Tóth Kornél | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Tóth Kornél

1983-ban született Zentán. Az Újvidéki Egyetem Közgazdasági Karának szabadkai tagozatán diplomázott üzleti információs rendszerek szakirányon 2007-ben. A következő év januárjától a Zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola tanára gazdasági és informatikai szaktantárgyakból (marketing, monetáris gazdaságtan és bankügyvitel, diákvállalati képzés, elektronikus ügyvitel, üzleti informatika). 2013-tól az intézmény igazgatója. Legfontosabb szakmai céljának azt tartja, hogy az iskola diákjaiból rugalmas, helyét mindenhol megálló, céljaiért harcoló embereket formáljon. Olyanokat, akik érvekkel tudnak másokat meggyőzni álláspontjukról, de a kezük alatt ég a munka, legyen szó egyetemi tanulmányokról vagy munkahelyről. Felnőtteket, akiknek világnézetében a hagyományos és az újszerű értékek egyaránt megtalálhatóak, és tetteikért felelősséget vállalnak. Családközpontú embereket és társadalmilag felelőseket. Jó közgazdászokat, jogászokat, bölcsészeket és más szakembereket. Fontosnak tartja továbbá, hogy az információs technológiák vívmányait minél nagyobb arányban hasznosítsák az oktatásban. Számos hazai és magyarországi verseny meghonosítója az iskolában, a PénzSztár Nemzetközi Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Oktatási Konferencia többszöri előadója. A Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája vajdasági fordulójának a főszervezője 2016-ban. Az általa vezetett iskola állt át először Zentán az elektronikus napló rendszerére teljes mértékben. A Zentai Gimnázium épületének felújítási és bővítési munkálatai alatt a mérnökök konzultánsa a felhasználók nevében az épület információs rendszerének megtervezésében és kiépítésében. Nős, két fiú apja. A Vajdasági Magyar Szövetség tagja.