A vajdasági magyar pedagógusok a távoktatással bizonyították felkészültségüket | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

A vajdasági magyar pedagógusok a távoktatással bizonyították felkészültségüket

A Pannon RTV csapata mintegy 1200 tanórát rögzített majd tűzött műsorra a televízióban, illetve töltött fel a világhálóra.

Tanúsítványosztó ünnepséget szervezett a Magyar Nemzeti Tanács a távoktatásban résztvevő pedagógusoknak, illetve azoknak a személyeknek és intézményeknek, akik közreműködtek annak megvalósulásában. A koronavírus-járvány miatt szünetelő tanítás idején 32 általános-, illetve 25 középiskola mintegy 170 tanítója és tanára, valamint 3 felekezet egy-egy lelkipásztora vállalta, hogy a kamerák elé áll és részt vesz az online oktatásban, amelyet a Pannon Televízió közvetített.

A törökkanizsai általános és középiskolában magyartanárként dolgozó Ábrahám Lívia is vállalta, hogy a kamerák elé áll. A szakember öt magyarórát tartott az online oktatás alatt: „Mivel új volt, ezért nekünk tanároknak is nehéz volt. Nem voltunk erre felkészülve. Én személy szerint ilyen továbbképzésen nem vettem rész és ugye mindent rögtönöznünk kellett napról napra.”

Az online oktatásban a Pannon RTV csapata is nagy szerepet vállalt. Médiaházunk mintegy 1200 tanórát rögzített majd tűzött műsorra a televízióban, illetve töltött fel a világhálóra.

Maráci Barabás Mónika, speciális műsorok főszerkesztője, Pannon RTV: „Napi 25 tanóra ment a Pannon RTV-ben. Nekünk annyi könnyítésünk volt, hogy a tanárokat nem nekünk kellett beszervezni, az a Magyar Nemzeti Tanács feladata volt. Nemcsak Szabadkán vettünk fel az órákat, nagyon sok kollégánk bekapcsolódott vajdasági településekről és ők segítettek mindebben.”

Az eseményen Hajnal Jenő, az MNT elnöke azt mondta, hogy a vajdasági magyar pedagógus társadalom egyik napról a másikra állt át a távoktatásra és bebizonyította, hogy szakmailag és emberileg is annyira felkészült, hogy ha kell akkor ott áll a vártán és végzi a munkáját: „Nagyon hálásak vagyunk, és a mai napon hálánkat és köszönetünket szeretnénk kifejezni minden egyes pedagógusnak, intézménynek, iskolának és természetesen a szülőknek is, illetve a Pannon Televíziónak, akik lehetővé tették, hogy egyrészt televíziós adások készüljenek, másrészt pedig hogy a pedagógusok rendes óramenetben, távoktatásban folytassák azt a munkát, amit ugye más módon nem tudtak elvégezni.”

A távoktatást Pásztor István is sikeresnek értékelte. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint örömteli, hogy mindezt közösségi erővel sikerült elérni: „Az, amit az elmúlt hónapokban átéltünk, azt gondolom, hogy nem egy mindennapi kihívás volt. Viszont azt bizonyított a kihívásra adott válasz, hogy a rendszer hihetetlenül működőképes. Két nap alatt kialakult az a megoldássorozat, ami azt tette lehetővé, hogy az azt követő hetekben a távoktatás zökkenőmentesen működjön.”

A távoktatásban résztvevő tanárok egy tanúsítványt, és tiszteletdíjat kaptak a rendkívüli állapot alatt teljesített munkájukért cserébe.

Forrás: Pannon RTV, 2020. július 3.