Népszokások, népmesék és a gyermek | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Népszokások, népmesék és a gyermek

Törökkanizsán bemutatták a Népi hagyományok az általános iskolák első osztálya számára című tankönyvet

Az 55. Gyöngyösbokréta és a 42. alkalommal megrendezésre kerülő Durindó első rendezvényeként Törökkanizsán bemutatták a Népi hagyományok az általános iskolák első osztálya számára című, a Magyar Nemzeti Tanács gondozásában, a Belgrádi Tankönyvkiadó által megjelentetett tankönyvet. Majd pedig A hagyományos magyar mesemondás módszertana címmel akkreditált továbbképzést is tartottak a vajdasági magyar osztálytanítók részére.
Az újonnan megjelent tankönyv lényegében az első olyan, magyar nyelven íródott kiadvány, amely rajzokkal és rajzolásra késztető feladatokkal ismerteti meg a diákokat a népélet alapvető területeivel és legfőbb ágazataival. A tankönyvet Toldi István bácskertesi mesemondó közreműködésével dr. Raffai Judit szerző és dr. Crnkovity Gábor, a könyv szerkesztője mutatta be a jelenlévőknek.
A rendezvény résztvevőit Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke köszöntötte, aki lapunknak adott nyilatkozatában többek között kiemelte, hogy a tankönyv egyfajta úttörő kiadványként az osztálytanítókat abban segíti, hogy a különböző iskolai órák keretében, a legkisebbekkel megismertessék néphagyományainkat, hiszen manapság a gyermekek és a fiatalok a különböző számítástechnikai eszközök bűvöletében nőnek fel, a hagyományok ápolása pedig egyre háttérbe szorul a családi berkekben, legyen szó maguknak a családoknak a szokásairól, a vajdasági szokásokról, a különböző néphagyományokról, játékokról, vagy éppen a népmesékről. Ezeknek ápolásával Jerasz Anikó szerint az iskolákban foglalkozhatnak, a most megjelent tankönyv pedig kiváló segédeszköz lesz a diákoknak és a tanároknak egyaránt.
– Évekkel ezelőtt a Kiss Lajos Néprajzi Társaság keretein belül dolgozták ki a népi hagyományok elnevezésű választható tantárgy tantervét, maga a könyv pedig abban tud egyfajta segítséget nyújtani, hogy az általános iskolák első osztályaiban tanító pedagógusok, a vajdasági adatokat használva, élményszerűen adhassák át ezt a tanagyagot az elsős diákoknak – emelte ki dr. Raffai Judit, a kiadvány szerzője, s hozzáfűzte azt is, hogy a tankönyv egyben gyakorlófüzet is, de különböző játékos feladatokat is tartalmaz. Azt is hangsúlyozta, hogy kizárólag arra összpontosítottak, hogy a könyvben vajdasági anyagokat sorakoztassanak fel, s ennek az összeállításában Juhász Gyula és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet nyújtott segítséget számukra.
– Az általuk és a Bodor Anikó, neves néprajzkutató által összegyűjtött népzenei és gyerekjáték-anyagot használtuk fel – nyilatkozta dr. Raffai Judit, aki abbeli reményének is hangot adott, hogy a pedagógusok kiválóan tudják majd használni a könyvüket.
A szerző elmondta azt is, hogy függetlenül attól, hogy a néprajz nagyobbrészt hagyományos, belenevelődésen alapuló módszert szokott használni, de a most megjelent könyvben a projektpedagógia, az élményalapú oktatás módszertana is megjelenik, ezenkívül arra is hangsúlyt fektettek, hogy a gyerekekben, a családjuk, illetve környezetük múltjának a kutatásával már az általános iskolák alsós osztályaiban, az identitásukat meghatározó módon akár a diakron és az összehasonlító szemlélet is kialakuljon.
A nemrég megjelent, s a továbbképzés résztvevői számára már kiosztott tankönyvet egyébként Kanyó Janovics Erika illusztrálta.
A könyvbemutatón jelen volt dr. Milorad Marjanović, a Belgrádi Tankönyvkiadó könyvkiadási részlegének az igazgatója is, aki a szerb oktatásügyi minisztérium, a könyvkiadó és a Magyar Nemzeti Tanács együttműködéséről beszélt napilapunknak.
– Kiadónk tavaly ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját, és a kezdetektől fogva különböző politikai átalakulásokon esett át, de ettől függetlenül mindig is azon dolgozott, hogy a szerb anyanyelvű gyermekek mellett a nemzeti kisebbségek nyelvein is biztosítsa a tankönyvek megjelentetését – ecsetelte, de hozzáfűzte azt is, hogy a Magyar Nemzeti Tanáccsal is kiváló együttműködést alakítottak ki, s már a következő évre aláírták a három felet érintő megállapodást, s az ebbe foglalt feladatokat már teljesítették is, azzal, hogy egy tankönyv megírása még hátramaradt, két kiadvány pedig az illusztrálás végső fázisában vannak.
A könyvbemutató után az MNT által szervezett továbbképzés mintegy 80 résztvevője először megismerkedhetett a népi hagyományok, választható tantárgy programjával, de dr. Raffai Judit néprajzkutató Toldi István bácskertesi mesemondó közreműködésével a néprajzi és folklorisztikai alapismereteket is elmagyarázta. Mgr. Dévavári Beszédes Valéria néprajzkutató településeink értékeit, a népi építészet és a népi vallásosság színtereit vázolta fel az osztálytanítók előtt, majd pedig ismét dr. Raffai a népszokásainkat és azok tanításának a módszertanát részletezte, majd pedig a tárgyi néprajzi alapismeretekről tartott egy előadást.

Forrás: Magyar Szó