A lélek útján - Radnóti nyomában... | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

A lélek útján - Radnóti nyomában...

Idén van Radnóti Miklós születésének 110. és halálának 75. évfordulója. Tóth Péter Lóránt úgy döntött, végigjárja azt az utat, amelyen 1944-ben Borból Radnóti Miklós és társai Abdáig meneteltek.

A kunszentmiklósi versvándornak nem ez az első zarándoklata. 2017 őszén 270 kilométert gyalogolt Kunszentmiklóstól a horvátországi Szentlászlóig. Eközben Szent László királyunk emlékét idézte. Most Radnóti Miklós útját tervezi végigjárni. „Augusztus 31-én indulok Borból és szeptember 24-én érek Abdára. Ez 820 kilométeres út, ebből 670 kilométert gyalog fogok megtenni, 150-et pedig vonaton. Az út során közel 30 településen lesz megemlékezés, de maga az út majdhogynem 100 településen fog áthaladni” - részletezi a terveket Tóth Péter Lóránt.

A verszarándoklat egyfajta belső út is. Ilyenkor közelebb kerül az ember önmagához. A csaknem egy hónapos gyaloglás pedig fizikai megpróbáltatással is jár - mondta Hajvert Ákos, kishegyesi versmondó: „Ebben a fizikai kihívásban az is benne van, hogy ő megy, sétál, naponta rójja a kilométereket, és utána még fellép, előad. Majd alszik egyet és megy és megint előad. Ezt a fajta edzést vagy dinamikát nem hiszem, hogy sokan tudnánk követni.”

Magyarország 40 évvel ezelőtt, 1979-ben egy Radnóti-szobrot ajándékozott Bor városának. Varga Imre szobrászművész kérésére a szobrot a Bori-tó partján, az egykori Heidenau tábor közelében állították fel. 2001-ben a 600 kilogramm súlyú bronzszobrot ellopták. Kabók Erika szabadkai újságíró azonnal Borba utazott és miután azt tapasztalta, hogy óriási kultusza van Radnóti Miklósnak a bányavárosban, eldöntötte, mindent megtesz annak érdekében, hogy ismét legyen Radnóti szobor Borban. Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség akkori elnöke felkarolta a kezdeményezést, majd a Magyar Kormány és Bor városa bevonásával megkezdődtek a szobor újraállításának előkészületei.

Az újságírónő értesítette Varga Imre szobrászművészt, akivel együtt a bányavárosba utaztak. „Azt gondoltam annak idején, hogy ez egyike lesz a megmaradó szobraimnak és örülök neki, hogy még élek, és hogy még életemben történt ez és nem halálom után, mert így a megismétlésnek a lehetősége még bennem van talán” - mondta a szobor üres helye melett állva a szobrász.

A bori értelmiség a kezdetektől fogva Radnóti Miklós halalának évfordulóján emlékezett meg a költőről. Amikor már a szobrot ellopták, a megemlékezéseket akkor is megtartották. Voltak, akik legújabb kötetüket hagyták a talapzaton, mások virágot vagy egy követ vittek a tópartra. A bányaváros vezetősége több helyet is felkínált az új szobor felállításához. Varga Imre választása az egészségház előtti térre esett. 2004-ben Radnóti Miklós halálának 60. évfordulóján avatták fel a most is álló Radnóti-szobrot.

„Úgy gondoltuk, hogy behozzuk ide a közösség közepébe. Ennek jelképes értelme van, mert akkor, amikor kint állt a szobor a pusztában, akkor bárki támadhatta és elvihette. Ezt a szobrot Bor város közösségének kezére bízom. Ők vigyázzanak rá. Az előzőre nem tudtak vigyázni, mert nem voltak ott, amikor elvitték. Úgyhogy felhatalmazok mindenkit, hogy sajátkezűleg is védje meg” - biztatta a Radnóti-kultusz őrzőit a szoboravatót követően az alkotó.

Augusztus 31-én, a versvándor indulásának napján Borban Radnótira emlékeznek. Ünnepi beszédet Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Pásztor István, a VMSZ elnöke mond.

A pódiumművész célja adózni a bori munkaszolgátosok emléke előtt, népszerűsíteni Radnóti gyönyörű verseit és ráirányítani a figyelmet a második világháború szörnyűségeire, hogy még csak hasonlók se történhessenek meg soha többé. A vers-zarándoklat fővédnöke Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Szili Katalin miniszteri megbízott, Hajnal Jenő, az MNT elnöke, Jerasz Anikó, az MNT végrehajtó bizottságának elnöke és Vicsek Annamária államtitkár.

Forrás: Pannon RTV