25 éves a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

25 éves a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete

A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. A jeles eseményt gálaműsorral ünnepelték meg Bácsfeketehegyen.

Családias hangulatú műsorral kedveskedtek az egykori és a napjainkban is aktív versmondók az egyesület évfordulója alkalmából szervezett gálaesten. Színészek, művészek, énekesek tették színesebbé az előadást. Hajvert Ákos, elnök, Vajdasági Vers- és Prózamondók Egyesülete: „A célunk ezzel a műsorral az, hogy megmutassuk a közönségnek, a közvéleménynek, az érdeklődőknek, a versszerető embereknek, hogy mi is az, amivel mi foglalkozunk, és kiknek fontos rajtunk kívül ez a mozgalom, a versmondás. Óriási öröm számunkra, hogy több művész is elfogadta a felkérésünket. Ezek azok a művészeink, akik egyébként is verset mondtak valaha, vagy még mindig szoktak verset mondani.”

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke köszöntőbeszédében elmondta, a közösségi szerveződés egyik legszebb példája a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete. „A háborús időszakban, a legnehezebb időkben kezdett el néhány ember kezdeményezésére létrejönni ez az egyesület, és utána számos más verseny, vetélkedő is kinőtt belőle. De ma ez a gálaműsor elsősorban arról szól, hogy együtt örüljünk, ünnepeljük azokat, akik úgy maradtak itthon, hogy másokat is arra biztattak.”

Az egyesület tagjai reményüket fejezték ki, hogy még több évig sikeresen tudnak működni, és tovább tudják folytatni azt, amit 25 évvel ezelőtt elkezdtek.

Forrás: Pannon RTV