Egyetemi felkészítő az online térben | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

Jelenlegi hely

Egyetemi felkészítő az online térben

Tizenegyedik alkalommal szervezik meg az MNT programját

Szombaton reggel kezdődött a Magyar Nemzeti Tanács egyetemi felvételi felkészítő programja, melynek központi megnyitóját az MNT üléstermében, illetve online térben tartották meg. A felkészítőt immár tizenegyedik alkalommal szervezik meg, a diákok tizenhárom tantárgy közül választhattak kettőt, amelyek az egyetemi felvételihez szükségesek a számukra. A programra az idén 143 érettségiző vajdasági magyar diák jelentkezett.

 

Mint De Negri Ibolya, az MNT Végrehajtó Bizottságának tagja a megnyitón a sajtó képviselőinek elmondta, a koronavírus-járvány miatt az idén az órák az online térben zajlanak, de ha a körülmények megengedik, tantermi foglalkozást és felkészítő tábort is szeretnének szervezni a jövőben.

– Kéthetente tíz alkalommal szervezzük meg az órákat online közvetítéssel. Szeretnénk majd személyes találkozót is szervezni, mert szerintünk a leghatékonyabb az, ha személyesen találkoznak a diákok és a tanárok. Kihívás számunkra, hogy a technika eszközeit hívtuk segítségül, de a diákok számára ez könnyítés, hisz nem kell utazniuk, most otthonról vagy másonnan követhetik az órákat. Bízunk abban, hogy céltudatosak, kitartóak lesznek, és hogy mindazzal, amit a tanárok öt hónapon keresztül kínálnak a számukra, bővíti majd a tudásukat a sikeres felvételért – nyilatkozta De Negri Ibolya.

Csikós Pajor Gizella felkészítőtanár, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium igazgatónője már 11 éve, a kezdetektől segíti a diákokat matematikából felkészülni a felvételire.

– A gimnázium egyik tanteremében úgy helyeztük el a számítógépet, hogy az egész táblát befogja, tehát mi tanárok a tábla előtt állunk majd, és onnan magyarázunk. Úgy gondolom, hogy az az összhatás, amit a gyerekek valamikor megszokhattak az iskolában, pontosabban hogy a tanár ír és magyaráz a táblánál, a leghatékonyabb módszer. Legalábbis ami a matematikát illeti. Nekem biztosan nagyon fognak hiányozni a gyerekek, az, hogy visszajelzést kapjak tőlük. Remélem, hogy a tanulók közreműködőek lesznek és kérdezni fognak, ugyanúgy, mintha a tanteremben ülnének – mondta a felkészítőtanár.

Bognár Emese, a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Középiskola tanulója az Újvidéki Egyetem Jogi Karára szeretne felvételizni, mert jövőjét a diplomácia és a nemzetközi kapcsolatok világában látja.

– Sokkal jobb lenne a személyes kapcsolat a felkészítő tanárokkal, de szerintem mi, fiatalok kompatibilisek vagyunk ezzel az online módszerrel, mert az otthonunk melegében tudjuk követni az előadásokat – osztotta meg velünk Emese.

Fábián Viktor, a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium tanulója a szabadkai építészeti egyetem építőmérnöki karán szeretne továbbtanulni.

– Azért választottam ezt a szakot, mert mindig is szerettem matematikával foglalkozni, az egyetem pedig nincs messze. Azért jelentkeztem erre a programra, mert a felvételi matematikából lesz – mondta Viktor.

Gera Krisztina, a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Középiskola tanulója a szabadkai Műszaki Főiskola műszaki menedzseri szakára pályázik.

– Matematikából kell majd felvételiznem. Úgy gondolom, jó választás az a főiskola amelyre jelentkezem, mert színvonalas oktatást nyújt, helyben van, és most is a műszaki pályán tanulok, így nem lesz annyira éles a váltás – mondta.

A program Magyarország Kormánya és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatásával, valamint a Bethlen Gábor Alap közreműködésével valósul meg.

Forrás: Magyar Szó, 2021. február 15.–16.