Elegendő a férőhely a középiskolákban | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content
  • Трг жртава фашизма 9, 24000 Суботица
  • office@mnt.org.rs
  • +381 (24) 524 534

You are here

Elegendő a férőhely a középiskolákban

A 2019/20-as tanévben összesen 71 magyar tagozat nyílik a vajdasági középiskolákban.

Hetedik rendes ülésén a Magyar Nemzeti Tanács módosította a demonstrátori ösztöndíjprogramról és a Várady Kiválósági Ösztöndíjprogramról szóló határozatokat, továbbá véleményt formált a Vajdaság területén működő középiskolák első osztályaiba beiratkozó tanulók létszámáról. Az egyéb napirendi pontok szintén elsősorban az oktatás területéhez kapcsolódtak.

Várhatóan még több hallgató számára válhat elérhetővé az MNT demonstrátori ösztöndíja, tekintettel arra, hogy a vonatkozó határozat módosításának értelmében a jövőben nem a legalább 8-as átlagot és 48 kreditpontot megvalósító hallgatók, hanem már a legalább 37 kreditpontot megvalósító hallgatók is pályázhatnak. A másik rendelkezésmódosítás értelmében az ösztöndíjpályázat nem szeptember, hanem július közepén – július 15-én – jelenne meg, és szeptember 15-éig állna nyitva, annak érdekében, hogy a demonstrátorok kezdettől fogva segíthessék az elsőséves hallgatókat. Arról is döntés született, hogy azok a demonstrátorok, akik már egyébként is az MNT ösztöndíjasai, nem 30 euró értékben részesülnének további ösztöndíjban, hanem 70 euró értékben. Emellett a pályázók kutatói és közösségépítő, valamint korábbi demonstrátori tevékenységét is értékelik majd a pályázatok elbírálása során. A Várady-ösztöndíjprogramról szóló határozat elfogadott módosításának értelmében nemcsak az első- és másodéves, hanem a harmadéves doktoranduszok is pályázhatnak ösztöndíjra.

Pénteki ülésén az MNT a 2019/20-as tanév vonatkozásában véleményezte a Vajdaságban működő középiskolák első osztályaiba beiratkozó tanulók létszámáról szóló határozatot is. A következő tanévben Vajdaságban 35 középiskolában lesz magyar nyelven oktatás, ebből 24 szakközépiskola, 9 gimnázium, 2 pedig művészeti középiskola – ismertette Jerasz Anikó (MÖ), a Végrehajtó Bizottság elnöke, mondván, hogy összesen 2072 a magyar diákok számára előirányozott férőhelyek száma, a tagozatok száma 71 – 53 négyéves és 18 hároméves szakirány; 1532 hely várja a diákokat négyéves szakon és 540 hároméves szakon. Emellett 90 férőhelyet irányoztak elő a különleges tagozatokon.

Az is kiderült, hogy Adán 150, Magyarkanizsán 90, Törökkanizsán 60, Zentán 270, Csókán 60, Topolyán 240, Szabadkán 642, Zomborban 90, Óbecsén 180, Újvidéken 120, Temerinben pedig 60 férőhely várja a diákokat. Az általános iskolák nyolcadik osztályát 1629 diák végezte el – tette hozzá Jerasz Anikó, megjegyezvén, hogy ennek függvényében az említett középiskolai kínálatot gazdagnak lehet minősíteni.

Mengyán Pletikoszity Ildikó (MM) értékelése szerint a számok tekintetében jó a beterjesztett terv, megfelelő számú férőhely áll rendelkezésre, ám ha helyi szinten vizsgálják a kérdést, kiderül, hogy bizonyos intézményekben, például a topolyai Dositej Obradović Gimnáziumban, leépítés van folyamatban – jegyezte meg a tanácstag, kiemelve, hogy meglátása szerint az említett intézmény megmaradása veszélybe került, ezért arra kérte az MNT-t, segítsen visszaállítani azt a diákszámot, amely lehetővé teszi a gimnázium megmaradását.

A tanács a továbbiakban 17 vajdasági oktatási intézmény 18 tagozatának tekintetében fogadott el véleményezést a 15 főnél kevesebb létszámú magyar tannyelvű tagozatok megnyitásáról a következő általános iskolákban: a doroszlói Petőfi Sándor, a gombosi József Attila, a pancsovai Testvériség-egység, a torontálvásárhelyi Moša Pijade, a székelykevei Žarko Zrenjanin, a gunarasi Dózsa György, a tiszakálmánfalvai Ivo Andrić, a bezdáni Testvériség-egység, a temerini Kókai Imre, a bácskertesi József Attila, az újvidéki József Attila, a padéi Szervó Mihály, a nagybecskereki Szervó Mihály, a szabadkai Ivan Goran Kovačić, az óbecsei Zdravko Gložanski, a szajáni Móra Károly és a kisoroszi Gligorije Popov.

Ezt követően számos oktatási intézmény, egyebek mellett a Zentai Gimnázium, igazgatóválasztási eljárásához kapcsolódó beterjesztések szerepeltek napirenden. Az MNT a Zentai Gimnázium tekintetében támogatta Ujházi Éva némettanár kinevezését.

A tanács emellett támogatta ifj. Fodor István kinevezését a zentai Történelmi Levéltár igazgatójává, valamint Barna Kolozsi Valéria kinevezését az adai Szarvas Gábor Könyvtár igazgatójává. Az MNT támogatta Körmöci Petronella, a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának művészeti igazgatójává való kinevezését is.

Az ülésen vajdasági helyi közösségek, nevezetesen Fehértemplom, Kúla, Óbecse, Begaszentgyörgy, Szenttamás, Pancsova, Törökbecse, Újvidék, Magyarkanizsa és Szécsány tájékoztatási pályázataival kapcsolatos döntések is születtek. A művelődési és tájékoztatási minisztérium tájékoztatási pályázatát szintén megvitatta az MNT. Mint kiderült, a tanács 13 pályázó támogatását tartotta indokoltnak, 8,7 millió dinár értékben. A Magyarkanizsa és Zenta községek 2019. évi költségvetései alapján kiírt, a  művelődési és kulturális projektumok támogatásáról szóló pályázatokat szintén véleményezte a tanács.

Forrás: Magyar Szó, 2019. július 6–7. 1. 5.