Hajnal Jenő: Magyarságunk vállalásával őrizhetjük meg mindazt, amit eddig kivívtunk magunknak | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Hajnal Jenő: Magyarságunk vállalásával őrizhetjük meg mindazt, amit eddig kivívtunk magunknak

A Magyar Nemzeti Tanács hivatalába látogatott csütörtökön Jan Braathu, az EBESZ szerbiai misszióvezetője, Stephan Nunner, a szervezet politikai és koordinációs vezetője, Zuzana Pavliková, nemzeti kisebbségi főtanácsadó és Milica Rodić tanácsadó. A magas rangú küldöttséget mgr. Hajnal Jenő elnök, Jeresz Anikó, a Végrehajtó Bizottság elnöke, De Negri Ibolya, a Végrehajtó Bizottság tagja és Lulić Emil hivatalvezető fogadta.

A megbeszélésekről a Magyar Nemzeti Tanács közösségi oldalán számoltak be, miszerint a találkozón szó volt a nemzeti kisebbségek új jogérvényesítési cselekvési tervének kidolgozásáról, valamint a 2022-ben esedékes népszámlálásról, illetve a nemzeti tanácsi választásokról.

Hajnal Jenőt, az MNT elnökét a megbeszélések részleteiről kérdeztük.

- Választásokra készülünk szinte minden szinten, hisz köztársasági parlamenti és nemzeti tanácsi választások is lesznek, s nyilvánvaló, hogy a szerbiai misszió nagykövetének figyelme elsősorban ezekre a tevékenységekre irányult, de foglalkoztatta a népszámlálás kérdése is, ami a kisebbségek számára nagyon fontos és jelentős. Arról beszéltünk a misszió vezetőjének, hogy számunkra az élet minden területén mozgósítani kell az embereket, arra kell törekedni, hogy minél többen részt vegyenek a választásokon. Számunkra egyértelmű, hogy a népszámlálás során is csak az a döntés lehetséges, hogy saját lelkiismerete szerint mindenki megvallja a nemzetiségét, nem pedig vegyes vagy egyéb identitásokban megfogalmazva próbálja a választ megkerülni. Ezt azért tartom nagyon fontosnak, mert a jövőben a nemzeti tanácsok munkája is egész másként alakulna, ha azt az erőt, azt a létszámot, azt az összetartó infrastruktúrát, amelyet működtetünk hosszú-hosszú évek óta, nem tudjuk azzal a népességszámmal alátámasztani, amely nagyon fontos és jelentős a számunkra. Fogyásunk ellenére annál fontosabb dolog nincs, hogy a népszámláláskor mindenki a saját lelkiismerete szerint büszkén vallja meg anyanyelvét, nemzeti hovatartozását, magyarságát.

Ami ugyancsak fontos téma volt, hogy a Magyar Nemzeti Tanácsnak a parlamenti választások kapcsán csak egy közösségmozgósító, erősítő szerepe lehet, hiszen fontos számunkra, hogy az előző, a két évvel ezelőtti választásokon elért eredményekhez most is minél jobban közelebb kerüljünk, minél több parlamenti képviselője, államtitkára legyen közösségünknek. Az elmúlt két év meggyőzött bennünket arról, hogy nemcsak a parlamenti képviselők felszólalása, nemcsak az államtitkárok közvetítésével megvalósuló munka a fontos, hanem az is, hogy a képviselők párbeszédet tudnak egymással folytatni, képviselőink kapcsolatokat tartanak fenn a többséggel, s így sokkal gördülékenyebb lehet a kisebbségi érdekvédelem, amit a nemzeti tanácsnak is képviselnie kell.

A nemzeti tanácsi választások szempontjából felmerült az a kérdés is, hogy esetleg a népszámlálás miatt, ami októberben esedékes, a novemberi nemzeti tanácsi választásokat el kellene halasztani. Az MNT úgy gondolja, hogy a legitimitás, és a munka folytonossága miatt is be kell tartani a törvényes előírásokat. Készülünk a nemzeti tanácsi választásokra és a választási kampánysorozatban arra bíztatjuk az itteni magyarságot, hogy akik nem iratkoztak fel a külön választói névjegyzékre, azok ezt tegyék meg. Nyilvánvalóan azt sem tartottuk mellékesnek, hogy a magyarországi választásokba az itt élő magyar közösség tagjai is bekapcsolódnak. A nemzetben való gondolkodás, s a nemzeti kormány támogatása minden ember számára fontos és lényeges.

- Nagyon sokan tartózkodnak külföldön, vannak, akik csak munkavállalás miatt. Hogyan lehetne elérni egyrészt a választások, másrészt a népszámlálás miatt, hogy ők is leadják voksaikat, illetve, hogy ők is összeírásra kerüljenek?

- Nyilvánvaló, hogy a külföldön dolgozók mozgósítása az itthon maradt családtagokon keresztül történhet. Igyekszünk nyilvános felhívásokat megfogalmazni, közzétenni. A közösségi oldalak ebben nagy segítségre lehetnek. Azok, akik úgy érzik, hogy annak ellenére, hogy ők most máshol dolgoznak vagy élnek, fontos, hogy itt a szülőföldön a magyarság megőrizze azt az előnyét, presztízsét, amelyet kivívott magának az elmúlt évtizedekben. Ezt ők is erősíteni tudják a szavazataikkal. Arra buzdítunk mindenkit, hogy akinek módjában lesz, az április 3-án jöjjön haza, szavazzon itthon, mert így bennünket is erősítenek, mi pedig utána őket erősíthetjük.

- A kisebbségek jogérvényesítési cselekvési tervével kapcsolatban mit mondtak el a küldöttség tagjainak?

- Lényegében a cselekvési terv kialakítása most van folyamatban. Amit mi látunk, hogy túlságosan rövid időhatárokat tűztek ki. Ezért a megvalósításban nyilvánvalóan gondok, akadályok állhatnak majd elő. A jövő héten már egy háromnapos egyeztetésre hívták a nemzeti tanácsok koordinációjának a képviselőit, így az MNT hivatalvezetőjét is, sőt, két tagot kell még területenként delegálnunk ebbe a munkatestületbe. Azt gondolom, annak az alapvető célkitűzésnek kellene megvalósulnia, amelyet közösen fogalmaztunk meg, hogy a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítése egy egységes, úgynevezett saroktörvénybe, alkotmányos törvénybe egyesüljön, és hogy egy összehangolt, minden szempontból az eddig szerzett jogokat figyelembe vevő kezdeményezés bontakozzon ki ebből a cselekvési tervből. Ha ezt meg tudjuk valósítani, akkor látom ennek a munkának az értelmét. Ez lenne az az új nóvum, ami az előző akciótervben nem ilyen formában fogalmazódott meg.

Szerző: Németh Ernő

Forrás: Vajdaság Ma, 2022. február 18.