Elkezdődött az MNT szerb nyelvi felzárkóztató képzése | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

Jelenlegi hely

Elkezdődött az MNT szerb nyelvi felzárkóztató képzése

Elkezdődött az elsőéves egyetemisták szerb nyelvi felzárkóztató képzése Újvidéken. Idén 28 gólya vesz részt a kéthetes intenzív képzésen. Az MNT által szervezett óráknak az Európa Kollégium ad helyet.

A temerini Szabó Zsuzsanna Újvidéken, a Közgazdasági Karon folytatja tanulmányait. Magabiztosabb használati szintre szeretné emelni szerbtudását: „Meg tudom értetni magam, és én is nagyjából megértem a szerb nyelvet, viszont az a problémásabb része, hogy rávegyem magam arra, hogy bátrabban kommunikáljak, és igazából ezt is tartom most a legfontosabbnak ebben a képzésben, mert ők erre összpontosítanak.”

A tudásfelmérő teszt alapján a 80 órás képzés haladó szinten fog folyni. A hangsúly a kommunikáció fejlesztésén lesz.

Ivanković Mirjana, a temerini Kókai Imre Általános Iskola tanára: „A passzív nyelvtudást aktiválni fogjuk, a nyelvhelyességen dolgozunk majd, bátorítani fogjuk őket. Nagyon fontos, hogy most, ilyenkor, mielőtt indulnak októberben egyetemre, és teljesen szerbül fogják hallgatni az előadásokat, kapjanak egy megerősítést, és bátran induljanak neki.”

Az interaktív előadásokat a niši Biznis Akademija nyelvi központ munkatársainak közreműködésével dolgozták ki. Dragana Lilić: „Mivel ez egy felkészítő program egyetemisták részére, ők haladó szinten fognak dolgozni, mivel gyakorlatilag két hét múlva már elég sok mindent el kell majd sajátítaniuk annak érdekében, hogy a tanulmányaikat a továbbiakban könnyebben folytassák.”

A képzéssel az MNT célja a diákok segítése és a szülőföldön való boldogulás támogatása.

Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke: „Újvidék, mint város, egy nagyon jó lehetőség arra, hogy az órákon elsajátítottakat azonnal a gyakorlatban is alkalmazni tudják, hiszen a 28 fiatal között vannak olyan fiatalok is, egyetemisták és főiskolások, akik nem Újvidéken fognak továbbtanulni, hanem Szabadkán valamelyik egyetemen vagy főiskolán, és ez is azt bizonyítja, hogy a kurzusnak igenis van létjogosultsága, hiszen fontosnak tartották a fiatalok, hogy megismerjék az újvidéki egyetemi várost, hogy megismerjék az Európa Kollégiumot, és hogy részesei legyenek ennek a kurzusnak.”

A korábbi évekhez hasonlóan a képzés a Magyar Kormány támogatásával valósul meg.

Forrás: Pannon RTV, 2020. szeptember 07.

 
MNT
Magyar Nemzeti Tanács
szerb nyelvi felzárkóztató képzés
Újvidék
Európa Kollégium
Jerasz Anikó