A szülőknek törvény adta joguk, hogy iskolát válasszanak | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

A szülőknek törvény adta joguk, hogy iskolát válasszanak

Erdély Lenke lapunknak felvázolta az újvidéki általános iskolák magyar tagozatainak helyzetét

A Vajdasági Magyar Pedagógiai Intézet igazgatója szerint a szülők mindinkább belátják az anyanyelven folyó oktatás fontosságát és előnyeit. Egyre inkább tisztában vannak azzal, hogy a döntés, milyen nyelven tanuljon a gyermekük, nagymértékben befolyásolja majd egész életútját, lelki fejlődését, családi és közösségi kapcsolatait, iskolai, majd később szakmai sikerességét és eredményességét.

Az újvidéki általános iskolák magyar tagozataiba idén hány elsős iratkozott?
– Jelenlegi információink szerint az Újvidék város területén működő általános iskolákba összesen 36 gyerek iratkozott magyar tannyelvű tagozatra.

A Petőfi Sándor Általános Iskolába 18, a József Attila Általános Iskolába 9, а Sonja Marinković Általános Iskolába 1, a tiszakálmánfalvi (Budiszava) Ivo Andrić Általános Iskolába pedig 8 gyerek jár majd őszre elsőbe. A gyerekek létszáma a város központjában levő Petőfi Sándor Általános Iskolában növekedett meg kifejezetten. Ehhez bizonyára hozzájárul az a programsorozat, amelyet az iskola minden év márciusában rendez meg Iskolanyitogató címmel, amikor az iskola tanítói, tanárai és tanulói tematikus foglalkozásokat szerveznek (játékos matematika, környezetismeret és környezetvédelem, drámajátékok, kézművesség) a leendő elsősök számára. Az iskolások és az előkészítősök nemcsak együtt tanulnak és barátkoznak, hanem megismerik az iskolát, a tanító néniket, a tanárokat és az iskolában uralkodó szabályokat is. A tanév folyamán az iskolások meghívják az óvodásokat azokra a projektekre, amelyek érdekesek lehetnek a számukra. Persze minden tanév kezdetén felmerül a kérdés, hogy miért nem iratkozott több gyerek magyar tannyelvű tagozatra. Az a helyzet, hogy a magyar anyanyelvűnek bejegyzett, de szerb nyelven tanuló gyerekek nagy többsége nem, illetve nagyon alacsony szinten beszéli a magyar nyelvet, és a szülők nyilván ezért választják a szerb nyelvű oktatást.

Az Újvidék környéki települések általános iskoláiba hány magyar nyelvű elsős iratkozott?
– A szülőknek törvény adta joguk, hogy iskolát válasszanak, és a pirosi szülők már néhány éve kétféle lehetőséggel élnek. Egyik lehetőség az, hogy elsős gyermekük összevont tagozatra jár a pirosi iskolába, a másik pedig, hogy naponta utazik az egyik újvidéki általános iskolába. Azok a szülők, akik biztosítani szeretnék gyermekük számára azt, hogy magyar tannyelven tanuljanak, és a velük egykorú gyerekekkel szocializálódjanak, Újvidékre utaztatják gyermeküket. Számukra az elmúlt tanévben a Magyar Nemzeti Tanács biztosította az útiköltséget. Tiszakálmánfalván más a helyzet. Az elsős gyerekek létszáma a 2011/12-es tanévtől növekedést mutat. Az elmúlt tanévben 10 kisgyermek indult magyar első osztályba, a 2015/16-os tanévben pedig 9 magyar gyermek közül 8-an a magyar osztályt választották.

Ezek a számok véglegesek, várható-e a diákok számának növekedése?
– Nem várható jelentős számbeli változás.

Az előző évekhez képest mit árulnak el ezek az adatok?

– Az 2014/15-ös és az idei tanévben ez a létszám már nem a 30-hoz, hanem a 40-hez áll közelebb, hiszen az előző tanévben 37 magyar elsős volt a község területén, az idén pedig már 36 beiratkozott. A korábbi két évben az elsősök létszáma 28 és 33 között alakult. A létszámnövekedés okát főként abban látom, hogy az óvodákban megtartott szülői értekezletek során a szülők mindinkább belátják az anyanyelven folyó oktatás fontosságát és előnyeit. Egyre inkább tisztában vannak azzal, hogy a döntés, milyen nyelven tanuljon a gyermekük, nagymértékben befolyásolja majd egész életútját, lelki fejlődését, családi és közösségi kapcsolatait, iskolai, majd később szakmai sikerességét és eredményességét.

A Vajdasági Pedagógiai Intézet és az MNT milyen programokkal igyekezett ösztönözni a szülőket, hogy magyar tagozatra írassák gyermekeiket?

– A Vajdasági Pedagógiai Intézet folyamatosan kapcsolatban van elsősorban a város területén dolgozó óvodapedagógusokkal, tanítókkal, tanárokkal és az itt élő szülőkkel, valamint a Magyar Nemzeti Tanáccsal. Munkánkat összehangoltan végezzük. Az óvónők kérésére április elején a VKT Kék termében értekezletet szerveztünk az első osztályba induló gyerekek szülei számára. A bevezető előadásokat a magyar tannyelvű oktatással és a kétnyelvűséggel foglalkozó szakemberek tartották. Az előadók a következő témákkal foglalkoztak: Az iskolakezdés – gyermekünk életének egyik legfontosabb pillanata; A kétnyelvűség előnyei; A gyermek iskoláztatásának nyelve az óvodától az egyetemig; Az ösztöndíjazás lehetőségei és támogatási programok. Több mint huszonöt szülő vett részt ezen az összejövetelen.

Úgy gondolom, hogy a Magyar Nemzeti Tanács tanszercsomagjai, a buszprogram (Maradék–Újvidék), Újvidéken és Tiszakálmánfalván a magyar nyelvű napközik működtetése, valamint a későbbi ösztöndíjak is jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy a szülők magyar tannyelvű tagozatot válasszanak gyermekeiknek. A Magyar Nemzeti Tanács tanszercsomaggal támogatja a szeptemberben magyar tannyelvű első osztályba induló kisdiákokat, amelyeket közvetlenül a tanév kezdete előtt vagy a tanév első napján kapnak meg. Az újvidéki magyar tannyelven is működő általános iskolákban elsőtől negyedik osztályig járhatnak a tanulók a magyar napközibe. Az iskolák tantermet és felszerelést biztosítanak a gyerekek számára, a Magyar Nemzeti Tanács pedig a napközis tanítók fizetéséről gondoskodik. A gyermekek a napköziben a házi feladatot megfelelő felügyelet mellett készíthetik el, ezenkívül esetleges nyelvi vagy tanulási nehézségeik kiküszöböléséhez is segítséget kapnak. Nagyon fontos, hogy a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ és a környező településeken működő művelődési egyesületek is mindinkább gyermekközpontúak. A központ és az egyesületek működése a Vajdasági Magyar Szövetség Újvidéki Szervezetének kezdeményezésére és közbenjárására az elmúlt években és az idén is elsősorban a városi önkormányzat költségvetéséből történik.

A támogatott egyesületek nyáron sem szünetelnek. Júliusban az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban a gyermekek számára nyári tábort szerveznek. A bölcsődések, óvodások és kisiskolások különféle programokban vehetnek részt, amelyek témái mindennap más-más korhoz kapcsolódnak. A gyermekközpontú foglalkozások, táborok reményeink szerint hozzájárulnak majd ahhoz, hogy még nagyobb kedvvel iratkozzanak az újvidéki és az Újvidék környéki gyermekek magyar osztályba.

Forrás: Magyar Szó

Fotó: Ótos András