Törökkanizsán járt a kárpátaljai Kovács család | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Törökkanizsán járt a kárpátaljai Kovács család

Törökkanizsa volt az első állomása a kárpátaljai Kovács-család egy hetes rendezvénysorozatának. A 2019 a külhoni magyar gyerekek éve program jegyében énekes-zenés koncerttel kedveskedtek a közönségnek.

A törökkanizsaiak számára nem ismeretlen a Kovács-család. Másfél évvel ezelőtt is jártak már a településen és most sem okoztak csalódást a közönségnek. Az ünnepek közeledtével Húsvéti híradás címmel tartottak egyórás koncertet. Vass Mária, Törökkanizsa: „Példaértékű volt ez az egész, nagyon, nagyon szép volt és annyira feltöltött bennünket, hogy igazán készülhetünk a húsvétra.”


Egyházi, zenésített verseken és népzenén keresztül ismerhették meg a nézők a kárpátaljai magyarság helyzetét, a Kovács-család értékrendjét. A zenén keresztül hirdetik a magyarság összetartozásának, valamint az egymás iránti szolidaritás és a közös múltunk, örökségünk megtartásának fontosságát. Kovács Erika: „Én azt szeretném, hogy nem elkeseredve élne ez a magyar nemzet, hanem valami biztosba kapaszkodna, és ez a biztos nekünk az Isten és ezt szeretnénk átadni, akkor is ezt szerettük volna átadni. Úgy gondolom, hogy lesznek ismerős dallamok, amik már elhangoztak itt, de igyekeztünk olyan töltetet adni neki, amiben sok újdonság is van, illetve magunkról is hírt adni, hogy hogyan élünk odahaza.”


A rendezvénysorozat a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával érkezett Vajdaságba, a 2019 a külhoni magyar gyerekek éve program jegyében. Jerasz Anikó, elnök, Végrehajtó Bizottság, MNT: „A Kovács-család valójában egy olyan régióból érkezik, ahol igazi kihívás most magyarnak lenni, és mégis az élet, a család szeretetét, illetve az összetartozást hirdetik, és ezt tartják fontosnak, és azt gondolom, hogy ez kulcsfontosságú itt ránk nézve is napjainkban is.”

Egy hét alatt 15 vajdasági településre látogat el a kárpátaljai Kovács-család.

Forrás: Pannon RTV