Először nyílt magyar óvodai csoport Nezsényben | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Először nyílt magyar óvodai csoport Nezsényben

A közép-bánáti Nezsényben az idén nyílt először magyar óvodai csoport. A szülők kezdeményezésére Ábel Kornélia foglalkozik a magyar gyerekekkel. Az ezer lakosú településen élőknek egyharmada magyar, de már nem mindenki beszél anyanyelvén.

A közép-bánáti település iskolájának alsó tagozatán ugyan van még magyar tannyelvű oktatás, viszont magyar óvodai csoport eddig még nem volt. Ábel Kornélia, óvónő, Nezsény: „Már ezelőtt három évvel igényt tartottak a szülők magyar óvodai oktatásra, csak nem sikerült beindítani. Az idén valahogy beindult, kicsit késve. Három kislány van. Ők iskola előkészítős programot hallgatnak. És nagyon reméljük, hogy jövőre, őszre magyar nyelvű iskolába fognak iratkozni.”

Az önkormányzatban támogatásra talált a kezdeményezés. A magyar óvodai csoport a szerb nyelvű óvodások termében kapott helyet. Nataša Rađenović, igazgató, Poletarac Iskoláskor Előtti Intézmény, Szécsány: „Az idén a nezsényi óvodában beindítottuk a magyar csoportot. Lehetővé vált, hogy az itteni gyerekek anyanyelvű iskolai felkészítésre járjanak. Készek vagyunk a további együttműködésre mindenkivel, aki erre igényt tart.”

A magyar óvodai csoport beindításakor fontos volt a szülők kiállása a magyar tannyelven folyó oktatás mellett. Jerasz Anikó, elnök, Végrehajtó Bizottság, MNT: „Szeretném hangsúlyozni, ezt is Magyarország kormányának, a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek a segítségével tudjuk megvalósítani. S ezúton is köszönetet mondok nekik. Hiszen nagyon fontos, hogy a szórványban is érezzék a magyar ajkú családok, hogy az MNT, az anyaország mellettük van. És a gyermekek iskoláztatását egészen az óvodától az egyetemig magyar nyelven, anyanyelven segíteni fogjuk, hogy megvalósítsák. Fontos az, hogy ezek a szülők kiemelten fontosnak tartották azt, hogy a gyermekek anyanyelvükön tanuljanak már az óvodában.”

Az óvónő egyelőre három leendő elsőssel foglalkozik, de van igény a kiscsoport beindítására is. Kovács Elvira, alelnök, köztársasági parlamenti képviselő, VMSZ: „Nezsényben van magyar nyelvű oktatás az alsós tagozatokon – nincs óvodai. Évekig tárgyaltunk, és próbáltuk orvosolni ezt a problémát. Nehezítő körülmény, hogy senkit se lehet fölvenni ebben a pillanatban állandóra. Ezért nem sikerült ez alkalommal két különálló csoportot indítani, kisebb gyerekekkel is, vegyes csoportot. Mert olyan igény is van. Nezsényben élnek magyar családok, fiatalabb gyerekekkel is.”

A nezsényi iskola magyar osztályába három másodikos és két harmadikos tanuló jár. Azt is meg kellene oldani, hogy a magyar gyerekek a felsőbb osztályokban is anyanyelvükön tanulhassanak. Jerasz Anikó, elnök, Végrehajtó Bizottság, MNT: „Megbeszéléseket fogunk folytatni mind a helybeli tisztségviselőkkel, mind a szülőkkel a tekintetben, hogy ezeket a gyermekeket akár Nagybecskerekre, akár Ürményházára az MNT, az anyaország segítségével a továbbiakban elszállítsuk, iskolabuszokat kapcsoljunk be.”

A MNT és a VMSZ képviselői a hétfői látogatásuk alkalmával megajándékozták a nezsényi óvodásokat.

Forrás: Pannon RTV