„Ez egy világesély” | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

„Ez egy világesély”

Ötvenöt posztgraduális képzésben részt vevő hallgató írta alá a Várady Kiválósági Ösztöndíjprogram szerződéseit

Ma délután írták alá a nyertes pályázók a Várady Kiválósági Ösztöndíjprogram szerződéseit Szabadkán. A Magyar Nemzeti Tanács által meghirdetett ösztöndíjprogramban ezúttal 94 mesterképzésben részt vevő hallgató és 17 doktorandusz pályázott, közülük ösztöndíjban 40 mesterképzésben részt vevő hallgató, ösztöndíjhitelben pedig 15 doktorandusz részesül a 2016/2017-es tanévben.

Az ünnepélyes szerződés-aláírásra érkezőket elsőként Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke köszöntötte.

– Négy évvel ezelőtt dr. Várady Tibor akadémikus, egyetemi tanár kezdeményezésére ösztöndíjalap létesült a legtehetségesebb vajdasági magyar értelmiségiek tanulmányainak, tudományos és szakmai előrelépésének, fejlődésének támogatására. A tanár úr által megálmodott ösztöndíjalap anyagi kerete önzetlen emberek, vállalkozók felajánlásával gyarapodott, s mindez lehetővé tette, hogy megannyi vajdasági egyetemista révbe érjen itt, a szülőföldjén. Ebben az évben a Magyar Nemzeti Tanács két pályázatot jelentetett meg, egyet a mesterképzésben részt vevő hallgatók és egyet a doktori képzésben részt vevők számára. A mesterképzésre járó egyetemisták ösztöndíjazását az MNT a saját költségvetéséből valósítja meg ezentúl a magyar kormány támogatásával, míg a doktori képzésre járó fiatalok ösztöndíjazása a továbbiakban is a Várady Kiválósági Ösztöndíjhitelből valósul meg – mondta el Jerasz Anikó.

Az ünnepségen jelen lévő Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke köszönetet mondott Várady Tibornak, amiért példát mutatott arra, hogy mit jelent a közösség iránti elkötelezettség és a társadalmi felelősségvállalás, örömét fejezte ki, hogy a vállalkozók is bekapcsolódtak a támogatásba, megköszönte a magyar kormánynak az erkölcsi és a folyamatos anyagi támogatást, végezetül hangsúlyozta: egy közösségben mindig fontos az értelmiség táplálása, ennek egyik eszköze ez az ösztöndíjprogram is.

Pirityiné Szabó Judit, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője az ösztöndíjazottakhoz szólva elmondta, a magyar kormány örömmel támogatja azon cél megvalósulását, hogy a fiatalok itt, a szülőföldjükön kamatoztassák tudásukat.

Ugyancsak az ünnepség főszereplőihez, az szerződések aláíróihoz intézve szavait Várady Tibor akadémikus hangsúlyozta, a posztgraduális képzés minden életpályán plusz esélyt jelent a boldoguláshoz, több lehetőséget nyújt a sikerekhez.

– Sokfelé tanítottam a világban, s amit megtanultam: akik tényleg jók, azok mindegy, hogy honnan jöttek. Ez egy világesély. A posztgraduális képzést kapók könnyen járhatnak külföldre konferenciákra, különböző projektumok kapcsán, akár kutatási ösztöndíj révén is, ám esetükben a külföldi kapcsolat nem az elszakadást jelenti. Sok szerencsét és sikert kívánok, és természetesen kívánok Önöknek gyümölcsöző nemzetközi kapcsolatokat is, de úgy, hogy az itteni élet legyen ezáltal jobb – zárta jókívánságai sorát Várady Tibor.

A mesterképzésre járó egyetemisták 11 ezer dinár, a doktori tanulmányaikat folytatók pedig 160 euró támogatásban részesülnek 10 hónapon keresztül. Azok pályázhattak, akik első ízben nyertek felvételt a Szerb Köztársaság területén megvalósuló akkreditált posztgraduális akadémiai mesterképzés/doktori képzés első, illetve második évfolyamára, valamint magyar nyelven végezték általános és/vagy középiskolai tanulmányaikat.

Forrás: Magyar Szó