Tanulmányi kirándulás harmadikos középiskolásoknak | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Tanulmányi kirándulás harmadikos középiskolásoknak

Tanulmányi kirándulást szervezett ma negyedik alkalommal a Magyar Nemzeti Tanács Szabadkán a harmadikos középiskolások részére.

Az egynapos eseményen csaknem ötven diák ismerkedhetett meg a Szabadka nyújtotta továbbtanulási lehetőségekkel. Alkalmuk volt betekinteni a Műszaki Szakfőiskola és az Építőmérnöki Kar laboratóriumaiba, valamint a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karra és a Közgazdasági Karra is ellátogathattak. A diákokat magyar egyetemi tanárok és felsőbb éves demonstrátori-hallgatók tájékoztatták a szakokról való tudnivalókról. A Műszaki Szakfőiskola amfiteátrumában Baráth Gábor Gergely, az MNT Oktatási Bizottságának elnöke köszöntötte az Adáról, Magyarkanizsáról és Zentáról érkezett középiskolásokat.


Baráth Gábor Gergely, elnök, Oktatási Bizottság, MNT (Magyar Összefogás): „A célja ennek a mai napnak, hogy a középiskolások megismerkedjenek azzal a karral, amelyik iránt érdeklődnek, és hogy ezzel is hozzájáruljunk ahhoz, hogy a diákok a középiskola, illetve a gimnázium befejezése után itthon tanuljanak tovább valamelyik felsőoktatási intézményben.”

Forrás: Pannon RTV