Hajnal Jenő: Voksoljunk minél többen a Délvidéken is! | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Hajnal Jenő: Voksoljunk minél többen a Délvidéken is!

Az MNT elnöke a jelenlegi magyar kormányt támogatja.

A nemzeti sorskérdés fontos állomásának tartja a magyarországi parlamenti választásokat Hajnal Jenő, aki a szavazáson való részvételre biztatja a vajdasági magyar kettős állampolgárokat. A Magyar Nemzeti Tanács elnöke szerint Magyarország megerősödésével az elmúlt négy évben olyan fejlesztések kezdődhetek el a Délvidéken, amelyeket soha nem is remélhettünk volna, emellett pedig hitükben, identitásukban és anyanyelvükben is megerősödtek az itt élők.

Hajnal Jenő, elnök, Magyar Nemzetei Tanács: „A bölcsődétől az óvodafejlesztésen át, az általános iskola, a középiskola, az egyetemi képzésen át, az Európa Kollégium átadásáig, a szabadkai képzőközpont megnyitásáig, a felsőoktatási képzés anyanyelvűsítésén keresztül, mind olyan alkalmak és programok, amelyek arra ösztönöznek bennünket, hogy a Fidesz-Kereszténydemokrata Néppártot támogassuk, hiszen az elmúlt nyolc év arról győzött meg bennünket, hogy érdemes magyarnak lenni, és érdemes ilyen magyar kormányt támogatni.”

Forrás: Pannon RTV