Egyéb | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Egyéb

Dr. kiscsepcsényi Sántha György és felesége kolumbáriumának és emléktáblájának felszentelése Tisztelettel meghívjuk az érdeklődőket dr. kiscsepcsényi Sántha György (1863–1948) sebész főorvos, a Magyar Párt alapító elnöke (1922–1929), a Magyar Országgyűlés felsőházi tagja (1942–1944) és felesége apatini Fernbach Zsuzsanna (1878–195?) kolumbáriumának és emléktáblájának felszentelésére, amelyre 2020. Megtekintés
Egyetemi felvételi felkészítő Az előadások célja, hogy az érettségizőket minél jobban felkészítse a szerbiai egyetemek felvételi vizsgáira. Megtekintés
Megemlékezés Csúrogon A Csúrogi Helyi Közösség Tanácsa és a Razzia 1942 Emléktársaság alkalmi megemlékezést tartott a helyi Topalov-féle raktárban kialakított emlékmúzeumban az 1942 januárjában kivégzett ártatlan áldozatok emlékére. Ezt követően a Tisza-parti emlékművénél is rájuk emlékeztek gyászszertartással és koszorúzással, amelyen a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is részt vett. Megtekintés
Az emberi jogok világnapja Az emberi jogok nemzetközi világnapja alkalmából az Emberi és Kisebbségjogi Kormányhivatal szervezésében Újvidék főterén bemutatkozott a Magyar Nemzeti Tanács is. Világszerte december 10-én ünneplik az emberi jogok napját, amelyre az ENSZ Közgyűlése 1950-ben jelölte ki e dátumot annak emlékére, hogy 1948-ban ezen a napon fogadták el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Megtekintés
Potápi Árpád János államtitkár úr körútja Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelő államtitkár tett látogató körutat Kishegyes és Topolya Községek több településén. Megtekintés
Klimanócska A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának köszönve a Magyar Nemzeti Tanács Klimanócska elnevezést viselő programot szervezett óvodapedagógusok részére magyar nyelven, melynek központi témája a klímatudatos nevelés az óvodában. Az egynapos szakmai továbbképzés a Nagykikindai Továbbképző Központban valósult meg. Megtekintés
Sakkjátszótér Komplex Képességfejlesztő Program A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának köszönve a Magyar Nemzeti Tanács Sakkjátszótér Komplex Képességfejlesztő Program címmel szervezett egynapos szakmai továbbképzést óvodapedagógusok részére magyar nyelven. A képzés megnyitójára Magyarkanizsán, a Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központban került sor. Megtekintés
Így tedd rá! A Magyar Nemzeti Tanács, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Pedagógiai Intézet kétnapos akkreditált szakmai továbbképzést szervezett Szabadkán, a Majsai Úti Általános Iskolában osztálytanítók részére magyar nyelven. A továbbképzést Balatoni Katalin, az Így tedd rá! képzés programgazdája tartotta. Megtekintés
Szakmai továbbképzés védőnőknek A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatásának köszönve a Magyar Nemzeti Tanács egynapos szakmai továbbképzést szervezett védőnők, nővérek, ápolók és várandós kismamák részére magyar nyelven. A képzés központi témája a várandós gondozás aktualitásai, párválasztás, családalapítás és gyermekvállalás volt. Megtekintés
Útravaló – a néphagyomány hiteles módszertana az óvodában A magyarországi Hagyományok Háza, a Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet Útravaló – a néphagyomány hiteles módszertana az óvodában címmel továbbképzést szervezett óvodapedagógusok részére magyar nyelven Zentán. A Vajdasági Pedagógiai Intézet által akkreditált továbbképzés három hétvégén került megrendezésre. Megtekintés
Az Emberi és Kisebbségjogi Kormányhivatal továbbképzése Pénzügyi tervezés, programtervezés és elszámolás témában tartott egynapos továbbképzést az Emberi és Kisebbségjogi Kormányhivatal a nemzeti tanácsok részére. A képzés során a pénzügyi szakemberek a következő év költségvetésének elkészítéséhez iránymutatást, felmerülő kérdéseikre pedig választ kaphattak azoktól, akik a tanácsok gazdálkodásának szabályszerűségét vizsgálják. Megtekintés
A Szerb mint nem anyanyelv című szöveg- és feladatgyűjtemény kiosztása A Magyar Nemzeti Tanács támogatásával a Forum Könyvkiadó Intézet kiadásában 2019-ben is megjelent a Szerb mint nem anyanyelv című szöveg- és feladatgyűjtemény középiskolás korosztály részére. A segédtankönyveket ünnepélyes keretek között Adán a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, Szabadkán pedig a Végrehajtó Bizottság oktatással megbízott tagja osztotta ki. Megtekintés
Kéthetes szerb nyelvi intenzív felzárkóztató képzés A Magyar Nemzeti Tanács kéthetes szerb nyelvi intenzív felzárkóztató képzést szervezett Újvidéken azoknak az egyetemistáknak/főiskolásoknak, akik első ízben nyertek felvételt Szerbia valamely felsőoktatási intézménybe. A képzés célja, hogy a hallgatók olyan szintre fejlesszék szerb nyelvtudásukat, amellyel könnyen legyőzhetik az idegen nyelven folyó továbbtanulás akadályait. Megtekintés
A Petőfi Sándor Program ösztöndíjasainak köszöntése Szabadkán, a Magyar Nemzeti Tanács Hivatalában köszöntötték a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasait, akik azért érkeztek a Vajdaságba, hogy munkájukkal segítsék az itt élő szórványmagyarságot. Megtekintés
Akkreditált továbbképzés az általános tudásszabványok alkalmazásával kapcsolatban a magyar nyelv és irodalom középiskolai tanításához A Magyar Nemzeti Tanács az Oktatási és Nevelési Minőségellenőrző Intézettel karöltve egynapos akkreditált továbbképzést szervezett az általános tudásszabványok alkalmazásával kapcsolatban a magyar nyelv és irodalom középiskolai tanításához illesztve. A képzésen, amely Újvidéken a Master Kongresszusi Központban valósult meg, 52 magyar nyelv és irodalom szakos tanár vett részt. Megtekintés
A Meszaros International Center of Entrepreneurship továbbképzése A Magyar Nemzeti Tanács közreműködésével a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának köszönve a Meszaros International Center of Entrepreneurship, azaz a MICE Program Alapítvány néven ismertté vált egyesület továbbképzésén 2019-ben 6 vajdasági tanár is részt vett Budapesten, a Benczúr Házban. Megtekintés
Szerb nyelvi felzárkóztató tábor Az intenzív szerb nyelvi felzárkóztató képzés folytatásaként a középiskolák harmadik osztályát befejező diákok számára tábort szervezett a Magyar Nemzeti Tanács Újvidéken. Az ötnapos táborban csaknem nyolcvan diák 40 felkészítő órán vett részt. A képzés Magyarország Kormánya jóvoltából valósult meg. Megtekintés
Szerb nyelvi felzárkóztató képzés A Magyar Nemzeti Tanács – ösztöndíjprogramjának keretein belül – intenzív szerb nyelvi tanfolyamot szervezett a harmadik osztályt befejező középiskolás tanulók részére. A tanfolyam nyitóünnepségén a résztvevőket a Magyar Nemzeti Tanács Oktatási Bizottságának elnöke köszöntötte Óbecsén. A képzést megszervezték még: Szabadkán, Magyarkanizsán, Zentán, Adán, Temerinben és Topolyán. Megtekintés
A Pannónia Alapítvány küldöttségének látogatása A Pannónia Alapítvány küldöttsége emlékplakettet adott a Magyar Nemzeti Tanácsnak így köszönve meg azt a támogatást, amelyet a Magyar Nemzeti Tanács és annak elnöke nyújtott a Vajdasági Magyar Médiaház felépítéséhez és működtetéséhez. Megtekintés
Továbbképzések óvodapedagógusok részére A Magyar Nemzeti Tanács 2019-ben is továbbképzéseket szervezett a Vajdaság több helyszínén óvodapedagógusok részére. Megtekintés

Pages