Informatikai szeminárium | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Informatikai szeminárium

A budapesti Microsoft előadói tartanak képzést a vajdasági tanároknak

Általános iskolai és középiskolai informatikatanároknak, valamint az újvidéki Európa Kollégium nevelőinek és a Magyar Tannyelvű Tanítóképző kar tanárainak szervez szemináriumot jövő héten hétfőtől szerdáig Újvidéken, Zentán és Szabadkán a Magyar Nemzeti Tanács. Ahogyan azt Petkovics Mártától, az MNT VB tagjától megtudtuk, az MNT a belgrádi Microsofttal vette fel a kapcsolatot, a belgrádi cég pedig egyeztetett a budapesti Microsofttal, hogy a képzésen magyar előadók legyenek. Így az előadók Budapestről érkeznek majd.

Az MNT az oktatási portálján hirdette meg a szemináriumot, a jelentkezés feltétele pedig az volt, hogy a jelentkezők töltsenek fel egy anyagot a portálra. Ahogy Petkovics Márta elmondta, az érdeklődés nagy volt, a helyek mindenhol be is teltek, Zentán pedig még túljelentkezés is volt, ugyanis egy csoportban 20 résztvevő lehet.

A képzés hétfőn veszi kezdetét Újvidéken, kedden Zentán folytatódik, szerdán és csütörtökön pedig Szabadkán tartják meg.

– Az oktatásfejlesztési stratégiánk fontos része a pedagógus-továbbképzés, 2017-ben pedig erre hangsúlyt fektetünk. Az év elején a Téli Egyetemen mintegy 120 tanítónak fizettük a kurzuson való részvételt. Az informatikai képzések azért is fontosak, mert egyrészt az informatika világa nagyon gyorsan változó, másrészt a minisztériumtól kapott információk szerint szeptembertől az informatika tantárgy kötelező tantárggyá válik az ötödik osztályosok számára, és ezért is gondoltunk most az informatikatanárokra – mondta Petkovics Márta, aki hangsúlyozta, a képzés ugyan nem akkreditált, de a Microsoft van annyira jelentős cég, hogy érdemes részt venni a színvonalas képzésein.

Forrás: Magyar Szó