Ülésezik a Magyar Nemzeti Tanács | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Ülésezik a Magyar Nemzeti Tanács

Az MNT általános stratégiai tervezéséről szóló határozatot kisebb vita után végül elfogadták a képviselők.

Az MNT 30. rendes ülésén a tanács 2017-es költségvetésének a módosításáról is döntöttek. Zsoldos Ferenc a Magyar Összefogás - Magyar Mozgalom képviselője kifogásolta, hogy az idei év büdzséje és annak módosítása nem tért ki a szórványstratégia fejlesztésére. Kiemelte: a nemzettest saját útját kell, hogy kövesse, önálló stratégiákat kialakítva.

Hajnal Jenő az elhangzottakra reagálva elmondta: a tanács eddig is támogatta a vajdasági magyar közösség tagjait és ez a továbbiakban sem fog változni. Az MNT elnöke kifejtette: az oktatás, a kultúra, a közszolgálati tájékoztatás és a hivatalos nyelv és íráshasználat terén is szemmel látható eredményeket sikerült elérni. Az elkezdett munka, pedig 2018-ban is folytatódni fog - tette hozzá Hajnal Jenő.

Forrás: Pannon RTV