Kedvezőbb feltételek a demonstrátoroknak | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Kedvezőbb feltételek a demonstrátoroknak

Ösztöndíjak és kollégiumi férőhelyek is várják az elsőéves egyetemistákat

A Magyar Nemzeti Tanács komplex felsőoktatási ösztöndíjprogramjának alapja az ösztöndíjpályázatok megjelenése, amelyekre a vajdasági fiataloknak 2011 óta van lehetőségük jelentkezni. Magyarország Miniszterelnöksége Nemzetpolitikai Államtitkárságának jóvoltából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával a Magyar Nemzeti Tanács az idén is meghirdeti az elsőéves hallgatók részére az ösztöndíjpályázatát, illetve az Európa Kollégium férőhelyeire vonatkozó pályázati felhívását. A nemrég megjelent pályázatokkal kapcsolatban Jerasz Anikóval, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnökével beszélgettünk.

Már 2011 óta pályázhatnak a Magyar Nemzeti Tanács ösztöndíjpályázatára azok a hallgatók, akik az itthoni továbbtanulás mellett döntenek. Milyen pályázatokról beszélhetünk?
– Július elején minden szerbiai felsőoktatási intézményben lezajlanak a felvételi vizsgák. A felvételit követően az elsőéves hallgatók már néhány nap elteltével meg is tudják az eredményeket, így be is iratkoznak a választott felsőoktatási intézménybe. Ezeket a határidőket követi a Magyar Nemzeti Tanács is, hiszen a beiratkozással egy időben jelentetjük meg az elsősök számára azt a két pályázatot, amelyek őket érintik. Ezek a felsőoktatási ösztöndíjpályázat, valamint az Európa Kollégium férőhelyeire vonatkozó pályázat. Így gyakorlatilag az egyetemi beiratkozással egy időben minden elsőéves elkészítheti a dokumentumait, és egyszerre adhatja át a karoknak, illetve az MNT-nek. Mind a két pályázatra első körben kizárólag a most felvételt nyert elsőéves hallgatók pályázhatnak. Természetesen lesz egy második körös pályázati felhívásunk is, amelyre majd az őszi beiratkozás után lehet számítani, október közepén, itt viszont az elsősök és a felsőbb évesek egyaránt pályázhatnak.

Beszéljünk a felsőoktatási ösztöndíjpályázatról. Hány fő pályázhat első körben és meddig lehet átadni a pályázatokat?
– A felsőoktatási ösztöndíjpályázatra az idén is 400 fő támogatását irányoztuk elő. Erre megvan a pénzügyi keretünk is. A pályázatokat július 15-e és szeptember 15-e között fogadjuk. Az idén is partnerünk a CMH irodahálózat, és a pályázatok átvételében segít. A pályázóknak így nem kell Szabadkára utazniuk, a pályázati dokumentumaikat átadhatják abban a CMH irodában is, amely számukra a legközelebb van. Az idén is a szabadkai, a zombori, a nagybecskereki, a zentai, a temerini és az újvidéki CMH irodák várják a pályázókat. Természetesen ők át is nézik a beérkezett dokumentumokat, és felhívják a figyelmet a hiánypótlásra, így amennyiben ezt pótolják a pályázók, nem esnek el az ösztöndíjtól a hiányosan átadott pályázati dokumentáció miatt. Fontos kiemelni, hogy az elbírálás során a tanulmányi eredményeket vesszük elsősorban figyelembe. Tehát a középiskolai eredményeket, a középiskola során elért versenyek eredményeit, valamint a felvételi során nyújtott eredményeket pontozzuk (pl. hiányszakot választott-e, állami vagy önköltségre került-e be a hallgató stb.). Ezért is nevezzük tanulmányi ösztöndíjnak, összege 90 és 150 euró dinár ellenértéke között mozog, melyet a hallgató számlaszámára 10 hónapon keresztül folyósítunk, ha teljesítette a szerződésben foglalt egyéb kötelezettségeit is.

Említette, hogy az Európa Kollégiumra is egy időben pályázhatnak az elsősök. Mit kell tudni erről a pályázatról?
– Az Európa Kollégium férőhelyeire vonatkozó pályázati felhívást 2015-től hirdetjük meg. A kollégiumban 380 férőhely van, melyre első körben 150 pályázó jelentkezhet. Ennél a pályázatnál is kizárólag elsősök jelentkezhetnek. A CMH irodákban dolgozó kollégák július 15-e és szeptember 1-je között várják az érdeklődőket. Valamivel korábban kell lezárni ezt a pályázatot, hiszen célunk az, hogy szeptember utolsó hetén az elsősök már elfoglalják szobáikat, hiszen októberben megkezdődik számukra a tanév.

Beszélgetésünk elején említette, hogy három pályázatot jelentetnek meg július 15-étől. A demonstrátori pályázatról mit kell tudni?
– Igen, a fent említett két pályázat az elsősöknek szól, de szintén az elsősökhöz köthető a felsőbb évesek számára kiírt demonstrátori ösztöndíjpályázat is. Ezen pályázati felhívásunkon az idei évben változtattunk. Igyekeztünk jobbá és hatékonyabbá tenni. A demonstrátorok valójában azok a felsőbb éves egyetemi vagy szakfőiskolai hallgatók, akik október elsejétől segítik az elsősök beilleszkedését a felsőoktatási intézményekbe. Az elmúlt évek során nagyon nehéz volt tartani azt a határidőt, hogy októberre ott legyenek a demonstrátorok az elsősök mellett, ezért a Magyar Nemzeti Tanács Oktatási Bizottságának és a Tanács tagjainak javaslatára módosítottuk a pályázati időpontokat, melynek tükrében a demonstrátori pályázatra július 15-e és szeptember 15-e között lehet jelentkezni. A demonstrátori pályázatra jelentkezhetnek azok a hallgatók is, akik már élvezik a Tanács ösztöndíj-támogatását. Az ő alap ösztöndíjuk összegét az idei évtől nem 30, hanem 70 euróval emeljük meg, amennyiben demonstrátori feladatokat is ellátnak. A pályázati feltételeken is módosítottunk. Az eddigi években azt tapasztaltuk, hogy a demonstrátori pályázatra nem tudtak jelentkezni azok a hallgatók, akik a „nehezebb” karokon tanulnak, hiszen a 8,00-as átlagot ott nehezebb teljesíteni. Épp ezért úgy döntöttünk, hogy a 37 kreditpontot tesszük kötelező feltétellé, míg az átlagot csak a pályázat elbírálásánál vesszük figyelembe. Természetesen az elbírálás során sem szeretnénk összehasonlítást végezni, így a hallgatók mindig a saját karukon belül pályázó demonstrátor-jelöltekkel kerülnek összehasonlítás alá. Idén 65 demonstrátort szeretnénk ösztöndíjazni.

A Magyar Nemzeti Tanács felsőoktatási ösztöndíjprogramja 2011-ben indult. Ez azt jelenti, hogy már több generációra visszamenőleg rendelkezünk olyan vajdasági magyar hallgatókkal, akik itthon, a szülőföldünkön szerezték meg oklevelüket, vagy folytatják tanulmányaikat valamely felsőoktatási intézményben. Elmondható, hogy már szinte minden vajdasági magyar egyetemista be van vonva az MNT valamely felsőoktatási programjába, legyen szó ösztöndíjról, kollégiumi elhelyezésről vagy felzárkóztató képzésről. Biztosak vagyunk abban, hogy a magyar kormány által biztosított támogatásnak köszönhetően számos fiatalnak és családnak segítettünk. Nemcsak anyagi támogatást nyújtottunk, hanem a képzéseink által lehetőséget biztosítottunk a nyelvi hátrányokkal küzdő tanulóknak is az itthon maradásra. Nem tudunk pontos számokat mondani, hiszen az ösztöndíjasok és az okleveles hallgatók száma minden évben növekszik, és ez is csak azt bizonyítja, hogy megéri itthon maradni, tanulni, hiszen mindezt a vajdasági magyar közösség érdekében teszik, hogy a későbbiekben a tudásukat itthon, a szülőföldünkön tudják hasznosítani – foglalta össze Jerasz Anikó.

A napokban jelent meg a külföldi felsőoktatási intézményekben szerzett oklevelek honosítási/elismerésével járó költségek megtérítéséről szóló felhívás. Mik a jelentkezés feltételei?
– Egyre több olyan hallgató jelentkezik a hivatalban, aki ugyan külföldön szerzett oklevelet, de a család, illetve a munkalehetőségek miatt mégis itthon vállalna munkát. Vajdaságban való érvényesüléséhez viszont honosítania illetve el kell ismertetnie a felsőoktatási oklevelét, melyet külföldön szerzett. A honosítási/elismerési eljárást a Képzési Ügynökség – ENIC/NARIC – Központja végzi el. Az MNT abban tud segíteni, hogy a fordítási és a honosítással/elismeréssel járó adminisztrációs költségeket visszatéríti. A pályázatra ez év július 3-a és 2020. január 31-e között lehet jelentkezni. Nemcsak az alap, hanem a mester és a doktori képzésen szerzett tudományos fokozatokkal rendelkező személyek is pályázhatnak, amennyiben 2008. január 1-je óta szerezték meg az említett fokozatot. Évről évre arra ösztönözzük a külföldön oklevelet szerzett hallgatókat, hogy amennyiben visszatérnek szülőföldjükre, honosítsák oklevelüket, vállalják ezt az eljárást, hiszen a vajdasági magyar közösségnek szüksége van minden oklevéllel rendelkező fiatalra.

Mindegyik pályázati felhívásunk megtekinthető a Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapján a Felsőoktatási ösztöndíjprogram, illetve az oklevelek honosítási költségeire vonatkozó pályázat a Pályázati kiírások menüpont alatt. A pályázati felhívások részletesen tartalmazzák a beadandó dokumentumok listáját. Pályázni elektronikusan és papír alapon is szükséges. Ugyanitt elolvasható az elbírálás folyamata is, illetve amennyiben valaki elnyeri a támogatásunkat, a honlapon megtalálja a szerződés mintapéldányát is – tudtuk meg az MNT Végrehajtó Bizottsága elnökétől.

Forrás: Magyar Szó, 2019. július 13–14. 1. 13.