Negyedik ülését tartja az MNT | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Negyedik ülését tartja az MNT

A Magyar Nemzeti Tanács negyedik rendes ülésének kezdetén szavazattöbbséggel elfogadták a testület 2018-as évi beszámolóját, pénzügyi jelentését és zárszámadását.

Hajnal Jenő, az MNT elnöke elmondta, a kultúra, az oktatás és több felújítási projekt is központi szerepet kapott. Zsoldos Ferenc, a Magyar Mozgalom képviselője szerint a beszámoló hiányos volt, a pénzügyi jelentés kapcsán pedig elmondta, számos projekt megvalósítása késett.


Az ülésen eddig megválasztották az Oktatási Bizottság tagjait, valamint elnökét Baráth Gábor Gergely, a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Középiskola történelemtanára személyében.

Megválasztották továbbá a Kulturális Bizottság tagjait is, elnökének pedig Sárközi Istvánt, aki jelenleg a kishegyesi KKT titkára és a Feketics Művelődési Egyesület elnöke.

Megválasztották az MNT Tájékoztatási Bizottságának tagjait, illetve elnökét Kozma Zoltán, a Pannon RTV műsorigazgatójának személyében. Hajnal Jenő, az MNT elnöke méltatta Kozma Zoltán szakmai tapasztalatát és az eddigiekben a média területén végzett tevékenységét. Zsoldos Ferenc, az MNT tagja bírálatában azt mondta, az elnök és a bizottság tagjai tapasztaltak és megfelelőek ugyan, több médiumnak viszont nincs képviselője a Tájékoztatási Bizottságban, ilyen például a Hét Nap és a Vajdaság Ma.


Ifj. Kovács Károly okleveles jogászt választották meg a Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Nyelv- és Íráshasználati Bizottságának elnökévé. Az MNT testülete továbbá megválasztotta a bizottság tagjait, majd elfogadták a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 2019-es évi munka- és pénzügyi tervét. Gondi Martina, az Intézet igazgatója számolt be az idei tervről. A napirendi pontot a képviselők szavazattöbbséggel szintén elfogadták.

Ezt követte a Forum Könyvkiadó Intézet 2019-es évi munkaterve és programja, valamint idei pénzügyi terve, melyeket az MNT testülete szintén megszavazott. Ifj. Virág Gábor igazgató elmondta, a fontosabb irodalmi konferenciákon és vásárokon is részt vesznek, illetve az idén öt elsőkötetes szerző is lesz. A délszláv kortárs irodalmat bemutató sorozatot is folytatják, valamint több művészeti monográfia is van a készülő kiadványok közt.

A 64 napirendi pont között szerepel még a Szekeres László Alapítvány, valamint a Hét Nap Lapkiadó Kft. és a Pannónia Alapítvány évi beszámolóinak, pénzügyi tervének és munkatervének véleményezése.

A Magyar Nemzeti Tanács testülete vajdasági általános iskolák, iskoláskor-előtti intézmények vezetőinek tagcseréit, hálózatba-kapcsolását és a hozzájuk kapcsolódó kérdéseket vitatja meg. Emellett tankönyvek előzetes jóváhagyásáról, valamint községi utcanévtáblák elnevezésének jóváhagyásáról is döntenek.

Forrás: Pannon RTV