Felújítják a verbászi belvárosi temetőt | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

Jelenlegi hely

Felújítják a verbászi belvárosi temetőt

Méltó emlékhelyet szeretne kialakítani a Magyar Nemzeti Tanács

Csaknem héthektáros az a verbászi, belvárosi temető, ahová már csaknem 40 éve nem temetnek. A katolikus, református és az evangélista temetőben legalább kettő, de a kutatók szerint akár négy tömegsír is van, amelyekben az 1944–45-ben ártatlanul kivégzetteket temették. Az elmúlt időszakban a természet megtette a magáét, a temetőt, ezzel együtt pedig a jelöletlen tömegsírokat teljes egészében benőtte a vadcserje, a sírok mindegyike tönkrement, az értékesebb síremlékek eltűntek. De eltűnt több ezer tégla, és eltűntek a kovácsoltvasdíszek is a bejárati kapuval együtt. A kivégzettek hozzátartozói, utódai a bozótosban utat törve a tömegsírok közelében először 2012-ben állítottak fel egy fakeresztet, majd miután ezt ismeretlenek ledöntötték, egy vaskereszt került a helyébe. Halottak napján itt koszorúznak és gyújtanak gyertyát az ártatlanul kivégzett ősök jelöletlen tömegsírjainál.

A Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdasági Magyar Szövetség közbenjárása után az emlékezők tavaly immár a tömegsírokat is megközelíthették, ugyanis a temető cserjékkel, bozótokkal benőtt részét sikerült megtisztítani. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, és Lulić Emil, az MNT munkatársa tegnap Verbászra látogattak, ahol a helyszínen meggyőződtek a munkálatok folytatásáról.

− Két évvel ezelőtt kezdődött a verbászi temető kitisztítása. Először egy keskeny utat sikerült az emlékkeresztig kialakítani, tavaly, halottak napjára pedig egy jóval nagyobb területet megtisztítani. A tömegsírok helye is láthatóvá vált, és ez a munkálat most is folyik. Az a célunk és szándékunk, hogy minél nagyobb felületet próbáljunk a természettől visszahódítani, hogy kialakíthassunk egy méltó emlékhelyet. A három, ebben érdekelt történelmi egyház vezetőjével próbálunk egyeztetni. A Német Nemzeti Tanácsot is szeretnénk bevonni a munkába. Nyilvánvaló, hogyha elkészül egy közös szándéknyilatkozat arról, hogy mit szeretnénk, hogy mi legyen a temetővel, hogyan szeretnénk a jövő nemzedékének örökségbe hagyni, akkor leülünk a város illetékeseivel, hiszen onnan is érkeztek már kezdeményezések. A legjobb az lenne, hogyha az idei év második felére közös akarat fogalmazódna meg arról, hogy hogyan rendezzük az áldatlan állapotot itt, a verbászi temetőben, úgy, hogy abban az emlékezők méltő helyet tudjanak maguknak találni, a város pedig úgy érezze, hogy itt, a központban egy szép, parkszerű terület van kialakulóban – fogalmazott az MNT elnöke.

Szabadi Károly verbászi plébános szerint az elhanyagolt állapotban lévő temetőt illetően az utóbbi két évben felgyorsultak az események, és körvonalazódni látszik az, hogy milyen sorrendben kell végezni a munkát.
− Használati jogunk van a régi temetőre, ahol a tömegsírok vannak. Az itteni adatok szerint mintegy 300 magyar és csaknem 400 német nyugszik három vagy négy tömegsírban. Ezt a területet először is szeretnénk körülkeríteni, és nagyon reméljük, hogy a város tud ebben segíteni – mondta a plébános.
Valka Károly, a VMSZ kúlai körzeti elnöke a megbeszéléseket követően elmondta, hogy a szórványban élő magyarság számára különösen fontos az, amikor az MNT vezetői a helyszínen győződnek meg a szórványban élők kisebb-nagyobb problémáiról. − A mai látogatás talán történelminek is nevezhető, hiszen már fél éve takarítjuk a katolikus, ezzel együtt pedig a református és az evangélikus temetőt. Ha befejeződik a munka, az egyházi vezetőkkel és a nemzeti tanáccsal megbeszéljük, hogy hogyan tovább. Ugyanakkor az önkormányzattal is tárgyalni kell, mert a város vezetőinek is érdekében áll az, hogy a központban felszámoljuk ezt a hatalmas elhagyatott területet. Szerintem nagyon fontos megadni a méltóságot és a tiszteletet mindazoknak, akiket ebben a temetőben temettek el, ennyivel tartozunk az ősöknek – nyilatkozott Valka Károly.

Elmondta továbbá, hogy a munkajellegű találkozón szó volt a verbászi katolikus templom felújításáról is. Kifejtette, először teljesen át kell vágni és el kell végezni a falak vízszigetelését, majd le kell szedni a külső és a belső vakolatot, hogy a nedves falak kiszáradhassanak, majd az egész templomot újra kell vakolni és átfesteni.

Forrás: Magyar Szó, 2021. március 12.