Hajnal Jenő: Az MNT folytatja a munkát, amelyet az előző ciklusban megkezdtek | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Hajnal Jenő: Az MNT folytatja a munkát, amelyet az előző ciklusban megkezdtek

Megalakult az új összetételű Magyar Nemzeti Tanács Szabadkán, első rendes ülésén elnökének a következő négyéves ciklusra ismét Hajnal Jenőt választották meg a képviselők. A 35 tagú testületben a Magyar Összefogásnak 30, míg a Magyar Mozgalomnak 5 képviselője van. A pénteki rendes ülésen egy napirendi pont szerepelt, a tanács elnökének megválasztása. Az ülés után Hajnal Jenő a Pannon RTV Közügyek című műsorának vendégeként a következő négy év terveiről beszélt. Kiemelte, folytatni fogják azt a munkát, amelyet az előző ciklusban megkezdtek.

 

Hajnal Jenő, elnök, Magyar Nemzeti Tanács: „Terepen kell lenni, az emberekkel találkozni, és mindig odafigyelni és elmenni. Ennél fontosabb dolog nincs. Aki az elmúlt négy éves munkánkat követte, az láthatta, hogy mindenhol ott voltunk, mindenhova elmentünk, és mindenhol meghallgattuk az embereket, és ahol lehetett, ahol tudtuk, ezt támogatható struktúrába helyeztük el. Ez az alapja, amit az elkövetkező négy évben meg szeretnénk valósítani, legyen az középiskolai diákkollégium, legyen egy bölcsődének a felépítése, legyen egy óvodának az újraalakítása, átszervezése.”

Forrás: Pannon RTV