Sóti Attila | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Sóti Attila

1988-ban született Zentán. A Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium első generációjának tanulója volt. Az Újvidéki Egyetem Természettudományi Karának matematikus-mérnök szakán tanult, jelenleg pénzügyi-matematikai szakon  abszolvens. Matematikát tanít az újvidéki József Attila Általános Iskolában. Tíz éve foglalkozik civil szervezeti és ifjúságpolitikai tevékenységgel, amelyben pályázatírói, projektmenedzseri és rendezvényszervezői tapasztalatra tett szert, 2014-2016 között a Duna-Kőrös-Maros-Tisza Eurorégió „HÍD” Ifjúsági irodahálózata szabadkai kirendeltségének vezetője volt.
Tagja a Divac Ifjúsági Alapítvány magyarkanizsai elnökségének, a miniszteri ösztöndíjak vajdasági előértékelő bizottságának. A Magyar Ifjúsági Konferencia vajdasági régiójának elnöke, a magyarországi Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának tiszteletbeli tagja. A Kárpát-medencéért Nívódíjjal kitüntetett Vajdasági Magyar Diákszövetség – VaMaDiSz elnöke 2014 óta. Az elért eredmények, projektumok közül kiemelve néhányat: Együttműködési megállapodás a Vifó és a VaMaDiSz között; a Magyar Nemzeti Tanáccsal közösen szervezett Felsőoktatási Tájékoztató Körút, melynek koordinátora, a felsőoktatási tájékoztató kiadványok felelős főszerkesztője; a Magyar Nemzeti Tanáccsal közösen szervezett Állás itthon – szakmai gyakorlatot közvetítő programsorozat koordinátora; Help Me! – felsőoktatási beilleszkedési program; 1Biztos általános műveltségi vetélkedősorozat; Egyetemista Játékok és Diáknapok Újvidéken; Gólyabál Újvidéken; Tehetségmentor program Vajdaságban.
Alapító tagja Planta elnevezésű újvidéki magyar civil szervezet szövetségének és az Összhang elnevezésű kárpát-medencei diákszervezeti fórumának, tagja a Szerbiai Egyetemista Unió és a Szerbiai Hallgatói Szervezetek Országos Konferenciájának tagja.
Nevéhez fűződik az újvidéki Jogtudományi Karral szembeni 2015–2017 között zajló és győzelemmel záruló per, amelyben a magyar nyelvű felvételiért és a kisebbségi jogokért harcolt belföldi és nemzetközi terepen. Célja a vajdasági magyar fiatalok, egyetemi hallgatók és szervezeteik társadalmi helyzetének javítása és a kisebbségi jogokért való küzdelem – 2016-ban a kezdeményezésére került az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karára többnyelvű bejárati tábla.