Véget ért az idei Pető-kurzus Zentán | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Véget ért az idei Pető-kurzus Zentán

A képzés három hete alatt a központi idegrendszeri károsodást szenvedett személyek konduktorok segítségével fejleszthették motoros képességeiket.

Parkinsonos, szklerózis multiplexben szenvedő, valamint agyvérzés utáni betegekkel is foglalkoztak a Semmelweis Egyetem Pető András Karának szakemberei, valamint a szabadkai VM4K konduktorsegítői továbbképzésében résztvevők az idei utolsó Pető-kurzuson. Perpauer Attila, tag, Magyar Nemzeti Tanács: „A jelenlegi tanfolyamon Vajdaság szinte egész területéről részt vesznek a betegek. Szabadkáról, Nagybecskerekről, Bezdánról, Zentáról, Zentagunarasról és Temerinből jöttek. Összesen huszonketten vettek részt ezen a képzésen.”

A csoportos foglalkozások mellett az egyéni fejlesztés is nagy szerepet kapott az idei utolsó képzésen. Csuka Pál, a Semmelweis Egyetem Pető András Karának határon túli programkoordinátora elmondta: „A következő képzés egy továbblépés is lesz egyben. Január 26-án a szórványban fogjuk megtartani, Zombor központtal. Oda lesznek berendelve a gyerekek, és ott fogjuk csinálni a fejlesztést, ugyanúgy, mint itt. A konduktorsegítői szak hallgatói is mennek oda gyakorlatra és Budapestről is érkeznek még saját hallgatóink.”

A Semmelweis Egyetem Pető András Kara és a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében Zentán legközelebb 2020 márciusában indítanak újabb képzést, amely az eddigiekhez hasonlóan a Magyar Kormány segítségével valósul majd meg.

Forrás: Pannon RTV