Bankvilág – segédtankönyv középiskolásoknak | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Bankvilág – segédtankönyv középiskolásoknak

Szabadkán bemutatták a Bankvilág című segédtankönyvet. A kiadvány a középiskolások számára szükséges közgazdasági alaptudás elsajátításában nyújt segítséget.

A Bankvilág Loboda Szonja és Lazić Éva közgazdász szaktanárok munkája, a szakmai recenziót pedig Tóth Kornél és Nagypál Judit, a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola igazgatója és szaktanára készítette el.

A segédtankönyv a Magyar Nemzeti Tanács és a szabadaki Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola gondozásában jelent meg a magyar kormány támogatásával. A bemutatón Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke elmondta, hogy a tankönyvkiadók az általános iskolás korosztály számára kiadott magyar tannyelvű könyvekre összpontosítanak, ez miatt azonban háttérbe szorult a középiskolások könyveinek írása és fordítása. Ezért a Magyar Nemzeti Tanács komoly feladatot vállalt magára, 18 középiskolai tankönyv fordítását látta elő, ezek után kerülnek sorra a szakiskolák kiadványai.

Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke: „A Magyar Nemzeti Tanács, amíg a szakközépiskolák tankönyvei, fordításai és írása nem kerülnek előtérbe, addig sem akart várni és segédtankönyvek kiadásába bocsátkoztunk. A mai napon bemutatott Bankvilág már a nyolcadik segédtankönyv, amely a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával jelent meg. A közgazdasági és kereskedelmi középiskolások számára ez már a második segédtankönyv, hiszen 2019 márciusában jelent meg a Pénzvilág, ez alkalommal pedig a Bankvilág. Azok a középiskolások tudják majd forgatni, használni ezt a segédtankönyvet, akik a közgazdasági és kereskedelmi szakközépiskolák különböző szakirányzatain tanulnak.”

Forrás: Pannon RTV, 2021. február 5.