Bányai Jánosra emlékeztek | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Bányai Jánosra emlékeztek

Öt éve hunyt el a vajdasági irodalmi élet meghatározó személyisége

Vasárnap délelőtt Bácsfeketehegyen Bányai János irodalmárra, egyetemi tanárra emlékeztek. A szerény keretek között megszervezett megemlékezés istentisztelettel kezdődött a református egyházközösség imaházában. Ezt követően a Bányai János sírjánál Bordás Győző író mondott beszédet, majd a jelenlévők elhelyezték a kegyelet virágait. A megemlékezést többek között megtisztelte jelenlétével Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Kovács Károly, tartományi parlamenti képviselő, Virág Gábor, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója, Sárközi István, a kishegyesi községi képviselő-testület elnöke és Linka B. Gabriella, az MNT tagja.

– Egy olyan ember sírjánál vagyunk most, aki megérdemli a megkülönböztetett figyelmet. Ő elsősorban tanárember volt, de emellett író, kritikus, irodalomtörténész és közéleti ember is. Úgy érzem, hogy mindebben igen nagyot alkotott. 42 generációt vezetett ki a Magyar Tanszéken, először asszisztensként, majd rendkívüli tanárként és végül rendes tanárként. Azt hiszem, nincs olyan hallgatója, aki ne emlékezne azokra az irodalomelméleti és esztétikai órákra, amelyeket Bányai János tartott – mondta beszédében Bordás Győző, aki 8 éven át közösen szerkesztette Bányaival a Híd folyóiratot. Bordás arról is szólt, hogy Bányai meghatározó alakja és alakítója volt a vajdasági magyar irodalmi életnek, és hogy szaktekintélyét az anyaországban is elismerték.

Szűcs Balázs, a  Bányai János Irodalmi Alapítvány kuratóriumi elnöke arról szólt lapunknak, hogy fontos megőriznünk Bányai János emlékét.

– Bányai János nagyon sokat tett azért, hogy a vajdasági magyar irodalom létezzen, fejlődjön és elismert legyen, s ezáltal az egyetemes magyar irodalom része legyen. Emiatt is kell emlékét megőriznünk, és ezt a célt szolgálja Bányai családi házának felújítása és közösségi térré való alakítása is. Ezúton is megköszönöm a magyar kormány és a Vajdasági Magyar Szövetség támogatását ebben. Az idén pedig kimondhatom mind az alapítvány, mind a család nevében, hogy köszönet a bácsfeketehegyieknek, akik gondját viselik ennek az épületnek, és a járvány sújtotta időben is sikerült valamelyest tartalmakkal megtölteni. Az épület célja, hogy megőrizzük Bányai munkásságának szellemiségét, illetve hogy megismertessük a könyvvel az újabb generációkat – mondta az elnök, majd arról is szólt, hogy a megemlékezést minden évben meg fogják tartani. Oda fognak figyelni, hogy hogyan alakul a kulturális élet Bácsfeketehegyen a Bányai János Emlékház segítségével, és támogatni fogják – fogalmazott.

Forrás: Magyar Szó, 2021. február 22.