Határozat a demonstrátori ösztöndíjpályázat jogosultsági rangsoráról 2016 | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Határozat a demonstrátori ösztöndíjpályázat jogosultsági rangsoráról 2016

A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya (elfogadva 2014. december 2-án a H/1/2014. iratszám alatt) 14. szakasza 1. bekezdésének h) és q) pontja, 41. szakaszának 1. bekezdése és A Magyar Nemzeti Tanács demonstrátori ösztöndíjprogramjáról szóló határozat (meghozva 2015. június 30-án a H/15/2015. iratszám alatt és módosítva 2016. július 7-én az M/H/9/2016. iratszám alatt) 15. szakaszának 2. bekezdése alapján a Magyar Nemzeti Tanács (a továbbiakban: Tanács) elnöke 2016. október 7-én meghozza a következő

HATÁROZATOT
A MAGYAR NEMZETI TANÁCS 2016–2017. TANÉVi
DEMONSTRÁTORI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATI FELHÍVÁSÁNAK
JOGOSULTSÁGI RANGSORÁRÓL

1. szakasz

A Magyar Nemzeti Tanács 2016–2017. tanévi demonstrátori ösztöndíjpályázati felhívására beérkezett pályázati dokumentumok elbírálását követően, valamint a Tanács oktatásfejlesztési stratégiájának megvalósítása céljából és a nevezett hallgatók közösségépítő és közösségfejlesztő tevékenységét figyelembe véve a demonstrátori ösztöndíjra jogosult egyetemi hallgatók következő rangsora alakult ki:

Sor-

szám

Vezetéknév

(a személyi igazolvány szerint)

Keresztnév

(a személyi igazolvány szerint)

Lakhely

Felsőoktatási intézmény
(a székhely megnevezésének hiánya újvidéki székhelyű intézményre utal)

Pont-

szám

1.

Vranić (Vranić)

Regina (Regina)

Zombor

Mezőgazdasági Kar

176,00

2.

Kocsis (Kočiš)

Csongor (Čongor)

Verbász

Mezőgazdasági Kar

170,75

3.

Petri (Petri)

Laura (Laura)

Temerin

Mezőgazdasági Kar

153,00

4.

Csáki (Čaki)

Edina (Edina)

Kishegyes

Bölcsészettudományi Kar

198,40

5.

Korhecz (Korhecz)

Dalma (Dalma)

Palics

Bölcsészettudományi Kar

196,30

6.

Gallusz (Galus)

Csilla (Čila)

Péterréve

Bölcsészettudományi Kar

194,90

7.

Kubicskovity (Kubičković)

Ákos (Akoš)

Palics

Bölcsészettudományi Kar

181,50

8.

Serfőző (Šerfeze)

Réka (Reka)

Zenta

Bölcsészettudományi Kar

177,90

9.

Kószó (Kószó)

Tünde (Tünde)

Szabadka

Közgazdasági Kar, Szabadka

193,40

10.

Szaulity (Saulić)

Tímea (Timea)

Szabadka

Közgazdasági Kar, Szabadka

191,20

11.

Dér (Der)

Diana (Diana)

Csantavér

Közgazdasági Kar, Szabadka

181,25

12.

Tandari (Tandari)

Violetta (Violetta)

Magyarkanizsa

Közgazdasági Kar, Szabadka

180,10

13.

Tót (Tot)

Diana (Diana)

Topolya

Közgazdasági Kar, Szabadka

179,90

14.

Hajnal (Hajnal)

Dorottya (Doroća)

Csóka

Közgazdasági Kar, Újvidék

172,00

15.

Nagy (Nagy)

Attila (Attila)

Szabadka

Építőmérnöki Kar, Szabadka

203,20

16.

Tukacs (Tukač)

Nikoletta (Nikoleta)

Csantavér

Műszaki Tudományok Kara

188,00

17.

B. Varga (B Varga)

Emese (Emeše)

Temerin

Műszaki Tudományok Kara

187,50

18.

Varga (Varga)

Csongor (Čongor)

Ada

Műszaki Tudományok Kara

186,20

19.

Szilvási (Silvaši)

Róbert (Robert)

Újvidék

Műszaki Tudományok Kara

184,00

20.

Mészáros (Mesaroš)

Arnold (Arnold)

Temerin

Műszaki Tudományok Kara

183,60

21.

Pápista (Papišta)

Andrea (Andrea)

Tiszakálmánfalva

Műszaki Tudományok Kara

183,00

22.

István (István)

Szilárd (Szilárd)

Szenttamás

Műszaki Tudományok Kara

179,00

23.

Varga-Somogyi (Varga-Šomođi)

Ákos (Akoš)

Temerin

Természettudományi-matematikai Kar

202,00

24.

Cakó (Cako)

Sarolta (Šarolta)

Zenta

Természettudományi-matematikai Kar

198,00

25.

Berec (Berec)

Sarolta (Šarolta)

Újvidék

Természettudományi-matematikai Kar

187,50

26.

Bakos (Bakoš)

Evelin (Evelin)

Tornyos

Természettudományi-matematikai Kar

187,00

27.

Balzam (Balzam)

Henrietta (Henrietta)

Óbecse

Természettudományi-matematikai Kar

185,40

28.

Kerepes (Kerepeš)

Orsolya (Oršolja)

Óbecse

Természettudományi-matematikai Kar

181,40

29.

Pataki (Pataki)

Antónia (Antonia)

Törökbecse

Természettudományi-matematikai Kar

178,00

30.

Konc (Konc)

Anita (Anita)

Dusanovó

Természettudományi-matematikai Kar

176,30

31.

Móra (Móra)

Annamária (Annamária)

Szabadka

Természettudományi-matematikai Kar

175,50

32.

Kiss (Kiš)

Júlia (Julia)

Torda

Természettudományi-matematikai Kar

173,00

33.

Mihalek (Mihalek)

Nóra (Nora)

Ada

Orvostudományi Kar

190,00

34.

Ádám (Adam)

Barbara (Barbara)

Újvidék

Orvostudományi Kar

190,00

35.

Vörös (Vereš)

Nóra (Nora)

Orom

Orvostudományi Kar

177,30

36.

Habina (Habina)

Martina (Martina)

Szenttamás

Orvostudományi Kar

173,50

37.

Harcsa (Harča)

Mihály (Mihalj)

Nagybecskerek

Orvostudományi Kar

155,90

38.

Nagy (Nagy)

Ábel Bence (Ábel Bence)

Temerin

Technológiai Kar

142,70

39.

Nagy (Nađ)

Márta (Marta)

Székelykeve

Jogtudományi Kar

164,50

40.

Horvát (Horvat)

Krisztina (Kristina)

Szabadka

Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka

198,00

41.

Gál (Gál)

Lídia (Lídia)

Kishegyes

Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka

197,30

42.

Muhi (Muhi)

Anna (Ana)

Magyarkanizsa

Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka

191,00

43.

Banjac (Banjac)

Brigita (Brigita)

Szabadka

Sport- és Testnevelési Kar

185,80

44.

Rác (Rac)

Gyöngyike (Đenđika)

Szabadka

Művészeti Akadémia

179,00

45.

Lőrik (Lerik)

Natália (Natalia)

Nagybecskerek

Mihajlo Pupin Műszaki Tudományok Kara, Nagybecskerek

195,40

46.

Szenci (Szenci)

Attila (Attila)

Szabadka

Műszaki Szakfőiskola, Szabadka

194,20

47.

Bosznai (Bosnai)

Bence (Bence)

Magyarkanizsa

Műszaki Szakfőiskola, Szabadka

191,70

48.

Vranić (Vranić)

Valentin (Valentin)

Zombor

Műszaki Szakfőiskola, Szabadka

190,70

49.

Kövesdi (Kövesdi)

Norbert (Norbert)

Bajsa

Műszaki Szakfőiskola, Szabadka

189,70

50.

Orosz (Orosz)

Andrea (Andrea)

Szabadka

Műszaki Szakfőiskola, Szabadka

183,00

51.

Domonkos (Domonkoš)

Szabolcs (Sabolč)

Magyarkanizsa

Műszaki Szakfőiskola, Szabadka

180,80

52.

Szklenár (Sklenar)

Norbert (Norbert)

Kelebia

Műszaki Szakfőiskola, Szabadka

179,00

53.

Gyömbér (Đember)

Hanna (Hanna)

Nagykikinda

Óvó- és Edzőképző Szakfőiskola, Szabadka

183,50

54.

Bobány (Bobanj)

Dániel (Daniel)

Szabadka

Magánegyetem

199,00

55.

Mészáros (Mesaroš)

Krisztina (Kristina)

Nagybecskerek

Műszaki Szakfőiskola, Nagybecskerek

195,50

A jogosult hallgató a demonstrátori ösztöndíjszerződés alapján szerez jogokat és vállal kötelezettségeket.

2. szakasz

A pályázatok elbírálását és rangsorolását követően a következő hallgatók nem nyertek jogosultságot demonstrátori ösztöndíjra:

Sor-

szám

Vezetéknév
(a személyi igazolvány szerint)

Keresztnév
(a személyi igazolvány szerint)

Lakhely

Felsőoktatási intézmény (a székhely megnevezésének hiánya újvidéki székhelyű intézményre utal)

1.

Berkes (Berkes)

Izidóra (Izidóra)

Topolya

Bölcsészettudományi Kar

2.

Fekecs (Fekecs)

Emese (Emese)

Csantavér

Bölcsészettudományi Kar

3.

Kokostyik (Kokošćik)

Emőke (Emeke)

Topolya

Bölcsészettudományi Kar

4.

Cindel (Cindel)

Blanka (Blanka)

Bajmok

Közgazdasági Kar, Szabadka

5.

Tóth (Tot)

Diana (Diana)

Szabadka

Közgazdasági Kar, Szabadka

6.

Komjáti (Komjati)

Misel (Mišel)

Szabadka

Építőmérnöki Kar, Szabadka

7.

Szikora (Sikora)

Natália (Natalija)

Szabadka

Építőmérnöki Kar, Szabadka

8.

Viderker (Viderker)

Mónika (Monika)

Zombor

Építőmérnöki Kar, Szabadka

9.

Bagány (Bagány)

Nikolett (Nikolett)

Topolya

Természettudományi-matematikai Kar

10.

Jakubec (Jakubec)

Attila (Attila)

Temerin

Természettudományi-matematikai Kar

11.

Majoros (Majoroš)

Brigitta (Brigita)

Temerin

Természettudományi-matematikai Kar

12.

Petrušić (Petrušić)

Dorotea (Doroteja)

Újvidék

Természettudományi-matematikai Kar

13.

Vörös (Veres)

Friderika (Friderika)

Zenta

Természettudományi-matematikai Kar

14.

Berec (Berec)

Krisztina (Kristina)

Völgyes

Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka

15.

Hernyák (Hernjak)

Tünde (Tinde)

Csantavér

Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka

16.

Huszka (Huska)

Lilla (Lilla)

Szabadka

Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka

17.

Józsa (Józsa)

Mónika (Mónika)

Bácsfeketehegy

Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka

18.

Szabó (Szabó)

Beatrix (Beatrix)

Csantavér

Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka

19.

Szabó (Sabo)

Nóra (Nora)

Szabadka

Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka

20.

Tóth (Tot)

Izabella (Izabela)

Magyarkanizsa

Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka

21.

Fejes (Fejes)

Szilveszter (Szilveszter)

Kelebia

Műszaki Szakfőiskola, Szabadka

22.

Sinkovity (Šinković)

Dénes (Deneš)

Szabadka

Műszaki Szakfőiskola, Szabadka

23.

Kónya (Konja)

Adrián (Adrian)

Nagybecskerek

Magánegyetem

24.

Mezei (Mezei)

Gábor (Gábor)

Mohol

Magánegyetem

25.

Szilágyi (Szilágyi)

Huba (Huba)

Bácskossuthfalva

Magánegyetem

3. szakasz

A következő személyek nem nyertek jogosultságot a demonstrátori ösztöndíjra, mert pályázatuk hiányos volt, vagy nem felelt meg A Magyar Nemzeti Tanács demonstrátori ösztöndíjprogramjáról szóló határozatban meghatározott feltételeknek:

Sorszám

Vezetéknév (a személyi igazolvány szerint)

Keresztnév (a személyi igazolvány szerint)

Lakhely

1.

Botka (Botka)

Andrea (Andrea)

Újvidék

2.

Czakó (Cako)

Adrienn (Adrien)

Temerin

3.

Džigurski (Džigurski)

Miloš (Miloš)

Óbecse

4.

Horvát (Horvat)

Martina (Martina)

Zenta

5.

Kádár (Kadar)

Alíz (Aliz)

Csóka

6.

Kobetits (Kobetits)

Dénes (Dénes)

Csantavér

7.

Lackó (Lacko)

Árpád (Arpad)

Muzslya

8.

Likár (Likar)

Andor (Andor)

Bajmok

9.

Monyov (Monjov)

Glória (Glorija)

Pancsova

10.

Nagy (Nađ)

Kornélia (Kornelia)

Székelykeve

11.

Sarnyai (Šarnjai)

Dorottya (Doroća)

Törökkanizsa

12.

Takács (Takács)

Tímea (Timea)

Topolya

13.

Zséli (Zséli)

Ágnes (Agnes)

Újvidék

 

4. szakasz

Jelen határozat ellen fellebbezésnek nincs helye, de a kihirdetett döntés ellen a pályázók három napon belül kifogást emelhetnek a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnökénél, ha a rangsor ellentétes a Magyar Nemzeti Tanács határozatával, illetve ténybeli tévedésen alapul. A benyújtott kifogásokról az illetékes szerv nyolc napon belül dönt.

5. szakasz

Jelen határozat a meghozatalát követő negyedik napon lép hatályba.

Jelen határozat a Tanács hivatalos honlapján kerül közzétételre.

 

Csatolmány: