A magyar nyelv, mint környezetnyelv tanításának nehézségei | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

A magyar nyelv, mint környezetnyelv tanításának nehézségei

Akkreditált, egynapos online továbbképzést tartottak a magyar nyelv, mint környezetnyelv, illetve magyar nyelv a nemzeti kultúra elemeivel tantárgyakat oktató tanárok részére a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében.

Az online képzés keretében bemutatták a Tanulj velünk magyarul! című hiánypótló segédtankönyvet is, amely segítség lesz a pedagógusoknak, a diákoknak és a szülőknek is.

Az online konferencia Vicsek Annamária oktatási államtitkár köszöntőjével kezdődött, aki nagyon fontosnak nevezte az anyanyelvápolást a vajdasági magyar oktatás kiegészítéseként. Hiszen, mint mondta, a szórványban olyan gyerekek is járnak anyanyelvápolásra, akik a családon belül az állam nyelvét használják, és idegen nyelvként tanulják a magyar nyelvet: „Függetlenül attól, hogy milyen szintű az a nyelvtudás, amit a gyerekek első osztályos korukban produkálnak, azt hiszem, hogy ez a tankönyv is, és az online tartalmak is, az online kurzus is nagyon hasznos lesz, hiszen a szülők és a gyerekek önállóan is használhatják és gyakorolhatnak. Ez pedig a nyelv elsajátításának az egyik záloga.”

A továbbképzés első részében magyarországi tanárok beszéltek az online oktatás kihívásairól, valamint a gyermekek hatékony nyelvtanulásáról. A második részben vajdasági pedagógusok tartottak előadásokat, valamint bemutatták a Tanulj velünk magyarul! című segédtankönyvet, melynek szerzői Vojnák Csorba Adrianna és Pámel Gizella.

Pámel Gizella, szerző: „A tankönyvpótlóban különböző feladatok találhatóak. A kolléganőmmel a munkánk során használt feladatlapokat gyűjtöttük össze, és valójában ebből a jegyzetből nőtte ki magát ez a könyv. A tankönyvpótló két részből áll. Az első részében találhatóak a feladatok. Ez nem egy képeskönyv, hanem maguk az illusztrációk alatt megtalálhatóak a leírások is. Így ha a szülő tud magyarul, akkor segíthet a gyermekének a tanulásban. A második része a tankönyvpótlónak pedig kreatív feladatokat tartalmaz.”

Ebben a tanévben 31 önkormányzat területén összesen 86 általános iskolában 3151 tanuló tanulja a magyar nyelvet környezetnyelvként vagy anyanyelvápolás keretében. A képzésen 25 önkormányzatból 76 pedagógus vett részt – ismertette az adatokat Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke. Hangsúlyozta, ezeknek a tanároknak nehéz dolguk van, hiszen a diákok különböző nyelvtudással érkeznek az óráikra: „Bizony önöknek nagyon nehéz feladatuk van akkor, amikor meg kell találni az egyensúlyt, és úgy felépíteni az órát, hogy minden tanulót lekössenek, de ugyanakkor a tanulásban, a nyelvtudásban is fejlődjenek. Ezért szeretnék nagyon nagy köszönetet mondani a szerzőpárosnak, Pámel Gizellának és Vojnák Csorba Adriannának, akik a rendelkezésünkre bocsátották a kéziratukat, amely magába foglalta a sok-sok éves tapasztalatukat, és megjelenhetett ez a tankönyvpótló.”

Az elsősöknek szóló játékos, élményközpontú segédtankönyvnek a digitális változata is elkészült. Már a második része is szinte nyomdakész állapotban van, és ezt követi majd a harmadikosoknak és negyedikeseknek készülő kiadvány megjelentetése.

Forrás: Pannon RTV, 2021. 04.24