Tengeri folyások és egyebek | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Tengeri folyások és egyebek

A nyolcadikosok hamarosan megkapják a javított feladatgyűjteményt, ebben állapodott meg az MNT és az illetékes kiadó

A napokban szülők, tanárok fordultak a Magyar Nemzeti Tanácshoz azzal a problémával, hogy a magyar nyolcadikosok számára készült kombinált, öt tantárgyat felölelő feladatgyűjteményében – a földrajzra vonatkozó részben – annyi szakmai és tárgyi hiba található, hogy a feladatgyűjtemény ilyen formában használhatatlan. Az MNT elnöke és a feladatgyűjteményt megjelentető Oktatási és Nevelési Minőség-ellenőrző Intézet illetékese a probléma áthidalása érdekében abban állapodott meg, hogy a javított feladatgyűjtemény elektronikus formában meg fog jelenni az MNT és a kiadó honlapján is, ez idejében eljut az érintett diákokhoz, tanárokhoz.

– A Magyar Nemzeti Tanács azonnal lépett, és mind az öt tantárgyból – történelemből, földrajzból, fizikából, biológiából és vegytanból – megfelelő szakembereket kerestünk meg, mert úgy gondoltuk, hogy ha a kiadvány földrajzra vonatkozó részét korrigálni kell, akkor a többi tantárgy tanárát is arra kérjük, ellenőrizze még egyszer a szövegeket. Bízunk abban, hogy ez a hét végére meg is történik – nyilatkozta Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke. – Az Oktatási és Nevelési Minőség-ellenőrző Intézet korrektségének és együttműködési szándékának köszönhetően elektronikus formában ezt igen rövid idő alatt meg tudjuk jelentetni, és a javított, korrektúrázott feladatgyűjtemény eljut minden érintett diákhoz, tanárhoz, szülőhöz – mondta.

A Prosvetni pregledben az összegzések után a feladatgyűjteményekben talált hibákat hivatalosan is megjelentetik, de mi ezt nem akarjuk megvárni – szögezte le Hajnal Jenő.

Mint mondta, korábban is volt kapcsolat az MNT és az Oktatási és Nevelési Minőség-ellenőrző Intézet között. Az intézet tavaly is megkereste az előző összetételű MNT-t a feladatgyűjteményekkel kapcsolatban, de ez ügyben közoktatási bizottsági döntés nem született.

– Közvetlenebb, koordináló szerepet szeretnénk felvállalni, de úgy, hogy e feladatgyűjtemények fordításának finanszírozása továbbra is állami eszközökből történjen, továbbra is az intézet fedezze. Hamarosan megbeszélést folytatunk az intézet illetékeseivel a jövőbeni szorosabb együttműködésről, amely meghatározza, hogy kinek mi a feladata, mit kell tennie annak érdekében, hogy gyermekeinknek lehetőségük legyen arra, hogy szabados, tiszta magyar nyelven írott feladatokat megoldva tudjanak készülni a záróvizsgára, és ilyen feladatok várják őket a kisérettségin is.

A feladatgyűjteményben a földrajz tantárgyat felölelő részben – amelyben 90 feladat szerepel – számos hiba van. Petkovics Márta, a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium földrajz szakos tanára ezek közül csak néhányat említ:

– A kiadvány 31. oldalán a 115-ös példa a térképek méretarány szerinti felosztására vonatkozik, és ebben az olvasható, hogy van durva méretarányú (topográfiai térkép), közép- és apró méretarányú. Ilyenek valójában nem léteznek, csak nagy, közepes és kis méretarányú térkép van. A magyar nyelvben a térképnek nem legendája van, mint ahogyan az a feladatgyűjteményben szerepel, hanem jelkulcsa. A 146. kérdés így hangzik: Melyik tengeri folyásokhoz tartoznak Szerbia folyói? Helyesen úgy kellett volna kérdezni, hogy melyik vízgyűjtő területhez tartoznak Szerbia folyói? Hiába érdeklődtem, nem derült ki, hogy ki fordította a földrajzra vonatkozó feladatokat szerbről magyar nyelvre, annyi bizonyos, nem szakember volt. Olyan végezte, aki nem ismeri a földrajzi szakkifejezéseket, a földrajzi nevek helyesírását. Arról, hogy mennyire fontos, hogy szakember végezze a fordítást, tavaly júniusban is megbizonyosodhattunk, amikor a nyolcadikosok záróvizsgájára a kombinált, öt tantárgyat felölelő teszt kérdéseibe magyar nyelven történelemből és földrajzból is hiba csúszott, mert hiába bízták jó hivatásos fordítóra a feladatot, nem annyira járatos a szakkifejezésekben.

Petkovics tanárnő neve is megjelenik a feladatgyűjtemény szerzői között:

– Két hete e-mailben értesített az Oktatási és Nevelési Minőség-ellenőrző Intézet, hogy átvehetem a szerzői tiszteletpéldányomat, azt hittem, valami tévedés van a dologban, az idén ugyanis nem is jelentkeztem a pályázatra, nem is kért fel senki szerzőnek, nem írtam alá szerződést. A napokban, véletlenül került a kezembe a feladatgyűjtemény, akkor láttam, mennyi hiba van a földrajz tantárgyat felölelő részben. 21 éve dolgozom tanárként, tíz éve foglalkozom tankönyvek, feladatgyűjtemények, versenyfeladatok fordításával, éppen ezért világos számomra, hogy lehet hiba, de ennyi semmiképp. Tavaly én készítettem a földrajzra vonatkozó kérdéseket, ezekből 30-at az idei feladatok közé is átvettek, és ezek hibátlanok. Ám mivel a feladatgyűjtemény fordítói között egyetlen földrajz szakosként az én nevem szerepel, kénytelen vagyok reagálni a minőségtelen fordítás miatt, mert ez aláássa szakmai tekintélyemet és 20 éves tanári munkámat. Sajnálattal állapítom meg, hogy a megbízott fordító nem kíván nyilatkozni ez ügyben és felvállalni annak következményeit – hallottuk a tanárnőtől.

Forrás: Magyar Szó