyien elhaláloztak, emellett az elvándorlás is problémát okoz. Vannak azonban pozitív kilátások is.

Kántor Zoltán, igazgató, Nemzetpolitikai Kutatóintézet, Magyarország: „Láttam különböző táborokat, olvasunk róluk. Tehát ez egy pozitív jelenség. Nagyon sok jó arcú, jól öltözött, értelmes fiatal vesz ezen részt. Észlel az ember egy magasabb arányú bevonulást a közösségi programokba. Nem tudnám ezt most számszerűsíteni, de ahányszor ide jövök vagy ahányszor vajdaságiak jönnek különböző rendezvényekre újabb és újabb arcokat látok, tehát a néhány negatív tendencia mellett azért látnunk kell ezeket a pozitívumokat is.”

Számos kutatást végeztek már a vajdasági ifjúság körében. Az elmúlt 30 év kutatásainak elemzése szerint kettős identitásuk van a fiataloknak, de többségében ragaszkodnak ahhoz, hogy ők vajdasági magyarok.

Gábrity Molnár Irén, szociológus: „A fiatalok és a vajdasági magyar közösség tisztában van azzal, hogy fogyunk, hogy Vajdaságban 200 ezren sem vagyunk már, de ez nem jelenti azt, hogy minőségében, társadalmi együttműködésében, kommunikációs készségében a kisebb számú közösség ne érne többet.”

A vajdasági magyar fiatalok mindennapi kihívásai közé tartozik a továbbtanulás, a munkavállalás és a szülőföld elhagyásának dilemmája.

Ágyas Réka, szociológus: „Hihetetlen nagy a fiatalok körében a munkanélküliség. A statisztikai hivatal szerint ez mintegy 30 százalékos, más kutatások 50 százalékos munkanélküliségre hívják fel a figyelmet a fiatalok körében, tehát ez a 15-29 éves korosztály és, ha itt vesszük például az európai uniós átlagot, akkor az 18-19 százalék.”

A Magyar Nemzeti Tanács igyekszik minden eszközt megtalálni, hogy megakadályozza az elvándorlást.

Hajnal Jenő, elnök, MNT: „Egy olyan kerekasztal-beszélgetést szervezünk, amelyben ajánlásokat szeretnénk, ha a résztvevők megfogalmaznának, és ezeket az ajánlásokat az őszi nemzeti tanácsi ülések egyikén szeretnénk elfogadtatni és a jövőben kötelező érvénnyel végre is szeretnénk őket hajtani.”

A tanácskozáson az előadók több esetben is a szülőföld elhagyásának problémáját emelték ki. Azonban leszögezték, ez nem csak a vajdaságiakra jellemző. Ez már világjelenségnek számít.

Forrás: Pannon RTV