Megalakult az MNT csúcsvezetősége | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Megalakult az MNT csúcsvezetősége

Erdődi Edvina az MNT új alelnöke, Jerasz Anikó pedig a Végrehajtó Bizottság elnöke

Tíz nappal új összetételének alakulóülését követően tegnap megtartotta II. rendes ülését a Magyar Nemzeti Tanács. Ezen Erdődi Edvina okleveles jogászt, napilapunk munkatársát választották meg a kisebbségi önkormányzati testület alelnökévé, majd megszavazták az MNT alapszabályának és ügyrendjének módosítását, végül pedig kinevezték a Végrehajtó Bizottság tagjait és Jerasz Anikó személyében az elnökét.

Mgr. Hajnal Jenő (Magyar Összefogás), az MNT elnöke Erdődi Edvina (MÖ) újvidéki okleveles jogászt, napilapunk Jogi, emberi erőforrások és általános ügyek osztályának vezetőjét javasolta a vajdasági magyarság kisebbségi önkormányzati szervének alelnökévé. Csak nemzetben gondolkodó csapatban lehet a vajdasági magyarságért érdemben tenni – idézte Hajnal Jenő Erdődi Edvinát, majd javaslatát indokolván kifejtette: Erdődi Edvina valóban rendkívül fiatal, viszont eddigi energikus és elkötelezett közösségépítő munkájával alkalmas a tisztség betöltésére.

Erdődi Edvinát a jelenlevő 32 tag 28 támogató szavazatával választották meg alelnöknek.

– Eddigi munkámat is a kitartás és a lelkiismeretesség jellemezte. Mindent beleadok, ha kell, tűzön-vízen átmegyek. Az előttem álló időszakban szeretném mélyrehatóbban megismerni a hivatal munkáját, feltérképezni, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésemre. Különösen fontosnak tartom a vajdasági magyar fiatalok élethelyzetével való foglalkozást. Szeretném, ha az MNT fel tudná számukra kínálni a megfelelő perspektívákat, hogy hinni tudjanak a szülőföldön való továbbtanulás előnyeiben, és szülőföldjükön alapítsanak családot – nyilatkozta lapunknak Erdődi Edvina az alelnöki eskütétel után.

A Magyar Mozgalom képviselői nem támogatták Erdődi Edvina kinevezését. Dr. Zsoldos Ferenc (Magyar Mozgalom) kifejtette, evidens, hogy az alelnök jelölése a Magyar Összefogás hatáskörébe tartozik, hiszen ez a jelöltlista a nemzeti tanácsi választások nyertese, viszont tekintettel arra, hogy az alelnökre esetenként, az ülések vezetésében való részvételen túlmutató komoly feladat is hárulhat, úgy véli, a Magyar Összefogás soraiban több olyan idősebb és felkészültebb személy is van, aki alkalmasabb lenne erre a tisztségre. Erre reagálva Hajnal Jenő kifejtette: a jövőépítés tekintetében fontos helyzetbe hozni a fiatalokat.

MÓDOSULT AZ ALAPSZABÁLY

A folytatásban módosították az MNT alapszabályát. Erre a nemzeti tanácsi törvény idén megejtett módosításának okán volt szükség. Hajnal Jenő beterjesztő elmondása szerint az alapszabályt csak minimális mértékben kellett módosítani.

Zsoldos Ferenc értetlenségének adott hangot, amiért a módosítási javaslat nyomán az MNT állandó bizottságai tagjainak a kinevezésére vonatkozó javaslatot az MNT elnöke nyújthatja be, majd azt is megjegyezte, hogy szerinte az MNT túlságosan végrehajtó bizottsági központúvá vált. A nemzeti tanácsi törvény valóban végrehajtó bizottság megalakítására kötelezi a testületet, a jogszabály viszont nem zárja ki azt, hogy a bizottság tagjai között felosszák a feladatokat az MNT törvényben szavatolt hatáskörei mentén, legalább véleményezés szintjén egy-egy területen belül – érvelt Zsoldos. Szerinte egy ilyen jellegű decentralizáció jobb és demokratikusabb megoldás lenne. Lulić Emil, az MNT elnökének jogi tanácsadója erre reagálva kifejtette: fontosnak tartja, hogy az állandó bizottságok tagjainak kinevezését az elnök terjeszti elő, mivel eddig az erre vonatkozó rendelkezés nem volt kellőképpen egyértelmű. A nemzeti tanácsi törvény 2014-ben elfogadott módosítása ruházta fel a nemzeti tanácsok végrehajtó bizottságait azokkal a hatáskörökkel, amelyekkel rendelkeznek, és ez határozta meg a bizottságok működésének a módját, illetve alapelveit – magyarázta Lulić, hozzátéve: a törvény értelmében a VB kollektív szerv, és a kollektivitás szabályai alapján hozza meg döntéseit. Végül az ülés résztvevői szavazattöbbséggel elfogadták az alapszabályt.

Az ügyrend módosítása szintén a nemzeti tanácsi törvény módosításának okán vált szükségessé és indokolttá – emelte ki beterjesztőként Hajnal Jenő, majd arra is rámutatott, hogy az ügyrendben megejtett módosítások szintén nem lényegbeliek.

Ehhez a napirendi ponthoz hozzászólva Zsoldos Ferenc megjegyezte,  elfogadhatatlannak tartja, hogy az ügyrend lehetővé teszi az MNT üléseinek elektronikus formában történő megtartását, de azt is, hogy a tanács vita nélkül szavaz a napirendi javaslatok napirendre tűzéséről.

JERASZ ANIKÓ A VB ELNÖKE

A folytatásban a Tanács Végrehajtó Bizottságának elnökévé Jerasz Anikót, tagjaivá pedig De Negri Ibolyát, Losoncz Dávidot, Ternovácz Istvánt és Paskó Csabát választották meg 27 igen, 3 nem és 2 tartózkodó szavazattal.

Kivételes ember kivételes erényekkel – indokolta Jerasz Anikó jelölését Hajnal Jenő, a tagok kapcsán pedig aláhúzta: eddigi tevékenységük mindannyiukat feljogosítja arra, hogy méltóképpen lássák el feladataikat, és érdemben képviseljék a vajdasági magyarság érdekeit.

Kucsera Géza (MM) elégedetlenségének adott hangot, amiért az MNT elnöke a VB tagjainak sorába kizárólag a MÖ tagjait javasolta. Szerinte tiszteletben kellett volna tartani azoknak a szavazóknak az akaratát, akik az MM választási listájára szavaztak november 4-én.

Válaszában Hajnal Jenő felidézte az MNT előző összetételének munkáját azt követően, hogy megalakult a MM és annak tagjai kiváltak az MÖ frakciójából. Ezeknek a képviselőknek egy része az MM listájáról ezúttal is bekerült az MNT-be – tette hozzá, kifejtvén, hogy a szóban forgó képviselők részéről az utóbbi években egyetlenegyszer sem tapasztalt jó szándékot, ehelyett belülről próbálták bomlasztani a nemzeti tanácsot, ezért nem tud bizalommal lenni irányukba. „Árulókkal nem akarok és nem tudok együttműködni” – hangsúlyozta Hajnal.

Reagálva erre Zsoldos Ferenc felháborodásának adott hangot, közölve, hogy az MNT elnöke senkit nem nevezhet árulónak.

Kinevezése után Jerasz Anikó lapunknak nyilatkozva többek között elmondta, a  megkezdett munkát az oktatás, a kultúra, a tájékoztatás, továbbá a hivatalos nyelv- és íráshasználat területén szeretnék folytatni, hiszen az utóbbi időszakban számos kérelem érkezett a hivatalba.

– Az oktatás területén példaként említeném az iskolaigazgatók vagy az iskolaszéki tagok kinevezésére, továbbá az iskolai és óvodai hálózatok meghatározására vonatkozó kérelmeket, de más területekről is számos kérelem érkezett az MNT hivatalába. A feladatok adva vannak, csak arra vártunk, hogy kinevezzék a VB új összetételét. Ha kell, akár hetente többször is összeülünk, hiszen prioritásként éljük meg a kérelmekre való, határidőn belüli válaszadást. Szeretnénk, ha közösségünk tagjai éreznék, hogy számíthatnak ránk. Ez minden döntésünkből tükröződni fog – mondta Jerasz Anikó.

Az MNT a továbbiakban megszavazta az állandó bizottságokba való jelölés határidejéről szóló határozatot. Ennek értelmében december 20-ig javasolhatnak tagokat az MNT bizottságaiba. Az év végéig az MNT várhatóan még egyszer ülésezik.

Az ülésen Hajnal Jenő mindemellett bejelentette, hogy mai dátummal Lulić Emilt nevezi ki az MNT Hivatalának vezetőjévé.

Forrás: Magyar Szó, 2018. december 11. 1. 4.