Ringató foglalkozások Muzslyán | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Ringató foglalkozások Muzslyán

Az MNT Muzslyán is beindította a Ringató programot. A foglalkozás célja, hogy a néphagyományokból merített zenei anyaggal, élő, érzelmi kapcsolatot építsen ki a kisgyermekes családokkal.

A Ringató foglalkozás 25 évvel ezelőtt indult el Magyarországról, mára már több mint 170 foglalkozás-vezető van a Kárpát-medencében. A tavaly Budapesten megtartott képzésnek köszönhetően Vajdaságba is eljutott. Az idén tíz új helyszínen indulnak ilyen foglalkozások.

Jerasz Anikó az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke elmondta: „A foglalkozások valójában a szülőket és gyermekeiket, a nagyszülőket és kisunokáikat sokkal közelebb hozzák egymáshoz. Meghittebbé válik a foglalkozások alatt a kapcsolatuk. Valójában a gyermekek az ének és a játék ideje alatt ízlelgetik a magyar nyelvet, az anyanyelvet, a zenei nyelvet, és ez által ismerkednek, a magyar kultúrával, a magyar hagyományokkal.”

A Szervó Mihály Általános Iskolában megtartott első muzslyai Ringató foglalkozást Hanák Rigó Ildikó és Takács Zsuzsanna vezették. A harminc perces foglalkozásokat ezen túl heti rendszerességgel tartják majd. Két hát múlva Szentmihályon is beindítják.

Hanák Rigó Ildikó kiemelte: „Nincs annyira kevés baba, akinek mi nem tartanánk ringatót. Ha egy baba van, akkor annak is ringatunk. Szóval tulajdonképpen az anyukának, mert a ringató az a szülőknek és nagyszülőknek és azoknak a gyermeknevelőknek szól, akik foglalkoznak a kisbabákkal és kisgyermekekkel. Hogy tudjunk nekik egy olyan útravalót adni, dalból, mondókából, prózából, amivel ők utána a gyerekeket otthon is tudják énekelni velük vagy játszani.”

Az első foglalkozás nagy érdeklődés mellett, jó hangulatban telt. A muzslyai Juhász Törköly Krisztina és kislánya is élvezte a foglalkozást: „Nagyon jól éreztük magunkat. Ahogy láttam a kislányom az igaz, elejében egy kicsit félénken, de a vége felé már nagyon élvezte. Nagyon örülünk ennek a lehetőségnek. Járni fogunk, és én is megpróbálom népszerűsíteni ezt a programot, mivel ezzel a magyar nyelvet is népszerűsítjük.”

A szülők szerint, aki most eljött a foglalkozásra, az minden bizonnyal a következő ilyen találkozókra is elviszi majd a gyerekét.

Molnár Lábadi Csilla, szülő, Muzslya: „A fiatalabb kislányomat hoztam el, aki nem egész másfél éves. Nem tudtam, hogy mi lesz ez, viszont tetszett.”

A program Magyarország kormányának a támogatásával valósul meg.

Forrás: Pannon RTV