Városi járaton, kísérővel | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Városi járaton, kísérővel

Szabadkán tegnap óta az iskolabusz helyett havi bérlettel utaznak a kisdiákok – A peremvárosi iskolabusz marad
 
A Magyar Nemzeti Tanács iskolabusz-programja 2010-ben kezdődött, és azóta szállítja a magyar nyelven tanuló kisdiákokat a legközelebbi magyar tannyelven is oktató iskolákba. Ma tizenegy község területén zajlik a kisgyermekek utaztatása, és összesen 239 gyermek részvételével működik, akik az iskolabusz-program nélkül nem, vagy csak nagy nehézségek árán járhatnának magyar tannyelvű általános iskolába.
 
Január elsejétől Szabadkán megszűnt az a külön iskolabuszjárat, amely a magyar ajkú alsó tagozatos diákokat a város két iskolájába szállította, mert a város önkormányzatának költségvetésébe nem került be a Magyar Nemzeti Tanács diákbuszprogramjának finanszírozása. Helyette a városi menetrend szerinti buszjáratok havi bérleteivel támogatják a kisdiákokat.
 
– Nem „akarat” vagy „nemakarat” kérdése volt ez a döntés, hanem egyértelműen jogalapi hiány miatt hozott erről határozatot az önkormányzat. A városnak akkor áll módjában jogos kifizetéseket végeznie a járatokon, ha nincsenek biztosítva a menetrendszerű járatok. Törvényes kötelességünk, hogy tovább működtessük a noszai, királyhalmi és hajdújárási buszokat, míg a városi közlekedésben rendes havi diákjegyeket biztosítunk a tanulóknak. Ezzel az önkormányzat eleget tett törvényes kötelezettségeinek – mondta lapunknak Horvát Tímea, Szabadka Város alpolgármestere.
 
Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Tanács iskolabusz-programját Szabadka Város területén közösen valósítja meg a szabadkai önkormányzattal, ami azt jelenti, hogy négy járatot működtettek az eddigiekben. Az önkormányzat állta a buszok költségeit, azaz azokat a különjáratokat, amelyek különböznek a városi menetrendtől, a gyerekeket kísérő személyek juttatását pedig a Magyar Nemzeti Tanács finanszírozta.
 
 SZÁMVEVŐSZÉKI ELLENŐRZÉS
 
– Az állami számvevőszék ellenőrzést végzett, és azt követően az önkormányzatnak rámutattak arra, hogy párhuzamosan nem működtethet ugyanolyan programokat, ez pedig annak minősült. A város területén menetrendszerűen állandó járatok működnek, amelyek ugyanolyan irányban haladtak mint a városban közlekedő iskolabuszok. Itt kivételt képeznek a peremvárosi vonalak, amelyek Noszát, Királyhalmát és Hajdújárást érintik, ezt a három települést ugyanis nem lehet városi buszokkal lefedni, így ezeken a vonalakon továbbra is az önkormányzat finanszírozza az iskolabuszok költségeit. A sándori, a kisbajmoki és a nagyradanováci helyi közösségből érkező különjáratokat pedig a jogszabályokkal összhangban meg kellett szüntetniük. A 4/A, a 6-os és a 16-os, valamint az 1/A buszjáratok menetrend szerint közlekednek, és az önkormányzat a diákok havi buszjegyét eddig is és ezentúl is fizetni fogja. Kötelességük ezt tenni a gyermekek anyanyelven történő tanulása érdekében – nyilatkozta az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke.
 
 TOVÁBBRA IS KÍSÉRŐKKEL
 
Az adott városi buszra az önkormányzat hónapos bérleteket fog biztosítani azoknak a gyerekeknek, akik eddig a különjáraton utaztak, míg az MNT továbbra is finanszírozni fogja az utaskísérőket.
 
– Ez azt jelenti, hogy az elkövetkezendő időszakban az adott városi buszon ugyanazt a munkát végzik majd, amit eddig a különjáraton tették. A kísérők minden állomáson maguk köré gyűjtik az iskolásokat, odafigyelnek arra, hogy kinek mikor kell fel- vagy leszállnia, illetve, ha szükséges, akkor le is kísérik őket a buszról. A buszkísérők már jól ismerik a gyerekeket, az elmúlt időszakban kialakult velük egy bizalmi viszony, tartják a kapcsolatot a szülőkkel. Mivel ezek a járatok sűrűn közlekednek a városban, így arról is pontos tájékoztatást adnak majd a szülőknek, hogy éppen melyiken fognak tartózkodni. Az elsős és a negyedikes tanulók nem ugyanabban az időben fejezik be a tanítási órákat, így van egy kis várakozási idő – magyarázta Jerasz Anikó, majd hozzátette, hogy továbbra is ösztönzi a szülőket arra, hogy bátran engedjék gyermekeiket a buszkísérők jelenlétében az iskolába, és éljenek ezzel a lehetőséggel.
 
– Összesen negyvennégy gyermeket érint az állandó utaztatás kérdése az Október 10 és az Ivan Goran Kovačić általános iskolákba. Az Október 10 iskolába 32-en, míg a másikba 12-en utaznak. A legtöbb gyermek Sándorból jár be a városba, és ha igény mutatkozik rá, akkor természetesen még egy kísérőt bekapcsolunk a programba, így ezen a járaton ketten is felügyelhetik a tanulókat. A mai nappal kezdődött meg a rendes járatokon történő kisiskolások utaztatása, a visszajelzések szerint már gördülékenyen, problémák nélkül sikerült ezen a módon megvalósítani az utaztatást. A két igazgatónővel ma is tárgyaltunk, és mindketten úgy nyilatkoztak, hogy az eddigiekben is voltak utazó diákok, akik a városi buszt használták, tehát mindkét intézményből igényeltek az önkormányzattól buszjegyeket. Ugyanilyen formában érintettek még a horvát kisebbségi nyelven tanuló gyermekek is, az ő számuk sokkal kisebb, ők is ugyanilyen módon jutnak majd el a hozzájuk legközelebb lévő általános iskolákba, ahol saját anyanyelvükön tanulhatnak – fejtette ki az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke.
 
A Szabadkai Közkórház mögött az A1 buszjárat közlekedik, ami egészen a főútig viszi az utasokat, így onnan át kell szállni a 16-os járatra. A Magyar Nemzeti Tanács felkínálta, hogy az 1A járatra külön buszkísérőt szervez, aki át is kísérné a gyermekeket. Erre a szülők azt nyilatkozták, hogy nincs rá szükségük, és maguk fogják szállítani a főútra a gyermekeket a 16-os buszig, részletezte lapunknak Jerasz Anikó, majd azt tanácsolta, hogy azok a szülők, akik igénylik a városi utaztatást, minél korábban adják le igényüket a bérletekre az általános iskolák igazgatóinál, és a kérésük mellé egy kis fényképet is mellékeljenek a diákokról.
 
– A listát az igazgatók az önkormányzat városi tevékenységek osztályára küldik, ahonnan az a Subotica-trans Utasszállító Közvállalathoz kerül. Mi felvettük a kapcsolatot a közvállalattal, és arra kértük őket, hogy legyenek egy kicsit toleránsabbak ebben az átmeneti időszakban, és néhány napig nézzék el, hogy a diákok még nem rendelkeznek hónapos bérlettel, ugyanis azok igénylése még mindig folyamatban van. Azt is szeretném hangsúlyozni, hogy még mindig tárgyalásokat folytatunk az önkormányzat képviselőivel, és együtt próbálunk a legjobb megoldással szolgálni.
 
 AHÁNY TELEPÜLÉS, ANNYI MEGOLDÁS
 
Más városok területén már évek óta ugyanilyen módon utaznak a diákok, mint ahogy az az év elejétől Szabadkán is megvalósul. Jerasz Anikó szerint egy kis bejáródási időre van szükség ahhoz, hogy a szülők a gyerekekkel együtt átálljanak az új utaztatási formára.
 
– Nagykikindán a városi buszra száll fel a kísérő, figyeli a gyermekeket, kommunikál a jármű vezetőjével. Újvidék Város területén 3 általános iskolában van csak magyar nyelvű oktatás, és itt is a menetrend szerinti városi buszt használják a gyerekek, amelyeken még buszkísérő sincs, mert a szülők nem kértek ilyen jellegű segítséget, és mégis funkcionál. Egy kis próbaidő kell ahhoz, amíg mindenki megszokja, hogy ez a lehetőség adott, és élni lehet vele. A kísérők eddig is kötelességtudóan, lelkesen és szívesen dolgoztak, és hiszem azt, hogy most fokozottan fognak ügyelni minden egyes gyermekre.
 
A Magyar Nemzeti Tanács még két önkormányzattal valósítja meg közösen a gyermekek szállítását. Törökbecsén és Topolyán nincsenek városi buszok, így ezeken a helyeken az önkormányzatok finanszírozása alatt állnak azok a különjáratok, amiket a községek vezettek be.
 
– Topolyán ez teljesen az önkormányzat finanszírozásával valósul meg, itt is kísérőket biztosít az MNT, míg Törökbecse önkormányzata a Magyar Nemzeti Tanácsnak biztosítja azt a pénzösszeget, amit a havi bérletekre fordítana. Törökbecse esetében az MNT állja a költségek különbségét, mert Beodrán csak az alsó tagozaton lehet magyarul tanulni. A többi önkormányzat területén működő iskolabuszokat a Magyar Nemzeti Tanács finanszírozza – részletezte lapunknak az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke.