Itthon tanuljanak tovább! | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Itthon tanuljanak tovább!

Középiskolások részére szervezett tanulmányutat az MNT

Az MNT szombaton tanulmányutat szervezett Újvidékre és Szabadkára mint egyetemi városokba vajdasági magyar harmadikos középiskolások részére.

A tanulmányútra azok a tanulók jelentkezhettek, akik a középiskolai tanulmányaik harmadik évében tartanak. Szabadkára összesen 70 diák érkezett Nagybecskerek, Óbecse, Zenta, Ada települések középiskoláiból, meglátogatták az Újvidéki Egyetem karait, valamint a Szabadkai Műszaki Szakfőiskolát.

Paskó Csaba, a Magyar Nemzeti Tanács végrehajtó bizottságának a tagja a diákok fogadása alkalmával elmondta, a szülőket megszólító tájékoztató körút után most a diákok következnek. Nekik szervezték ezt a tanulmányutat, amelynek célja, hogy megismerkedjenek az egyetemi karokkal, az épületekkel, azzal a hangulattal, ami vár rájuk, ha az adott tanintézményt választják. Kiemelte, ez nem rábeszélés, csupán az alternatívák bemutatása, hogy a fiatalok tudjanak választani.

– A mi érdekünk, hogy a magyar fiatalok továbbtanuljanak, mert csak a tanult fiatal tudja megtartani a magyarságot. Emellett természetesen fontos az itthoni továbbtanulás is, mert nagyobb az esélye annak, hogy a fiatalok itthon maradnak, ha elsajátítják a szerb nyelvet. A helyes magyar nyelv elsajátítása az óvodában, az általános és a középiskolában megtörténik, a felsőfokú oktatásban viszont a szerb nyelv megtanulása fontos, mert ez segít abban, hogy a fiatalok be tudjanak illeszkedni és el tudjanak helyezkedni – mondta Paskó.

Mint mondta, Szabadka nem nagy egyetemi város, de itt van az MTTK, a Közgazdasági és az Építészeti Kar meg a Műszaki Szakfőiskola. Az MNT célja pedig elültetni a fiatalok fejébe a gondolatot az itthon tanulásra vonatkozóan, hiszen itthon is nagyon magas szintű oktatás folyik, az érdek pedig minél több fiatal itthon tartása.

A diákokat Újvidéken a Mezőgazdasági Kar amfiteátrumában fogadták, ahol Petkovics Márta, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja és dr. Bagi Ferenc, a Mezőgazdasági Kar dékánhelyettese üdvözölte a fiatalokat.

Forrás: Magyar Szó