Elkezdődött a zsablyai katolikus templom belső felújítása | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Elkezdődött a zsablyai katolikus templom belső felújítása

A Havas Boldogasszony tiszteletére 1901-ben felszentelt római katolikus templom a Szent Miklós ortodox templommal együtt több mint egy évszázada meghatározza Zsablya központjának arculatát. A hívek nélkül maradt, impozáns méretű katolikus templom azonban idővel igen rossz állapotba került. A magyar kormánynak köszönhetően az utolsó pillanatban sikerült megmenteni az épületet.

Fremond Árpád, elnök, Magyar Nemzeti Tanács: „Eddig közel nyolcvanmillió dinárt költöttünk el a projektre. Látszik is az, hogy a tető teljes egészébe rendbe lett hozva, illetve kívülről gyakorlatilag az épület be lett festve és tényleg nagyon szép állapotba került. Tehát most gyakorlatilag lehet a belső munkálatokat folytatni. Az elkövetkezendő időszakban még körülbelül 180 millió dinárt tervezünk a projektre ráfordítani.”

A padok és a különböző belső díszítőelemek a felújításával kezdődtek meg a munkálatok. Ezután következik a padlózat helyreállítása, majd pedig restaurálják a templom belső falait. A munkálatok újvidéki szakemberek irányítása alatt folynak.

Simona Đukanović, építész restaurátor: „A zsablyai római katolikus templom külső homlokzata fel lett újítva. Az, ami most tervben van, az a létesítmény belső felújítása. Kettős céllal: liturgikus szükségletekre, de ugyanakkor célunk egy többfunkciós tér létrehozása is. Állagmegóvási munkálatok lesznek a fali festményeken, új vezetékek lesznek felszerelve és korszerűsítve lesz a belső tér.”

A tervek szerint a felújítási munkálatok legkésőbb 2024-ben véget érnek.

Fremond Árpád, elnök, Magyar Nemzeti Tanács: „Egy olyan közösségi tér fog létrejönni, ami egy részről alkalmas lesz arra, hogy miséket tartsanak, illetve lesz egy kisebb helyiség is, ahol gyakorlatilag mindennap akár meg lehet tartani ezeket a miséket. Illetve, olyan rendezvényeket, koncerteket lehet majd tartani, amelyek gyakorlatilag fontosak lesznek nem csak ennek a közösségnek, hanem az egész régió számára.”

A magyar kormány támogatásának köszönhetően - a Magyar Nemzeti Tanács koordinálásával – az idén is folytatódnak a vajdasági templomokon korábban elkezdett felújítási munkálatok.

Forrás: Pannon RTV, 2023. február 7.